Közlemények

Hétfőn dönt a Legfelsőbb Bíróság: valóban jogellenes volt a 2009. július 4-i Erzsébet téri gárdistatüntetés feloszlatása?

A Legfelsőbb Bíróságon november 21-én (hétfőn) 11.30 órai kezdettel esz az a tárgyalás, ahol a bíróság arról dönt Kiss Róbert volt gárdafőkapitány keresete alapján, hogy 2009. július 4-én az Erzsébet téren a rendőrség által végrehajtott, 216 hazafi (többségében gárdista) előállításával és brutális módon végrehajtott oszlatás jogszerű volt-e vagy sem. A Főváros Bíróság 2010 őszén jogerős ítéletében az ombudsmanhoz hasonlóan kimondta, hogy a rendőrségnek nem volt jogalapja a a Gárdát két nappal korábban betiltó ítélet ellen tiltakozó, békésen földön ülve demonstrálók oszlatására illetve előállítására (Kapcsolódó anyagok itt és itt)

A Jobbik üdvözli Budaházyék fogva tartásának megszüntetését

A Jobbik Országos Elnöksége örömmel üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését, mellyel tegnap megszüntette a Budaházy György és Szász Endre több mint két éven át törvényellenesen fenntartott előzetes letartóztatását. Így a megaláztatások és jogsértések sorát elszenvedők végre családjukkal lehetnek. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy ehhez az eljáráshoz képest feleannyi idő- és pénzráfordítással, szakmai és emberi erőfeszítéssel már régen rács mögé juttathatták volna Gyurcsányt és társait a 2006-os vérengzések miatt.

Kártérítést kapott Budaházy György a gyurcsányi pártrendőrség jogsértése miatt

Most fizette ki a rendőrség azt a közel nyolcszázezer forintot, amelyet Budaházy György a gyurcsányi pártrendőrség jogsértése miatt kártérítésként kapott.

A Fővárosi Ítélőtábla idén nyáron hozott jogerős ítéletével kötelezte a Készenléti Rendőrséget és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) a már több, mint két éve előzetes letartóztatásban tartott Budaházy György javára.

Budaházyt 2008. április 11-én, a Clark Ádám téri demonstráció során jogellenesen fogták el, bilincselték meg és állították elő, majd tartották fogva több órán át. Három társa pedig hatszáz-hatszáz, illetve négyszázötvenezer forint összegű kártérítést kapott a hasonló jogsérelmek miatt. A BRFK és a Készenléti Rendőrség magánlevélben köteles elnézést kérni Budaházyéktól. A felperesek jogi képviseletét Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és országgyűlési képviselő látta el. Az ügyben indult koncepciós jellegű és felmentéssel végződött szabálysértési eljárásban is ő védte Budaházyt.

Elindult a Hunnia Blog

Ajánlom az új blogot, amelyen megtalálható szinte minden lényeges információ a Budaházy Györggyel és a Hunnia csoporttal szemben folyó koncepciós jellegű eljárásról:

www.hunniablog.blogspot.com

A budahazy.org honlapot is természetesen továbbra javaslom figyelemmel kísérni, aki érdeklődik a már több mint két éve előzetesben sínylődő Budaházy György sorsa iránt. A legfontosabb, hogy a maga eszközeivel tegyen meg mindenki minden lehetségest ezen képtelen eljárás megszüntetése érdekében, az "Ismerd meg Budaházyt '" kampányban való részvétel erre kíváló alkalmat ad! Nézzék meg a filmeket és cselekedjenek!

Szabadságot Budaházynak, szabadságot a politikai foglyoknak!

www.budahazy.org

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye Képíró Sándor felmentésével és a nemzeti jogvédőket ért rágalmakkal kapcsolatban

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat különleges jelentőségűnek tartja a Fővárosi Bíróság 2011. július 18-19.-én kihirdetett felmentő ítéletét a háborús bűntett megalapozatlan vádjával dr. Képíró Sándor ellen folyó büntetőügyben.

Az ítélet ellen a vádlott és védője bűncselekmény hiánya miatt kimondandó felmentésért fellebbezett.

Amint ismeretes, dr. Képíró Sándor akkori csendőr főhadnagy 1942. január 21-23. között tartott, részben súlyos, elítélendő bűncselekményekbe torkolló újvidéki partizánellenes razzia idején – melyért bűnösök és ártatlanok sorát végezték már ki - jelentős kockázatot vállalva ellentmondott a kiterjesztett fegyverhasználatra felhívó eligazításnak, s megmentette egy szerb-zsidó család életét.

A 2006 őszi rendőrterror igazságtétele minden jóérzésű magyar ember közös ügye

NJSZ köszlemény - Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől a kártérítések rendezését, a Balsai-jelentés nyilvánosságra hozását és a felelősségre vonást, az elakadt semmisség helyett pedig közkegyelmet


Gaudi-Nagy Tamás levele Orbán Viktorhoz

 

Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője levélben fordult a kormányfőhöz annak érdekében, hogy a 2006 őszén kilőtt szemű, megvert, megkínzott, önkényesen fogva tartott károsultak teljes köre jóvátételt kaphasson, a rendőrterror felelősei végre feleljenek bűniekért és a 2006 őszén, illetve 2002-2010 között politikai okból elítéltek, meghurcoltak végre mentesüljenek.

Politikai foglyok családtagjainak köszönetnyilvánítása a kártérítés felajánlása miatt

 

Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást 2009. március 15-én jogvédő munkájuk végzése közben brutálisan lefújták könnygázzal, amiért kártérítést kaptak a rendőrségtől. Ennek összegét ajánlották fel a már több mint két éve börtönben raboskodó Budaházy György és Szász Endre családjának, valamint a Hunnia csoport tagjai ellen folytatott koncepciós jellegű büntetőeljárás megszüntetése érdekében zajló kampányra.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a két harcos jogvédőnek áldozatos munkájukért, az értünk tiszta szívvel való kiállásukért, és természetesen köszönjük az anyagi támogatást is!

A Szkíta Kézműves Boltban (XI. Móricz Zsigmond krt. 1., V. Kossuth Lajos u. 6.) megtalálhatók a kampány kellékei: információs anyag, matrica, kitűző és póló, melyek ingyen átvehetők. 

Budaházy György nevében Budaházyné Trencsányi Bernadett

Szász Endre nevében Csog Margit

Kapcsolódó cikk

A rendőrség kártérítést adott és megkövette Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást a 2009. március 15-i rendőri bántalmazás miatt - a kártérítést Budaházyéknak ajánlották fel

Ezúton tájékoztatjuk a nyilvánosságot arról, hogy peren kívüli egyezség alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság elégtételt adó közleményben fejezte ki sajnálkozását amiatt, hogy  Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást tüntetésről távozó több más személlyel együtt rendőri támadást ért 2009. március 15-én. 

Az eseményről készült felvétel: 

A jogvédők összesen félmillió forint kártérítést is kaptak, amelyet a már több mint kév éve előzetes letartóztatásban levő Budaházy György, Szász Endre  és 15 társuk elleni koncepciós jellegű büntetőeljárás megszüntetése érdekében zajló kampány és az előzetesben sínylődő hazafiak családjai javára ajánlottak fel.

A Jobbik ellenzi a büntetőeljárási garanciák drasztikus megkurtítását

Kilenc módosító javaslatot nyújtott be pénteken Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik országgyűlési képviselője annak érdekében, hogy a büntetőeljárási törvényt módosítani kívánó, kormánytöbbségi bizottsági tagok szavazatával előterjesztett törvényjavaslat ne kurtítsa meg drasztikusan az eljárási garanciákat.

A kormánytöbbség megakadályozta a 2006 őszi elítéltek közkegyelmét

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága kormánypárti képviselők tartózkodása miatt 2011. április 26-án nem vette tárgysorozatba a 2006 szeptember 18. és 2006. október 24. közötti  gyülekezések feloszlatásával kapcsolatos egyes bűncselekmények (hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság) és szabálysértések miatt eléltek közkegyelemben részesítését célzó törvényjavaslatot.

A bizottság tagja, Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik nevében támogatásáról biztosította a két LMP-s képviselő által előterjesztett közkegyelmi kezdeményezést. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban elfogadott és nagy viharokat kiváltó semmisségi törvényjavaslatot is támogatták (már ott is követelték a közkegyelmet a politikai elítélteknek), de kevésnek tartják, mivel most már látható, hogy csekély számú embert érint, az elmúlt 8 év politikai elítéltjeinek mentesítésére van szükség. A gyurcsányi hazugságbeszédet követően 2006 őszén kibontakozott nemzeti ellenállás nélkül a jelenlegi kormányerők sem szerezhettek volna ilyen többséget és ráadásul az alaptörvény elfogadása és kihirdetése alkalmat ad a méltányosság gyakorlására. A megtorlások hatása máig tart: nemrég vonult börtönbe több mint egy éves büntetésének letöltésére egy 2006 őszi ellenállás miatt elítélt fiatalember, a múlt héten pedig a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt ítélték el Budaházy Györgyöt és társait.

Jobbik Jogsegélyszolgálat: Pintér rendőrsége meggyalázta az ünnepet

Alább olvasható a Jobbik Jogsegélyszolgálat közleménye.

Megdöbbentően durva jogsértéseket követett el - valószínűleg politikai utasításra - a rendőrség március 15-én. Az állam erőszakszervezete azzal kezdte a napot, hogy a Hősök terén 11 órakor a Himnusz éneklése alatt megtámadta a Magyar Nemzeti Gárda rendezvényét, és a helyszínről elhurcolt 13 embert. A különböző mondvacsinált indokokkal alátámasztott intézkedéssorozattal az ünneplőket megakadályozták abban, hogy megemlékezzenek 1848 hőseiről. A munkatársaink hiába voltak jelen, a rendőrök a nem létező ’tilos a Hiszekegyet szavalni’, illetve a szintén nem létező ’alakzatban állás’ szabálysértésére hivatkoztak. A színpadról lerángatták a Himnuszt éneklőket, akik csak az elvezetésük közben tudták az éneket befejezni. A megjelentek még erre a gyalázatos hazaárulásra sem támadtak a rendőrökre – minden ellenkező híresztelés ellenére –, akik ezek után számos embert a földre tepertek, a sérülteknek pedig csak egyetlenegy mentőt hívtak, az orvosi ellátásra várókat így tovább kínozva. A jogsegélyszolgálat tagjának többszöri kérésére sem voltak hajlandók a sérültek törvényben előírt ellátására, melyről a mentőszolgálatnál bejelentést tettünk.

A Jobbik álláspontja a semmisségi törvényjavaslatról

Az egyik szemünk sír a másik nevet! Így lehet összegezni azt, amit a Jobbik a 2006 őszi elítélések semmiségét célzó, Balsai István által törvényjavaslattal kapcsolatban érez. A javaslatot támogatjuk, de módosításokkal: szükséges, de nem elégséges eszköz ahhoz, hogy felszámoljuk az elmúlt 8 év politikai jellegű elítéléseinek következményeit.

Jogerősen ítéltek felfüggesztett börtönre két, 2006 őszén tüntetőt bántalmazó rendőrt: nem maradhatnak a testületnél

NJSZ, 2010. január 28.

2006. október 23-án délelőtt a járda szélén békésen haladó R. Istvánt egy álarcot viselő rendőr hátulról fejbe vágta, majd nyakához szorított botjával a földre kényszerítette, s ott társaival együtt bántalmazta. Ezt több mint két napos fogva tartás követte. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat feljelentése alapján indult büntetőeljárásban a Fővárosi Bíróság 2009 őszén két rendőrt úgy ítélt 6-6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre, hogy továbbra is rendőrök maradhattak. (Előzmény)

Levél a Budaházy-tüntetés résztvevőihez

Gaudi-Nagy Tamás Strasbourgból küldte el levelét

A neves jogvédő munkája során mindig is kiemelt figyelmet szentelt Budaházy György ügyére, de sajnos ezúttal brüsszeli teendői miatt nem tudott személyesen részt venni a tüntetésen. Levelét a vármegyés szóvivő leány tolmácsolta az egybegyűlteknek, így hangzik:

Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat közleménye (2010.12.10.)

Az elmúlt 8 évről szóló emberi jogi jelentés országgyűlési elfogadása a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat munkásságának elismerését is jelenti

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat az Emberi Jogok Világnapja alkalmából üdvözli, hogy az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága december 8-án elfogadta a 2002 és 2010 közötti időszak (kivéve 2006 ősz) politikai szabadságjogi jogsértésekről szóló emberi jogi részjelentést, amelyet szervezeteink ügyvezetője Gaudi-Nagy Tamás készített. Az ő javaslatára nemcsak a 2006 őszi, hanem az elmúlt 8 év politikai szabadságjogi jogsértései is kivizsgálásra kerültek egy e célból létrehozott parlamenti albizottság által, amelynek alelnöke lett.

A Jobbik üdvözli a Gaudi-Nagy jelentés elfogadását: 8 év bűnlajstroma, de a felelősök még szabadlábon - meddig még?

A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli, hogy az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága 2010. december 8-i ülésén elfogadta a Jobbik frakció tagja, Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által készített részjelentést a Magyarországon 2002 május és 2010 áprilisa között állami szervek részéről elkövetett politikai szabadságjogi jogsértésekről. Ennek a döntésnek egyértelmű az üzenete: a magyarságot nem lehetett az ellenállás jogától megfosztani, bármilyen erővel is próbálták a  gyarmatosítás programját végrehajtani a szocialista-liberális kormányok az elmúlt 8 évben.

Jogvédő közlemény

Kártérítési igényt érvényesíthetnek a Bajtársiasság napán (2009. július 4.) meghurcoltak

 

Ezúton hívjuk fel a „Bajtársiasság napján” résztvevők figyelmét, hogy a Fővárosi Bíróság 2010. október 4-én kelt jogerős ítéletével megállapította, hogy a 2009. július 4-i –Erzsébet téri békés ülődemonstrációt a rendőrség jogellenesen oszlatta fel.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ, www.njsz.hu) és a Jobbik Jogsegélyszolgálata (JJSZ www.jobbikjog.hu) ezúton hívja fel a figyelmét azoknak, akiket előállítottak, akik egyéb rendőri intézkedés (pl. lefújás, rendőri támadás) elszenvedői voltak, illetve a helyszínről kiszorítottak (őket ezáltal gyülekezési joguk gyakorlásában korlátozták): a tüntetés feloszlatásának jogellenessé nyilvánítása következtében ők mindannyian kártérítésre jogosultak. Az elmúlt évek kemény jogvédő küzdelmeinek köszönhetően kialakult bírói gyakorlat alapján az ilyen jellegű jogsértések esetén személyhez fűződő jogok megsértése miatt nem vagyoni és – ha annak feltételei fennállnak – vagyoni kártérítés jár a jogsértetteknek. Erre került sor közel 50 tüntető esetében többek között a 2003. december 1-ejei gesztenyéskerti tüntetés jogellenes feloszlatása miatt, de a 2006 őszi rendőrterror közel száz áldozata jutott kártérítéshez nemzeti jogvédői közreműködéssel.

Koncentrált támadás a nemzeti jogvédők ellen - és miért éppen most?!

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás videó vetítéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartottak október 29-én,– a fenti címmel.

Részletesen szóltak: a

-  dr. MorvaiKrisztinát és dr. Gaudi-Nagy Tamást lejárató vádakról;

-  Kemény kritikával illették a 2006. őszi albizottság jelentését;

-  A szocialistáktól örökölt, mai napig tartó koncepciós eljárásokról;

-  Az elmúlt nyolc év jogsértéseit feltáró jelentésről;

-  A rendőrségi törvény módosításának következményéről;

- dr.Morvai Krisztina ismertette Nyílt levelét, melyben a Hír- és Echo-TV nézőit, valamint a Magyar Nemzet, Magyar Hírlap olvasóihoz szólt.

Morvai Krisztina nyílt levele az Echo és a Hír TV nézőihez, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap olvasóihoz

Kedves Magyar Nemzet és Magyar Hírlap olvasók, Hír TV és Echo TV nézők!

Az elmúlt nyolc év során tisztességes magyar emberek, családok ezrei tapasztalták meg, hogy mit jelent egyik pillanatról a másikra kiszolgáltatottá és jogfosztottá válni a hatalom visszaéléseivel szemben. E tapasztalatok mélypontját a 2006. őszi rendőri brutalitások, sorozatban indított koncepciós jellegű büntetőeljárások és önkényes bebörtönzések jelentették, de a megfélemlítés jellegzetes eszköze volt a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok gaztettei elleni tüntetések jogellenes feloszlatása, a politikai szabadságjogaikat (vélemény-nyilvánítási jogukat, gyülekezési jogukat) gyakorlók tömeges rendőri megalázása, fogdákba zárása.

Gaudi-Nagy Tamás kritikai észrevételei az albizottság jelentéséhez

Dr. Gaudi-Nagy Tamás (országgyűlési képviselő, albizottsági alelnök):

KRITIKAI ÉSZREVÉTELEK

az Országgyűlés emberi jogi bizottsága által létrehozott, 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság jelentéséhez

Budapest, 2010. október 25. 

 

Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága által létrehozott, 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság és az emberi jogi bizottság által Fidesz, KDNP és LMP szavazatokkal 2010. október 20-án elfogadott jelentés a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, adós maradt az igazi elszámoltatást elősegítő tényállásfeltárással és feljelentésekre vonatkozó konkrét ajánlással, de még saját feladatkitűzésének sem tudott megfelelni, amely szerint a feladat „az események lehető legteljesebb körű feltárása” és a „politikai és jogi felelősség felderítése.”