Videótár
Gaudi-Nagy Tamás védőbeszéde Budaházy György és társai ellen a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatti büntetőper másodfokú tárgyalásán
A másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság végül döntésében mindegyik vádlott büntetését enyhítette, Budaházy György felmillió forintos pénzbüntetése kétszázezer forintra csökkent . A bátor tett elismerése, az elítélés és a koncepciós eljárás alóli mentesítése és szabadlábra helyezése még mindig várat magára.
Interjú:
Kapcsolódó cikkek:
Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás délvidéki jogvédő körútja
A Magyar Remény Mozgalom vezetői fogadták dr. Morvai Krisztinát és dr. Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik európa parlamenti képviselőit.
László Bálint, az MRM elnöke elmondta, hogy a képviselők több délvidéki közéleti, egyházi és civil szereplővel is találkoznak. A vendégek kétnapos körúton vesznek részt Vajdaságban, céljuk, hogy tájékozódjanak az itt élő magyarság helyzetéről, Szerbia uniós csatlakozási folyamatairól. László hozzátette: jórészt megegyezik a két párt álláspontja, legalábbis ami az ország csatlakozási folyamatát illeti. „Továbbra is kitartunk amellett, hogy mielőtt Szerbia belépne az EU-ba, komoly feltételeknek kell eleget tennie” — fogalmazott az MRM elnöke.
A vármegye marad - de a politikusbűnözés is
Kormánypárti és jobbikos politikusok szavazataival az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén nem támogatta a fideszes Lázár Jánosnak és a KDNP-s Harrach Péternek azt a módosító indítványát, amely elvetné a vármegye kifejezést az új alkotmányra vonatkozó kormánypárti javaslatból.
A nemzeti önrendelkezést és a termőföld védelmét kellene szolgálnia az új Alkotmánynak
Facebook online fogadóóra: Gaudi-Nagy Tamás válaszol
A Jobbik Magyarországért Mozgalom online fogadóórát indított a Facebookon, melynek első vendége Gaudi-Nagy Tamás volt. A képviselőhöz sok kérdés érkezett az alkotmányozásról. A videóválaszt az alábbiakban tekinthetik meg:
A kormány kötelessége 2006 igazságát eljuttatni szerte a világba (videókkal)
Azonnali kérdést tettem fel ma Orbán Viktor miniszterelnökhöz az alábbi címmel: mit kíván tenni a kormány a 2006 őszi rendőrterror letagadó helleri hazugságok ellensúlyozása érdekében?
A felszólalást Szolzsenyicin idézettel kezdtem: "Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki nem mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja." Szolzsenyicin mondása nemcsak a kommunistákból átvedlett rablóprivatizáción milliárdossá hízott szocialistákra, de a liberális megmondóemberekre is tökéletesen áll. Emlékezetes, hogy Heller Ágnes a múlt héten Brüsszelben az Európai Parlamentben Morvai Krisztina kérdésére szemrebbenés nélkül belehazudva a világnak fikciónak nevezte a 2006-os rendőrterrort, tagadva, hogy lőttek és kínoztak volna embereket.
Gaudi-Nagy Tamás Heller Ágnes hazugságairól az Echo Tv-ben
Heller Ágnes hihetetlen otromba módon szembement a valósággal – reagált az Echo Televízióban Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője arra, hogy a filozófusnő az Európai Parlamentben kijelentette: 2006 őszén a rendőrök nem kínoztak meg senki, mindez csupán fikció.
Gaudi-Nagy Tamás szerint Heller kijelentése azoknak az embereknek a szembe köpését jelenti, akiket ott térdepeltettek, aláztak meg, kínoztak meg a rádió udvarában és a különböző kapitányságokon.
Videó az Alkotmányozó vitafórumról
Készítettünk két videót a Pázmányon megrendezett Alkotmányozó vitafórumon, ezeket nézhetitek meg itt. Salamon László még a vita vége előtt előtt elment, így őt nem tudtuk megkérdezni.
Az LMP a fenntarthatóságot, az MSZP szociális érzékenységet tenné az új Alkotmányba. A Jobbik nemkívánatosnak tartja a sztálini gyökerű és liberális alaptörvényt. De vajon mit gondol minderről a Fidesz? Milyen feltételekkel venne részt az LMP az alkotmányozásban? Miért szállt ki az MSZP és technikailag hogyan oldaná meg a Jobbik a történelmi alkotmány jogfolytonosságát
Schiffer András szerint Orbán Viktor centrális hatalmat épít. Gulyás Gergely cáfolja, hogy Orbán Viktor királyságra tör. De vajon mit gondolnak minderről, Istenről, a Himnuszról és az Alkotmányról az ateisták? Itthon már nincs, de külföldön még egész jól használja az MSZP a többségét - mondta Gulyás Gergely.
nemzetikonzultacio.blog.hu