Köszönöm az ellenem indult koncepciós per kapcsán felém áramló szolidaritást és szeretet!

Hálásan köszönöm, és egyúttal jelzem, hogy erővel és bizakodással tölt el az a nagyszámú szolidáris, szerettel teli biztatás és támogató vélemény, amelyet az ellenem indított koncepciós eljárás kapcsán kiadott közleményemet követően kaptam.

Köszönöm különösen dr. Bene Gábor harcostársamnak, hogy szinte perceken belül szolidaritásáról biztosító közleményt adott ki.

Egyik legfontosabb gondolata szerint:
"Tamás lerántja a leplet a korrupt és politikai befolyás alá került állami intézményekről, s az abban dolgozó (vörös vagy fehér) bolsevik elemekről. Kristálytiszta logikával és a jelenleg uralkodó idegen jogrend tökéletes ismeretével minősíti, s magáról az egész rendszerről bizonyítja be, hogy csaló és álszent. A törpe lekű ellenfelek pedig vicsorognak rá és ijesztgetik...."
Ide emelek néhány nekem nagyon tetsző Facebook oldalamon és kuruc.info-n megjelent véleményt, amelyeket szintén köszönök:
"Adjál nekik, Tamás! Alázd őket a sárba, hogy soha ne felejtsék el, míg élnek."
"Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik. (Wass Albert)"
"A jelek szerint jó úton jársz,kitartás."
" Kitartás Gaudi úr! Csak nem húznak csőbe, te tőlük okosabb vagy!"
 
 Nyilvánvaló, hogy ebben a koncepcós eljárásban az ügyészség a 2006-os bűneit védi és most meg kívánja fordítani a felelősségre vonás irányát, amely feléjük teljesen elmaradt. Természetesen vannak bizonyítékaim, sőt az ügyész feljelentésében elismeri: a koncepciós eljárás alá vont jogsértett feleségének beszélt a férjre váró jogkövetkezményekről. Azt is elismeri, hogy vezetői utasításra kezdeményezett előzetest egy olyan gyanúsított esetében, aki a telefonos cellainformációk szerint ott sem a helyszínen, kész csoda, hogy "csak" házi őrizetbe került.
És ami a lényeg: az apa 2006 őszi elítélését (1 év 8 hónap börtön) megsemmisítették kérelmünkre néhány hete. Tehát bírói határozat mondja ki, hogy ártatlanul hurcolták meg és ebben részt vett a jóhírnevére oly kényes ügyésznő is, akkor még ügyészségi titkárként. 
 
Végül egy érdekes adalék ehhez a koncepciós eljáráshoz: a gyanúsítotti kihallgatásomon az előadó ügyésznő mellett részt vett Waltner Roland ügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes vezetője is a biztonság és a nyomaték kedvéért.
Ő emlékeztetett arra, hogy már találkoztunk: ő volt a katonai ügyész a Szima Judit elleni büntetőperben 2010-ben, ahol én védtem a legnagyobb magyar rendőr szakszervezet (TMRSZ) bátor vezetőjét. Akkor Juditot bujtogatás miatt vádolták meg és - sajnos jogi küzdelmünk ellenére - ítélték el, mert végezte a dolgát: szakszervezeti vezetőként felemelte szavát a rendőri vezetők visszaélései, a kisrendőrök vezetői megalázása  és a kormányzat politikai igényeinek elvtelen kiszolgálása - különösen a 2006 őszi vérengzésekben játszott szerep - miatt. Érdemes elolvasni az alábbi alapos beszámolót ennek a pernek az egyik, 2010-es tárgyalásáról, ahol védői munkám teljesítése során 200.000 forint rendbírsággal sújtott alaptalanul a bíró. E körben ezt írja a beszámoló:
"Annak ellenére, hogy az ügyvéd úrnál volt a szó, az eljáró bíró 100 ezer forint rendbírságot szabott ki a munkáját végző doktor úrra, aki azt helyben megfellebbezte és kinyilvánította, hogy fogalmilag kizárt a tárgyalás rendjének megzavarása akkor, amikor egy ügyvéd a munkáját végzi, és ha szót kap, akkor érvekkel mutat rá a vád tarthatatlanságára."
Hiába a megbízható csavarok mindig kéznék vannak, ha kell egy újabb koncepciós per!

És mi volt annak a pernek a lényege a beszámoló szerint:
"Ténykérdés ugyanis, hogy ma, 2010 áprilisában azért akarnak bűnösnek nyilvánítani egy szakszervezeti vezetőt, mert – többek között – bocsánatot kért a 2006. őszi események rendőri túlkapásaiért."

Ezzel csak egyet érteni lehet!
 
Peremben tehát az lesz a célom, hogy  bemutassam nyilvánosságnak az ügyészség 2006 őszi megtorlásokban játszott szerepét, amely miatt tudomásom szerint közülük senkit nem bocsátottak el és nem büntettek meg.
Jó érzés tudni és megtapasztani, hogy számíthatok nemzeti jogvédő kollégáim támogatására (többen védőként állnak majd mellettem), az igaz szívű hazafiak szolidaritására és a remélem tárgyalásaimon csordultig lesz a terem, mint amikor a Nemzet lelkészét próbálták meghurcolni.
 
Egyik példaképem, Mahathma Gandhi veretes mondása most nagyon ide illik:
 
"Egy tévedés nem lesz igaz, attól, hogy ismételgetik, de az igazság sem lesz tévedés, csak mert senki sem ismeri el.
Az igazság tömegtámogatás nélkül is fennmarad. Az igazság önfenntartó."
 
Tehát az igazság legyőzése elleni kísérletek kudarcra vannak ítélve. Mert a mi oldalunkon van az igazság és a jog is. Csak végig kell menni a küzdelem útján a győzelemig!

Brüsszel, 2014. június 13.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu