Felszólalások

parlamenti felszólalások

A Jobbik elszámoltatná az MSZP-t és a Demiszt

A Jobbik azt szeretné, ha az Országgyűlés törvényben gondoskodna a rendszerváltás előtti időszakhoz kötődő egyes társadalmi szervezetek valós vagyonelszámoltatásáról. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Jobbik országgyűlési frakciójának tagja ismertette: az erről szóló törvényjavaslatot már be is nyújtotta az Országgyűlésnek. Ebben azt kezdeményezi, hogy minden szervezet, amelyhez 1989-90-ben került a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) akkori áron számolva 12 milliárd forintos vagyonából, részletes elszámolást készítsen ezeknek a vagyontárgyaknak a jelenlegi helyzetéről.

Gaudi: „Ha ilyen markánsan álltak volna ki 1990 óta, akkor nem itt tartanánk”

2013. december 17-én az új házszabályról szóló törvényjavaslat (T/13254) részletes vitájában dr. Gaudi-Nagy Tamás felhívta a figyelmet több meghatározó jelentőségű ajánlási pontra.

A rendfenntartással kapcsolatos javaslatok kapcsán elmondta, hogy ki kell iktatni az önkényességet, és véget kell vetni annak, hogy egy játszótérré alakuljon az Országgyűlés. Mint elmondta, nem a molinókat feltartókat kell sarokba állítani, mert ha a pulpitusfoglaláshoz hasonló keménységgel léptek volna fel a képviselők már ’90 óta, akkor nem itt tartana az ország.

Gaudi szerint gépet csinálnak a parlamentből

Mint ismeretes, az Egyes házszabályi rendelkezésekről szóló határozati javaslat (H/13253) részletes vitája során tárgyalt módosítások tartalmazzák azokat a pontokat, amelyek alapján fogja a törvényalkotási és ellenőrzési munkáját végezni az Országgyűlés 2014 és 2018 között. Ennek fényében dr. Gaudi-Nagy Tamás röviden összefoglalta az érdeklődő magyar állampolgároknak a parlamenti működés eddigi hátulütőit, valamint kitért néhány fontosabb új szabály részletére.

„Nincsenek veszedelmesebb dolgok, mint azok a hazugságok, amik nagyon hasonlítanak az igazságra”

2013. december 17-én az Egyes házszabályi rendelkezésekről szóló határozati javaslat (H/13253) részletes vitájában dr. Gaudi-Nagy Tamás a bizottsági jegyzőkönyvek anomáliájára való figyelemfelhívása után – kávé helyett – gróf Széchenyi Istvánt idézte: „Nincsenek veszedelmesebb dolgok, mint azok a hazugságok, amik nagyon hasonlítanak az igazságra”. Hozzátette, jelenleg nem lehet rendesen jogot alkotni az Országgyűlésben, ami a kormánypárti képviselők felelőssége. Felszólalása végén kérte, hogy fogadják el a Jobbik frakció módosításait.

77%-os jobbikos többség a parlamentben!

2013. december 17-én, a 2013-as esztendő utolsó ülésnapján az új házszabályról szóló törvényjavaslat (T/13254) részletes vitájában dr. Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában kis kitérőt téve ismertette, hogy az aktív vitában résztvevő parlamenti képviselők között 77%-os többséget alkot a Jobbik frakció. A radikális képviselő felidézte Toroczkai László HVIM elnök elsöprő ásotthalmi sikerét is, majd a megrökönyödött baloldali képviselők padsorai felé fordulva hozzátette: „tessék szokni a gondolatot!” „Tulajdonképpen nem csinál mást a Fidesz, mint a de facto kiüresített parlamentarizmust szeretné átvinni de jure kiüresített parlamentarizmusba” – zárta kétperces felszólalását a jogvédő honatya, talán néhány pillanatra felrázva az ébrenlét és alvás határán küzdő három kormánypárti képviselőt.

Gaudi: "Ne az üléspont határozza meg az álláspontot!"

2013. december 17-én az új házszabályról szóló törvényjavaslat (T/13254) részletes vitájában dr. Gaudi-Nagy Tamás dr. Bárándy Gergelynek (MSZP) tett fel kérdést a helyettesítés rendszeréről, azaz arról, hogy pártolja-e a „kétkarú szavazógépek” (bővebben itt) további működését. Mint ismeretes, a bizottsági üléseken a képviselők túlnyomó része nem végez érdemi munkát, sokuk egyáltalán nem jár be az ülésekre, mások szavaznak helyettük, miközben a pénzt azért felmarkolják.
 
Gaudi szembesítette Bárándyt azzal, hogy nyolc éven át az MSZP is fenntartotta ezt a rendszert, miközben vélhetően a fideszes képviselők szitkozódtak emiatt. A szocialista képviselő a válaszában – a szokásos, elvárt körök után – ismertette álláspontját, melyben kifejtette, hogy a képviselői jelenlétet és munkát szigorúbban kell értékelni.

A kérdés és válasz megtekinthető alább.

Gaudi nyomására lett jogi szankciója a parlamenti bizottság előtti meg nem jelenésnek: igaz csak pénzbírság több év börtön helyett

2013. december 17-én, A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvénynek a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékonnyá tételéhez szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat (T/12570) vitájában, Gaudi-Nagy Tamás ügyrendi felszólalásában a zárószavazás előtt a képviselők elé tett javaslattal kapcsolatban jelezte, hogy az nem a helyes, végleges megoldást tartalmazza.

OGY - Több, mint húsz előterjesztést fogadtak el a képviselők

A választás után felálló következő Országgyűlés új házszabályának részletes vitájával ért véget kedden a parlament idei évi utolsó ülése.

Fizethet Gaudi-Nagy Tamás (Videó)

A Fidesz házi televíziója örömittasan számol be Gaudi-Nagy Tamás megbüntetéséről, de arra már sajnos nem fordítottak energiát, hogy meghallgassák az Emberi jogi bizottság ülésén készült hangfelvételt. Na de BBC normákat ne keressünk ott, ahol ilyen nincs. A gépezet beindult, a döntést meghozták, azt pedig végre kell hajtani akkor is, ha történetesen igazságtalan.

Egy biztos. A nemzeti radikális változások után is megmutatjuk, hogyan lehet tisztességgel dolgozni, nem pedig a hatalomtól megrészegülve önkényeskedni, ahogy azt a fülkeforradalmi kétharmad egyre szemtelenebbül teszi.

Szavazzunk már, és menjünk ebédelni!

Az a cél, hogy 5-6 perc alatt lezavarjanak egy bizottsági ülést, majd lelépjenek a képviselők – meséltek az N1TV stábjának jobbikos honatyák. Egymás helyett szavaznak, majd ebédelni sietnek, de az őket ért megjegyzésekre nagyon meg tudnak sértődni a bizottságban pénzért ülő kormánypárti politikusok.

A Polgári Törvénykönyv és a Fodor Gábor-féle liberális üstökösök

2013. december 16-án, az Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában (T/12824) Gaudi-Nagy Tamás nagy fordulatnak nevezte az új Ptk. megalkotását, hangot adva annak, hogy sajnos a sok tekintetben rendkívül jelentős törvény elfogadását követően a fogyasztók kiszolgáltatottsága, ahogy egyes tőkeerős csoportok befolyása rendkívüli mértékben nőtt.

Mikor egy hatalom nem bízik a saját polgáraiban - a népszavazás intézményének kiüresítéséről

2013. december 16-án, A népszavazás kezdeményezéséről szóló törvényjavaslat (T/3479) vitájában Gaudi-Nagy Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az Alaptörvény elfogadásáról szóló vitában úgy történt meg a népszavazási szabályok módosítása Magyarországon, hogy felvitték a 25 százalék plusz egy fő egybehangzó szavazat küszöbét 50 százalék plusz egy szavazatra.

Innentől kezdve Magyarországon csak a szervezett, nagy marketing gyárakkal működő pártok képesek népszavazást érdemben megvalósítani.

Gaudi: Önök az Európai Unió szolgáló leányává teszik a magyar jogrendet!

2013. december 16-án, Az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításának záróvitájában (T/13082) Gaudi-Nagy Tamás azt bírálta, hogy közel ötven zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtottak be a törvénycsomaghoz, és mint fogalmaz: Elnézést kérek, de ez egy számítható, átlátható jogalkotás, hogy közel ötven zárószavazás előtti módosító javaslatot kell benyújtani egy törvénycsomaghoz?

Gaudi: Az igazságügyi rendszer olyan, mint egy nagyon túlterhelt, egyre jobban süllyedő állapotban levő vén csatahajó

2013. december 17-én, Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények (T/13217) módosításának záróvitájában Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció jogvédője azt mondta, elmaradt a radikális változás az igazságszolgáltatási rendszerben. Nem teremtették meg azt a kemény eszközrendszert, amelyek miatt a bíráknak számolniuk kellene a következményekkel, ha tudatosan megszegik az eljárásjogi szabályokat vagy nem tartják be a pártatlanság követelményét - jelentette ki.

Állítólagos trágár kifejezés használatáért csökkentették Gaudi-Nagy Tamás tiszteletdíját

Nyilvánosságra került az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság december 5-i ülésének jegyzőkönyve. Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum tartalmazza azt, amely miatt Kövér László házelnöke kezdeményezte a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás tiszteletdíjának a maximális, egyharmados csökkentését.

A jegyzőkönyv szerint az első napirendi pontként az új büntetés-végrehajtási kódexhez benyújtott kapcsolódó módosító indítványokat tárgyalták. Gaudi-Nagy Tamás több kérdést is feltett a büntetés-végrehajtástól jelenlévő Schemhl Jánosnak dandártábornoknak az előzetes letartóztatásban lévő embereknek szóló csomagküldéssel kapcsolatban.

Az elszámoltatás választási fogás volt

Azaz ha és amennyiben veszi magának a bátorságot valaki, hogy nem jelenik meg egy vizsgálóbizottság ülésén, példának okáért a – hála istennek – elfogadott, amerikai lehallgatásokat kivizsgáló bizottság ülésén, akkor komoly következményekkel kell számolnia.

Nem lesz kötelező munka a börtönökben

2013. december 9-én A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvényjavaslat (T/13096) kapcsán a parlament szavazott a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez való hozzájárulásról. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyrendi javaslattal élt, melyben azt indítványozta, hogy "ismertessék legalább egy félmondat, egy hívószó erejéig azt, hogy miről szól a javaslat". Mint fogalmazott, nincs benne, hogy a megrögzött bűnözők represszív megbüntetése a cél. A levezető elnök a radikális képviselő kérését nem vette figyelembe. Az Országgyűlés ezután a jobbikos módosítókat leszavazta (például azt is, hogy kötelező legyen a munka a börtönökben).

Gaudi: "Fel kell oszlatni az agrárkamarát!"

"A törvényességi felügyeleti jogköre fennáll az ügyészségnek a kamarával kapcsolatban, és az ottani törvénytelenségeket ki kellett volna vizsgálni a Legfőbb Ügyészségnek" - hangsúlyozta lényegi meglátását Gaudi az agrárkamaráról szóló december 9-ei parlamenti záróvita néhány másodperces időkeretében. A radikális képviselő hozzátette: az agrárkamarát fel kell oszlatni, és demokratikusan újat választani.

A felszólalás alább tekinthető meg:

Gaudi vs. Répássy az alapvető jogok biztosáról

2013. december 9-én Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/12908) záróvitájában dr. Gaudi-Nagy Tamás a jogállam és a parlamentarizmus lebontásának anatómiáját vázolta fel. Gaudi elmondta, hogy alapvetően az ombudsman-törvény módosításának az irányát frakciója támogatta, mert legalább a "hatalommegosztás elvét morzsákban visszatükrözi". Ugyanakkor felidézte, hogy az Alaptörvény elvonta azt a jogot a képviselőktől, hogy alkotmánybírósági kontrollt kérjen, valamint felszólalása folytatásában ismertette azt az elutasított javaslatát, hogy legyen egy formalizált rendje az ombudsman felé intézett állampolgári bejelentések kezelésének.

A költségvetési pénzek igazságosabb elosztását, "helycserés-támadást" emlegetett Gaudi

2013. december 4-én, Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat (T/12415) vitájában Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik-frakció által benyújtott módosító kapcsolatok mellett érvelt.

Gaudi-Nagy felszólalásában két csoportra osztotta a benyújtott módosítókat. Megkülönböztetve ezáltal a "jelenlegi Magyarország" keretei közötti problémákkal kapcsolatban benyújtott javaslatokat, illetve az elszakított területeken élő magyar közösséget érintő kapcsolódó-módosítókat.