Közélet

Meghívó: Délvidék jajkiáltása – könyv- és filmbemutató (Budapest, november 14.)

A budapesti Aranytíz Kultúrház ad otthont Bozóki Antal újvidéki ügyvéd A magyar közösség Szerbiában című hiánypótló könyve és az „új temerini fiúkról” készült, Áldozatból bűnös című Strasbourgban debütált dokumentumfilm bemutatójának.

Az Európa Tanács (ET) strasbourgi Parlamenti Közgyűlésén nemrég összehangolt akciókkal hívta fel a figyelmet a délvidéki magyarság területi autonómiájára és jogfosztottságára Bozóki Antallal és több délvidéki magyar szervezet vezetőjével együtt dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, jogvédő, az ET magyar delegációjának tagja.

Hallgassunk, vagy elmondjuk?

Széljegyzet Pásztor István nyilatkozataihoz

 

Az értelmiségi az olyan ember, akit az igazság érdekel és nem a hatalom.
Politikus az olyan ember, akit a hatalom jobban érdekel, mint az igazság.
Konrád György

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – újabban Vegyes Magyar Szövetségnek is nevezett párt – és a Tartományi Képviselőház elnöke az utóbbi napokban tett kijelentéseiben „kártékonynak ítélte meg” a délvidéki és anyaországi képviselők a délvidéki magyarságért az Európa Tanács (ET) őszi közgyűlésének kezdetén (október 1-4 között) fellépő strasbourgi akcióit. [1]

Vissza kell szereznünk a kulturális, társadalmi és szociális életünket!

Több tucat lengyel érkezett a Jobbik március 15-i rendezvényére. Köztük az új, ám elképesztő dinamizmussal növekedő nemzeti szervezet, a Nemzeti Mozgalom vezetői.

lemgyel

"Miért van szükség a nemzeti radikálisokra?" - Gaudi-Nagy Tamás fóruma Jászberényben

2013. február 1-én, a jászberényi Tiszti Klub került sor arra a fórumra, melyet Budai Lóránt, a Jobbik jászberényi képviselője tartott, és amelynek meghívott vendége Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő volt. 

Gaudi-Nagy Tamás az előadását egy kérdéssel nyitotta: Miért van szükség radikális szemléletű emberekre? Rámutatott: éppen az egy szem jobbikos önkormányzati képviselő, Budai Lóránt a jászberényi képviselő-testületben az élő példa arra, hogy mennyire fontos az igazság és a helyi emberek boldogulása iránt elkötelezett képviselő munkája. Nélküle a helyi közösség érdekeit sértő ügyek nem kerülnének elő, nem szembesítené senki a vezetést hibáival, mulasztásaival és nem lenne senki aki a kritika mellett értelmes és megvalósítható javaslatokat is tenne. A folytatásban pedig részletesen kifejtette azokat az eredményeket, melyek a Jobbik parlamenti és európai parlamenti jelenléte nélkül nem valósulhattak volna meg (pl.multik adóztatása, magyar állampolgárság elcsatolt honfitársainknak), ezek között külön beszámolt az általa elért eredményekről, többek között az elcsatolt területen élő magyarok állami támogatású jogsegélyszolgálat elindulásáról vagy a büntető törvénykönyv szigorításáról. Mint fogalmazott: ,,Meg kell találnunk a legkeményebb és leghatározottabb megoldásokat, melyek jogszerűek és emberközpontúak."

Karácsonyi és újévi jókívánság

Áldott, békés és kegyelemteljes Karácsonyt kívánok minden kedves honlaplátogatónak, barátomnak, harcostársamnak, támogatómnak, magyar szabadságért és igazságért küzdő hazafiaknak, de azoknak is, akik nem értenek egyet velem, sőt azoknak is, akik kifejezetten ellenünk vannak, abban a reményben, hogy előbb-utóbb ők is rájönnek: a magyarságnak küldetése van, a Szeretet, az Igazság és Szabadság kiteljesítése, és ezért kell közösen megtennünk minden tőlünk telhetőt!

Egészségben, örömökben és sikerekben gazdag boldog újesztendőt kívánok a szebb jövő reményében!
 
Gaudi-Nagy Tamás
országgyűlési képviselő, nemzeti jogvédő

Álljon ki a kormány a napokban elfogott délvidéki magyar fiatalokért!

Október 23-án, nemzeti ünnepünk napján értesültem a délvidéki Temerinben hét  magyar fiatalt sújtó szerb önkényről, amellyel kapcsolatban az itt olvasható írásbeli kérdést intéztem Martonyi János külügyminiszterhez. A szerb sajtóban megjelentekkel nem kívánok foglalkozni, a magyar fiatalok álláspontja még nem jutott nyilvánosságra. A hallgattassék meg a másik fél elvét a szerb és sajnos a hazai sajtó egy részével ellentétben, a magam részéről megkerülhetetlen alapelvnek tartom.

Úgyis mint jogvédő és úgyis mint magyar országgyűlési képviselő a leghatározottabban tiltakozom, hogy az alapvető emberi jogokat és az elvárható eljárásjogi garanciákat ezúttal is sokadjára sárba taposták a szerb hatóságok az október 22-én Temerinben elfogott és azóta előzetes letartóztatásba helyezett magyar fiatalok ügyében, mellyel kapcsolatban a külügyminisztérium sajnos a mai napig nem hallatta a hangját.

Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálat - Állami út a magyarságot ért jogsérelmek orvoslására


Jogrendszerünkben új, eddig ismeretlen kategóriát hívott életre a jogalkotó, mikor a tavalyi költségvetési törvénnyel 50 millió forintot különített el egy vadonatúj, állami szintre emelt jogvédelmi szervezetet felállítása céljából: ez a Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálat.

Már az említett törvényhely megszületése is egyedi, hiszen talán egyike azon módosítóknak, melyet közösen nyújtott be egy ellenzéki (Gaudi-Nagy Tamás) és egy kormánypárti (Kalmár Ferenc) képviselő, és amelyet a Parlament tagjai - pártállástól függetlenül- szinte egyöntetűen (261 igen, 45 nem, 1 tartózkodással) elfogadtak.

Újabb rovásírásos helységnévtáblát avattak a hagyományőrzők és Gaudi Csallóközben

A hétvégén 5 újabb csallóközi település – Illésháza, Kismagyar, Tonkháza, Bélvata és Rónya – gazdagodott rovásírásos helységnévtáblával.

Az ünnepség Illésházán kezdődött szeptember 29-én (szombaton) 14 órától. A helyi művelődési házban Molnár Attila, a Csenkey Baranta csapat vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, hogy hagyományaink megőrzésének, megélésének kulcsfontosságú szerepe van a magyarság megmaradásában. Ezért is tartják nagyon fontosnak a baranta, az ősi magyar harcművészet gyakorlását és átadását a fiataloknak. Innen jött a rovásírásos helységnévtáblák elhelyezésének ötlete, hiszen ezzel is jelezzük, hogy itt olyan magyar emberek élnek, akik büszkék múltjukra, hagyományaikra és fontos nekik a magyar kultúra, a magyarság megmaradása szülőföldjén, még akkor is, ha a világ urai igazságtalan békediktátumokkal elszakították az itt élő magyarokat Magyarországtól. Már Napóleon is tudta, hogy egy nemzetet csak úgy lehet teljesen leigázni, ha elvesszük a múltját, elvesszük azt, amire büszke lehet. Amit Napóleonnak nem sikerült megtennie a magyarsággal, azt azóta sok nép szeretné elérni, sokan örülnének neki, ha a magyarok elfelednék dicső múltjukat és inkább a globalizáció útját járnák. A Csenkey Baranta csapat minden erejével azért küzd, hogy ez ne így legyen.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ÁLLÁSFOGLALÁSA Csatáry Lászó ügyében

2012. július 19.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Elnöksége képviseletében a háborús bűntettel meggyanúsított és házi őrizetbe vett Csatáry László volt rendőrtiszt ügyével kapcsolatban a következő állásfoglalást tesszük közzé:

1.Figyelemmel kísérjük - tekintettel bizonyos méltatlan hírverésre és tisztességtelen nyomásgyakorlási kísérletekre - hogy érvényesüljenek különösen azon, Magyarország alaptörvényében és a nemzetközi alapokmányokban rögzített elvek, melyek szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére, továbbá, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg, s hogy mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz.

Székely Sziget: A magyar remény szigete

A katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontban megrendezett, háromnapos IV. Székely Szigeten még ha jelképesen is, de 72 órára újra egyesülhettek a trianoni békeszerződés által szétszakított területek. Az egykori Nagy-Magyarország szegleteiről érkező látogatók a tábort szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) zászlaja alá gyűlve tettek bizonyosságot arról, hogy hittel, hűséggel, bátorsággal létezik magyar összefogás.

Közeledik a IV. Székely Sziget

2012. június 30-án, a IV. alkalommal megrendezett Székely Szigeten tart előadást Dr. Gaudi-Nagy Tamás Több frontos küzdelem a székely önrendelkezésért címmel.

A szervezők és a jogvédő csonkaországi képviselő is minden érdeklődőt szeretettel vár!

A nemzeti jogvédőkről szóló könyvet dedikálja Gaudi, Budaházy is jelen lesz Skype-on keresztül

Ismerje meg a nemzeti jogvédőket, akik - Magyarországon először - a deviánsok és idegenek helyett a magyar emberek jogaiért harcolnak!

Gaudi-Nagy Tamás dedikálja a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Jogvédők a nemzet szolgálatában című könyvét 2012. június 7-én, csütörtökön délután 17 órától a Szkíta Kézműves Boltban (Bp. Kossuth L. utca 6.).
A kötet egyik főszereplője a két és fél éves előzetes letartóztatást kiállt, és jelenleg már több mint fél éve koncepciós per miatt házi őrizetben tartott Budaházy György, aki ebből kifolyólag csak Skype-kapcsolaton keresztül tud jelen lenni, de a könyveket előzőleg már ellátta kézjegyével. A kötetben exkluzív interjú olvasható vele és több, ügyeiben született ítélet is megtalálható.

Erőt akartak mutatni a Trianon ellen tüntető radikálisok

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) más radikális jobboldali szervezetekkel közösen demonstrált vasárnap Budapesten. A rendezvényen beszédet mondott Toroczkai László, a HVIM elnöke, Zagyva György Gyula jobbikos parlamenti képviselő, és Juhász Szabolcs, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának képviselője is.

Tiltakozás a trianoni békediktátum ellen Budapesten

hvimA trianoni békediktátum aláírását a világtörténelem legnagyobb, a magyar nemzet ellen elkövetett gaztettének nevezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke vasárnap Budapesten, az 56-osok terén, más nemzeti radikális szervezetekkel közösen tartott tüntetésen. Toroczkai László hangsúlyozta, "csak az lehet magyar, akinek fáj Trianon".

A Regnum Marianum-kereszt mellett álló veterán Csepel típusú teherautó platójáról szónokolva Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt mintegy másfélezer ember előtt, hogy a határon túli magyarok könnyített kettős állampolgárságának megadása körül kettős mércét alkalmaznak, mert a radikális szervezetekhez köthető emberek igényeit nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva utasítja el a köztársasági elnök.

Gaudinak üzent Dániel

Azt gondoljuk, hogy a pofátlanságnak és az arroganciának is kell legyen határa, de amit ez a deviáns pojáca megenged magának, azért jobb időkben párbajban vettek volna elégtételt ezen a fröcsögő mitugrászon. Horthy Miklós kormányzó után most Gaudi-Nagy Tamást mocskolja, azonban a gyűlölködő pechjére a jogvédő jobbikos még él, s minden bizonnyal nem hagyja annyiban.

„Gaudi Tamás, te utolsó, szemét, nyilas briganti! A gárdaperben csak hülyét csináltam belőled (nem volt nehéz) de a maiért börtönbe mész. Ennek a nyilas pogromnak te voltál a felbujtója, felelni fogsz érte! Ha szükséges, megyünk Hágába! Itthon se reménykedj Polt Péterben, mert magánvádra viszem! Ugrott a képviselői mandátumod.Csoportos garázdaság, közösség elleni izgatás és közösség tagja elleni erőszak. Úgy 4-5 év halmazatban. Minimum.”

Horthy Miklós szobrának meggyalázója ellen tüntettek a budapesti Andrássy úton

Komoly rendőrségi készültség mellett magyarok tüntettek a budapesti Andrássy úton a Horthy Miklós szobrát meggyalázó Dániel Péter ellen. A Liberális Klubban előadást tartó szoborgyalázót a rendőrség menekítette be az előadás színhelyére. Gaudi-Nagy Tamás szerint az elvetemült cselekedetre azzal kell válaszolnunk, hogy még inkább megbecsüljük a nemzeti nagyjaink emlékét.


 
Gaudi-Nagy Tamás a kapu előtt

Hajrá Székelyföld!

Krisztina meghívására és a magyar nemzeti kisebbségek európai érdekképviseleti irodája (HUNINEU) szervezésében, 2012. május 8-a és 12-e között Brüsszelbe látogattak Böjte Csaba erdélyi gyermekotthonainak ifjú focistái, hogy megmérkőzzenek az RSC Anderlecht korosztályos futballcsapatával (a HUNINEU négynyelvű kiadványa a programra vonatkozóan). Csaba testvér dévai központtal működő Szent Ferenc Alapítványa sanyarú körülmények között élő erdélyi gyermekeket karol fel, iskolákat és bentlakásos kollégiumokat működtet, ezek az intézmények eddig összesen több mint 2300 gyermek számára nyújtottak már segítséget (www.devaigyerekek.hu). Böjte Csaba számos hazai elismerés mellett, tavaly megkapta az Európai Parlament Európai Polgár Díját is.

Közös kép Morvai Krisztina EP képviselővel az Európai Parlament látogatói halljában