Budaházy
Elkezdődik Budaházy kártérítési pere Perjés és a Lánchíd rádió ellen
Aki tud, vegyen részt Budaházy György Perjés Zoltán és a Lánchíd rádió elleni kártérítési perének első tárgyalásán július 10-én, kedden 8:30 órától, a Fővárosi Törvényszék II. emelet 43-as termében.
Hanganyag:
2008. március 17-én elhangzott Sprőd cím műsorában Perjés Zoltán, a Lánchíd Rádió műsorvezetője a két nappal korábbi március 15-i események kapcsán a hazafiakat és név szerint Budaházy Györgyöt mocskolta. Hogy pontosan mi hangzott el, azt ITT meghallgathatja.
Perjés Zoltán egy kis dj a sok közül, amennyiben meg szeretne ismerkedni pályafutásával, olvassa el korábbi összeállításunkat, melyből Budaházy György véleményét is megtudhatja a műsorvezető mocskolódásairól.
A hazafit immár sokadszor, ezúttal is Gaudi-Nagy Tamás képviseli. Korábban a stop.hu ellen jogerősen már nyert pert Budaházy, ennek során 750.000,- Ft és kamatai összegű kártérítést harcolt ki a gyalázkodó médiummal szemben.
Ezekben a pillanatokban zajlik Budaházy György kártérítési pere
Budaházy György Perjés Zoltán és a Lánchíd rádió elleni kártérítési perének első tárgyalása július 10-én, kedden 8:30 órától a Fővárosi Törvényszék II. emelet 43-as termében kerül sor.
2008. március 17-én elhangzott Sprőd cím műsorában Perjés Zoltán, a Lánchíd Rádió műsorvezetője a két nappal korábbi március 15-i események kapcsán a hazafiakat és név szerint Budaházy Györgyöt mocskolta.
Budaházy becsületsértés miatt feljelentette Perjést. Az ügyben 2009. június 10-én első fokon Perjés megrovást kapott, amely 2010. február 9-én jogerőssé vált. Ekkor Budaházy György már előzetes fogságban sínylődőtt terrorizmus vádja miatt.
A becsületsértés mellett Budaházy kártérítési pert is indított, amelynek első tárgyalása július 10-én lesz 8:30 órától a Fővárosi Törvényszék (Markó u. 27.) II. emelet 43-as termében. A tárgyalást Pataki Árpád bíró fogja vezetni. Az ügyben a hazafit Gaudi-Nagy Tamás képviseli.
Győzött az igazság, Budaházyt ismét felmentették! De mikor kerülnek már börtönbe a gyurcsányista terroristák és bűntársaik? - Gaudi-Nagy Tamás közleménye, Strasbourg 2012. június 27.
A Kúria, Kónya István vezette tanácsa 2012. június 26-án helyt adott Budaházy György védőjeként benyújtott felülvizsgálati indítványomnak és indokainkkal messzemenően egyetértve felmentette a számtalan koncepciós eljárást már sikeresen visszaverő hazafit az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének vádja alól. Ez már a sokadik felmentés a Budaházy elleni koncepciós perek sorában, több esetben már kártérítést is kapott. A hat év jogi küzdelme után született döntésen azért nem lehettem jelen, mert Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszakán képviselem ezen a héten a nemzeti érdekeket, többek között éppen a székely önrendelkezésért küzdő Székely Nemzeti Tanács célkitűzései számára toborzok támogatókat az itt tartózkodó Izsák Balázs elnök úrral együtt.
Hatalmas elégtétel ez az ítélet nemcsak Budaházy Györgynek, és minden jóérzésű, jog uralmát tisztelő embernek, a hazafias meggyőződésük miatt üldözöttekért 2004 óta küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak, de nekem is mint védőnek, akit ebben az ügyben kifejtett védői munkám ellátása miatt éppen a felmentésnek helyszínt adó ülésteremben két alkalommal is több százezer forintos bírsággal sújtott a Fővárosi Ítélőtábla pártállami időkben is már aktív bírója, Máziné Szepesi Erzsébet. Ő volt az is, aki nemcsak a vérlázítóan törvénysértő és most hatályon kívül helyezett, bűnösséget megállapító döntést hozta és egy év börtönt szabott ki a korábban első fokon felmentett hazafira, de ő volt az aki másfél évig hosszabbítgatta szintén törvénysértően Budaházy előzetes letartóztatását. Ő volt az, aki nem átallotta provokatív módon a 2010-es országgyűlési választások első fordulója előtt két nappal kitűzni az elítéléssel járó tárgyalást.
A Kúria fölmentette Budaházyt az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól
Így fújnak a forradalmi szelek: a Kúria fenntartotta Budaházy György elítélését a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006 őszi megrongálása miatt
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI nyomán) - Budaházy György pénzbüntetése fennmaradt a Szabadság téri szovjet emlékmű több mint fél évtizeddel ezelőtti megrongálása miatt, ugyanis az ezt kimondó jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmet a Kúria kedden elutasította.
Almási Lajos videóösszeállítása Budaházy két hatalmas jelentőségű, rendőrség elleni pernyertességéről, Gaudi interjúval
Videó - Legyőzte Budaházy a BRFK-t: nem tudták visszaperelni tőle a kártérítéseket.
2012. április 25-én a 10 órakor megtartott tárgyaláson a Kúriának Dr. Mészáros Mátyás által vezetett tanácsa határozatot hirdetett Budaházy György és társai felpereseknek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) mint alperes ellen személyiségi jog megsértése iránt a BRFK által kezdeményezett felülvizsgálati ügyében.
A felpereseket Dr. Balás István ügyvéd (Dr. Gaudi Nagy Tamás helyetteseként) képviselte.
A Kúria hatályában fenntartotta a BRFK-t kártérítésben marasztaló jogerős ítéletet, s indokolásában elvi éllel leszögezte a következőket:
A rendőrségről szóló törvényben a rendőrnek biztosított kényszerintézkedés-alkalmazási lehetőség csupán egy általános lehetőség. Azonban a rendőr személyi szabadságot sértő kényszerintézkedést (elfogás, megbilincselés, előállítás, fogva tartás) csak akkor alkalmazhat, ha ezt valamilyen ok konkrétan és különösen is indokolttá teszi. Ezért a rendőrnek esetenként külön kell mérlegelnie, hogy van-e ilyen ok.
Kényszervallatás és hivatali visszaélés - Budaházy feljelentette az ügyészséget.
Liberális hazugságok a magyarországi médiahelyzettel kapcsolatos brüsszeli EP meghallgatáson
Az MTI tudósítása nyomán: Merre tart Magyarország? címmel a médiaszabadság magyarországi helyzetéről tartott kedden bő kétórás meghallgatást az Európai Parlament (EP) többpárti médiaügyi munkacsoportja Brüsszelben. A rendezvényre invitáló plakáton (link) egy megtört arcú, megalázott fiatal nő látható, akinek száját egy piros-fehér-zöld színű nemzeti szalag tapasztja be, azt a látszatot sugallva, mintha Magyarországon megszűnt volna a sajtószabadság. A rendezvény "érdekessége", hogy annak szervezői között feltüntetésre került öt EP frakció, többek között a Fideszt soraiban tudó Európai Néppárt is.
Gaudi-Nagy Tamás és Varga Domokos György volt a szerdai Budaházy műsor vendége (letölthető)
A legújabb Budaházy műsort ITT töltheti le.
A korábbi műsorokat az archívumban találja.
A hozzászólásokat, kritikát, kérdéseket a műsor társalgójában várják.
Korábban írtuk: A Jogvédők a nemzet szolgálatában című könyv megjelenése kapcsán a könyv szerkesztője és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány alapítója lesz a szerdán 17:30-kor kezdődő Budaházy műsor vendége.
A bolsevista Kúria döntése szerint Toroczkai felelős a TV ostromért
Nyilvánvaló, hogy Toroczkai és Budaházy állandó vegzálása nem véletlen. A HVIM vezetőjének szavaival élve: "Bolsevista bíróság, semmi sem változott."
2006. szeptember 18-án forradalmi hangulat alakult ki Budapesten Gyurcsány Ferenc hazugságbeszéde miatt. A Kossuth téren gyülekező emberek egyik jogos követelése az volt, hogy a közszolgálati televízióban olvassák be petíciójukat, ezért a Magyar Televízió székháza elé vonultak, ahol később összecsaptak a helyszínre vezényelt rendőrökkel, majd végül a tömeg elfoglalta a TV székházat, megrongálta a szovjet szörnyemlékművet.
MTV-ostrom: Toroczkai felelős a rendőrségnek okozott károkért
A Kúria szerdai döntése szerint Toroczkai László felelős a 2006. őszi MTV-ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért.
Ezt Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő mondta el az MTI-nek, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjének ügyvédje a kártérítési perben.
A jogalap tekintetében eldőlt a polgári per, a kártérítési összeg vonatkozásában az eljárás első fokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.
A Szent Korona Rádió exkluzív felvétele Budaházy György elleni mai törvénytelen rendőri akcióról
A Budaházy Györgyel készült felvétel meghallgatható itt.
Budaházy György közleménye az ellene indult újabb koncepciós eljárásról
Orbán Viktorék számonkérést ígértek. És van? Most minden radikális rávágná, hogy NINCS! Pedig Van! Csak most is minket kérnek számon, nem a bolsikat meg libsiket, azoknak közkegyelmet hirdetnek. Mai napon gyanúsítottak meg a 2008-as buzi-parádé miatt közösség elleni izgatással, ráadásul mindezt idézés nélkül, egy sereg rendőr által előállítva.
Újabb gyanúsítás: 2008-as buzifelvonulásos ügyet ráncigáltak elő Budaházy ellen
Budaházy Györgyöt meggyanúsították közösség elleni izgatással a 2008-as melegfelvonulással kapcsolatban - jelentette be ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás.
Budaházy György Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással beszélget
Letölthető legutóbbi Budaházy műsorunk, melyben a műsorvezető, Budaházy György Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással beszélget, valamint beszámol az aznapi tárgyalás érdekességeiről.
Édeskettes
Fábián Judit bíró és Budaházy György
(Gaudi-Nagy laptopján) a 2006. október 23-i Nádor utcai tüntetés feloszlatása miatti per 2011. szeptemberi tárgyalásán
A Jobbik üdvözli Budaházyék fogva tartásának megszüntetését
A Jobbik Országos Elnöksége örömmel üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését, mellyel tegnap megszüntette a Budaházy György és Szász Endre több mint két éven át törvényellenesen fenntartott előzetes letartóztatását. Így a megaláztatások és jogsértések sorát elszenvedők végre családjukkal lehetnek. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy ehhez az eljáráshoz képest feleannyi idő- és pénzráfordítással, szakmai és emberi erőfeszítéssel már régen rács mögé juttathatták volna Gyurcsányt és társait a 2006-os vérengzések miatt.
Újra családja körében Budaházy György és Szász Endre!
Budaházy György házi őrizetbe helyezését rendelte el a Fővárosi Bíróság. Felesége portálunknak elmondta, a gyermekeik magukon kívül vannak a boldogságtól.
Az ügyészség szerint Budaházy György által létrehozott Hunnia mozgalom elnevezésű szervezet 2007 és 2009 között az akkori balliberális kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal megfélemlítette, hogy így befolyásoljon parlamenti döntéseket.