Képviselői munka

Gaudi kiosztotta az MSZP-s „szaunalovagokat”

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12713) vitájában az Éhség menetéről szaunázni megpihenő, és ott a szegény emberek nehéz életéről elmélkedő MSZP-s képviselők magyar emberek szegénységéért való aggódását kérdőjelezte meg.

Gaudi az ároktői gyilkosság kapcsán is a bírák felelősségre vonását hangsúlyozta

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény és az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény módosításáról szóló módosító törvényjavaslat (T/11530) kapcsán elmondta, hogy támogatja a bírák felelősségre vonását, ha azok nem járnak el szakszerűen.

Gaudi-Nagy Tamás rámutatott, hogy „nyilvánvalóan pártpolitikai, demagóg célzatból” karolja fel az MSZP az ároktői gyilkosok házi őrizetből való megszökésének ügyét, de a radikális képviselő hozzátette, „jogosan felháborító, hogy négy év eljárás után nem tudta a bíróság első fokon elmarasztalni ezek az embereket, amely ügyben nyilvánvaló bizonyítékok láncolata bizonyította a felelősségüket”. 

Találkozók, sajtótájékoztató, közmeghallgatás, tüntetés, bemutató anyagok, dokumentumfilm bemutató, kérdések Nikolićhoz... - Az Európa Tanács előtt szembesítették a szerb államelnököt a délvidéki magyarok helyzetével (Videó)

Tomislav Nikolić szerb elnök volt a vendégszónok csütörtökön az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén. Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő felvetésére Nikolić azt mondta, hogy nincs miért aggódniuk a délvidéki magyaroknak.

Az ET-székház épülete előtt ezt megelőzően magyarok, elzásziak és franciák közös demonstráción követelték a délvidéki magyarellenes erőszak megszüntetését, valamint a területi autonómia megadását az ott élő magyaroknak. A tüntetők szerint ugyanis nagyon is van miért aggódniuk, ezt pedig a folyamatos magyarellenes kilengések és jogfosztások is bizonyítják.

Gaudi: „a magyar termőföld megvédését az összes létező eszközzel szolgáljuk”

2013. szeptember 23-án Gaudi-Nagy Tamás az úgynevezett mezőgazdasági zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépésről szóló törvényjavaslat (T/11187) vitájában ismét hangsúlyozta a Jobbik-frakció véleményét, miszerint a termőföld jogellenes megszerzése büntető törvénykönyvi tényállásba drákói kemény büntetést szerettek volna behelyezni.

A radikális képviselő örömét fejezte ki amiatt, hogy nagymértékű elkötelezettséget lát minden oldalról a zsebszerződések kérdésében, majd a témában érdeklődők figyelmébe ajánlotta Kozma Ágota Zsebszerződések című jogi tanulmányát a Glossa Iuridica gyűjteményből.

Hozzátette azonban, hogy továbbra is hiányolja a büntető törvénykönyvből azt a „drákói” büntetést, amelyet a Jobbik javasolt, és amely szerint akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható lenne az, aki jogellenesen szerez termőföldet, vagy játszik ebben közre.

„Olyan rendszer kellene, amely mind a büntetőjogi eszközökkel, mind a hatósági eszközökkel, mind a nyomozóhatósági eszközökkel képes hatékonyan felvenni a versenyt” – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás, aki zárásul azt a célt fogalmazta meg, hogy „a magyar termőföld megvédését az összes létező eszközzel szolgáljuk.”

„Senki nem ússza meg” – Gaudi üzenete a termőföldet külföldiek részére átjátszó ügyvédeknek

2013. szeptember 23-án Gaudi-Nagy Tamás az úgynevezett mezőgazdasági zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépésről szóló törvényjavaslat (T/11187) vitájában üzenetet fogalmazott meg azon ügyvéd kollégáinak, akik „saját profitszerzésük érdekében legszentebb kincsünket, a termőföldet átjátsszák külföldiek részére.”

Gaudi a költségvetésről: „lassan mondom, hogy Lendvai Ildikó és elvtársai is megértsék” (Videóval)

2013. szeptember 23-án Gaudi-Nagy Tamás A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/12100) vitájában többször is szót emelt a magyar állampolgárok tisztánlátása érdekében, az államadósság tarthatatlansága, és a mérhetetlen károkat okozók felelősségre vonása kapcsán.

Gaudi elsőként a könyvvizsgálókkal kapcsolatban fejtette ki aggályait. Emlékeztette a képviselőtársait a Postabank ügyére, amely jól példázza, „hogy mennyire fontos, hogy tényleg tiszta kezek lássák át a valóban bonyolult állami pénzügyeket vagy éppenséggel a bankügyeket.”

Gaudi: A koszovói szerbek után autonómiát a délvidéki magyaroknak is!

2013. szeptember 23-án A Magyarország és a Koszovói Köztársaság között a bűnözés megelőzésében és leküzdésében történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/12092) vitájában Gaudi-Nagy Tamás támogatta a javaslat elfogadását, de kihangsúlyozta, hogy Szerbia uniós csatakozási folyamata kapcsán a magyar kormány a koszovói szerbek autonómiájára hivatkozva kérje számon a délvidéki magyarok területi autonómiáját.



„Vegyünk példát Japánról” – egy emberközpontú, de rend alapú rendszert kíván Gaudi

2013. szeptember 23-án A Magyarország és Japán között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/12226) vitájában Gaudi-Nagy Tamás (aki tagja az Interparlamentáris Unió Magyar-Japán Baráti Tagozatának) elmondta, hogy örömmel vesz részt ennek a törvényjavaslatnak a vitájában, míg az ugyanezen a napon tárgyalt izraeli megállapodáséban egyáltalán nem. (Annak a vitának az összefoglalása itt érhető el.)

A kormány a migrációval akarja megoldani a népességfogyást?

Nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet a Jobbik álláspontja szerint, ha a kormány a Nemzetközi Bevándorlási Szervezettel karöltve immigrációval akarná pótolni a gazdasági okok miatt országunkat elhagyó magyarokat.

Gaudi-Nagy Tamás emlékeztetett, hogy tegnapi nap egy törvényjavaslat került a Ház elé, melyben az International Organization for Migration (magyarul: Nemzetközi Bevándorlási Szervezet) alapokmányának becikkelyezéséről szólt. A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy ezzel a lépéssel is segítsük, hogy a kivándorló magyarságot külföldi betelepítettekkel pótoljuk.

A Belügyminisztérium szerint idegengyűlölet a bevándorlás jobbikos ellenzése

A Belügyminisztérium (BM) számára elfogadhatatlan a Jobbik sajtóban és parlamentben való, "indokolatlan, idegengyűlölettel telt megnyilvánulása" a Nemzetközi Migrációs Szervezettel szemben - közölte a tárca az MTI-vel.

A BM azért adott ki közleményt, mert az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy szerintük nemzetbiztonsági kockázatot jelent a migrációs szervezet magyarországi működése, ezért felül kell vizsgálni a szervezet itteni tevékenységét.

A Jobbik kiutasítaná hazánkból a Nemzetközi Migrációs Szervezetet

A Jobbik szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Nemzetközi Migrációs Szervezet magyarországi működése, ezért a szervezet hazai tevékenységét felül kell vizsgálni - mondta Gaudi-Nagy Tamás és Hegedűs Lorántné kedden.

A jobbikos politikusok emlékeztettek arra: a parlament hétfőn tárgyalt a szervezet alapokmányának és módosításainak kihirdetéséről szóló törvényjavaslatról. A vitában azonban állításuk szerint a kormány képviselője nem adott megnyugtató választ arra, hogy milyen érdeke fűződik Magyarországnak a szervezethez való csatlakozáshoz.

A kémrepülőknek már be sem kell repülni" - a kormány önként adna ki személyes adatokat Izraelnek (Videóval)

2013. szeptember 23-án, Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről címet viselő törvényjavaslat (T/11885) vitájában dr. Völner Pál államtitkár kifejtette, hogy a javaslat célja pusztán egy korábban (2013. június 10-én) már aláírt javaslat kihirdetése. A megállapodás - legalábbis az államtitkár szerint - számos előnnyel jár, az államtitkár előadásában hátrányokról pedig még véletlenszerűen sem hallhattak a jelenlévő képviselők. A Külügyi bizottság - némileg megdöbbentő módon - nem tartotta szükségesnek megismertetni a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontját.

Tiltakozás a Fővárosi Törvényszék előtt

Dr. Morvai Krisztina, Dr. Gaudi Nagy Tamás, Gőbl György. Kőszegi M. László felvétele

Impotens kormány: két éve várják tétlenül a választ a pásztói szovjet emlékmű eltávolítása ügyében

"Számíthatnak-e a pásztói polgárok a Honvédelmi Minisztérium támogatására azon törekvésükben, hogy az évtizedes politikusi ígérgetés után végre eltávolításra kerüljön a helyieket a megszállásra, megaláztatásokra emlékeztető szovjet emlékmű?” címmel intézett írásbeli kérdést Gaudi-Nagy Tamás a Honvédelmi Minisztériumot vezető Hende Csabához.

A nemzeti radikális képviselő levelében a pásztói polgárokkal történt személyes találkozásait felelevenítve megemlíti, hogy a palóc településen óriási büszkeséggel beszélnek azokról az '56-osokról, akik közül ketten is az életüket adták a kommunista diktatúrával történő szembenállás során. Alapi László és Geczkó István már a település díszpolgárai, sőt, mint arról korábbi írásunkban beszámoltunk, rövidesen utcát is nevezhetnek el róluk a pásztóiak. Óriási fájdalommal tölti el azonban a helyiek szívét, ami egyben az elmúlt 20 év politikai tehetetlenségét is jelzi, hogy pásztóiak részéről hiába volt meg mindig a kinyilvánított szándék a településen éktelenkedő, a megbecstelenített asszonyokra és leányokra, a legyilkolt szeretteikre emlékeztető szovjet emlékmű eltávolítására, valamiért ez a mai napig várat magára.

A korrupció visszaszorításával kapcsolatban szólalt fel Gaudi-Nagy Tamás (Videóval)

2013. szeptember 17-én, a "panaszokról és közérdekű bejelentésekről" címet viselő törvényjavaslat (T/11657) vitájában az ún. kétperces megszólalások keretében Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, hogy az Országgyűlés előtt lévő javaslat a korrupció elleni harc célját szeretné támogatni, ugyanakkor Alaptörvényt sértő mulasztásban van a kormányzat abban a tekintetben, hogy már 2010-ben meg kellett volna hozni azt a miniszteri rendeletet, amely a korrupciót leleplező bejelentőket honorálja.

A képviselő felszólalásában elmondta, hogy számos esetet ismer, mikor bátor állampolgárok nagy jelentőségű ügyekben részletes bejelentéseket tettek, melyért semmiféle elismerésben nem részesültek.

7 év után kapott kártérítést a 2006. október 23-án meghurcolt tüntető- Lesz-e igazságtétel?

Lévai Attila számára a Fővárosi Ítélőtábla 2013. szeptember 12-i jogerős ítéletével 1,9 millió forint és 7 évi kamat összegű kártérítést ítélt meg a rendőrterror idején elszenvedett jogsérelmekért (megverés, elfogás, fogva tartás), továbbá félmillió forint perköltséget. A filmen nyilatkozik a jogsértett, ügyvédje dr. Gaudi-Nagy Tamás és az őt ezen a tárgyaláson helyettesítő dr. Novozánszky Ilona ügyvéd.

A filmen elhangzik a felhívás a Gergényi és társai büntetőper a 2013. szeptember 17-én 8.30-kor a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsán tartandó első tárgyalása előtt jogvédők és jogsértettek részvételével tartandó tüntetésen való részvételre. A tüntetés célja a 2006-os igazságtétel követelése.

Vasárnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte a Londonban kiadatási letartóztatásba helyezett 2006-os tüntetőt.

Mint az korábban napvilágot látott, 2013.augusztus 7-én Londonban kiadatási letartóztatásba helyezték Kiss Dániel magyar állampolgárt, aki 2006. szeptember 18-án részt vett a Magyar Televízió előtt tartott tüntetésen. Ismeretes, hogy a tüntetés az MTV-székház védelmére kirendelt rendőrökkel való összecsapásba torkollott.

A londoni magyar közösségtől kapott friss információkat követően, a kiadatási letartóztatásról szóló hírek nyomán a Nemzeti Jogvédő Szolgálat haladéktalanul nekilátott a védelem megszervezésének.

A Jobbik képviselőinek rangsora a felszólalások mennyisége alapján

Górcső alatt a nemzeti ellenzék képviselői - a Kuruc.info folytatja a jobbikos honatyák elszámoltatását, ezúttal a felszólalások statisztikái alapján listázzuk a magunkfajtákat, az eltelt három év mérlege szerint.

A Jobbik képviselőinek rangsora a módosító javaslataik száma alapján

A Kuruc.info folytatja a nemzeti ellenzék statisztikák általi elemzését, listázását a politikai uborkaszezonban, mely egyben a Jobbik képviselőjelölt-állítási időszaka is. A parlament.hu adatait feldolgozva listázzuk alább a magunkfajta képviselőket az elmúlt három évben benyújtott módosító javaslataik száma alapján.

Gaudi a Facebooknak: Önök csatlakoztak az internet ellenségeinek listájához

Gaudi-Nagy Tamás levele a Facebooknak a kuruc.info hírportál FB oldalának zsidó nyomásra történt letiltása miatt.

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Emberi jogi ügyvédként és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként szeretném kifejezni legnagyobb felháborodásomat az Önök elfogadhatatlan és törvénytelen azon cselekedetét illetően, hogy az elmúlt napokban rövid idő alatt kétszer is blokkolták és törölték a Kuruc.info hírportál Facebook-oldalát. Mint e neves európai emberi jogi figyelőszolgálat (ET) egyik legaktívabb tagja, számos alkalommal vetettem fel az ET-ben a szólásszabadság fontosságának a kérdését, különösen az internet világának a terén.