Az ügyész szerint kihívóan közösségellenes az LMBTQP rongy elégetéséről szóló plakát

Forrás: szentkoronaradio.com

Tovább zajlik Barcsa-Turner Gábor (HVIM) ellen indított eljárás, amelyben az ügyészség szerint megvalósult a közösség tagja elleni erőszak az LMBTQP lobbi rongyának elégetésének szándéka. Érdekes módon az ügyészség rendre elutasítja az LMBTQP lobbi tevékenysége kapcsán tett feljelentéseket a Budapest Pride, az úgynevezett Szivárványcsaládokról szóló propaganda kampány kapcsán, azok nem “közösségellenesek”, de egy politikai véleménynyilvánítás szerintük annak számít. A liberális véleménydiktatúra tovább dübörög Székesfehérváron is, amiből látszik, hogy csak kívülről szép az egykori koronázóváros helyzete, belül azonban vannak gondok, a deep state munkában van, csakúgy mint sok más nagyvárosban. A modern világ mindent felfal, aki ellenáll, azt megpróbálják eltaposni.

Az ügy előzménye, hogy 2019. október 23-ára magánterületre, zártkörűen, ám nyilvánosan rendezvényt hirdetett meg a “gyanúsított”, Barcsa-Turner Gábor. A plakáton szerepelt, hogy az LMBTQP zászlaja is elégetésre kerül, ami meg sem valósult, mert nem volt kéznél éppen ilyen rongy. A nyíltan Soros-szervezet, az ügyészségbe és a törvénykezésbe beépült, “közhasznú”, de a törvény szerint is “külföldről támogatott szervezet”, a Háttér Társaság feljelentése nyomán eljárás indult volna, de a rendőrség helyesen úgy értelmezte a történteket, hogy nem történt bűncselekmény. A nem kizárhatóan túlérzékenyített ügyész, Laki Ádám Botond viszont közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt elrendelte a vármegyés vezető tanúkénti kihallgatását. Ezután a rendőrség ismét lezárta a nyomozást, de ugyanazon ügyész szerint Barcsa-Turner Gábor megvalósította a közösség tagja elleni erőszakot (már nem is csak az előkészületét). A gyanúsítotti kihallgatáson dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a nemzet jogvédője kiváló jogi érveléssel cáfolta a gyanúsítást, Barcsa-Turner Gábor természetesen továbbra sem ismerte el, hogy bűncselekményt követett el, hiszen ő az LMBTQP ideológia ellen cselekedett. A gyanúsítással szemben panasszal éltek. Mivel a Háttér Társaság viszont felveti az alaptörvény-ellenes működést és számos más problémát, ezért kezdeményezték a sorosista szervezet törvényességi ellenőrzését és feloszlatását.

 

A panaszra nemrég érkezett meg Laki Ádám ügyésztől a válasz, miszerint Barcsa-Turner Gábor cselekedete alkalmas volt arra, hogy az LMBTQ emberekben riadalmat és félelmet keltsen. Hogy kik ezek az emberek nem részletezte, talán hivatalból tudja? Érdekes, hogy amikor bennünk kelt félelmet a homoszexuális devianciák hirdetése, az belefér minden esetben a véleménynyilvánítás szabadságába.

 

A túlérzékenyítettnek tűnő és hiperaktív ügyész szerint a vármegyés hazafi kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, ami nem kell, hogy konkrét emberekre vonatkozzon, elég, ha dolog ellen irányul. Ironikusan vagy nem tudni milyen éllel, de úgy fejezi be az ügyész a liberális véleménydiktatúra melletti kiállásként is értelmezhető irományát, hogy a bizonyítékok teljes körének beszerzésével kerül majd a hatóság abba a helyzetbe, hogy megállapítsa Barcsa-Turner Gábor gyanúsított büntetőjogi felelősségéről a végleges álláspontját. Nem tudni, hogy ez mit jelent, hiszen nem a történteken megy a vita, nincs mit nyomozni, hanem egy plakát jogértelmezése a kérdés. Jelen állás szerint tehát, ha az ügyész kitart álláspontja mellett és vádat is emel, akkor a bíróságokon fog eldőlni, hogy a balliberális véleménydiktatúra mennyire itta bele magát a törvényhozásba, és az LMBTQP-lobbi mekkora befolyással bír hazánkban. Úgy látszik Laki Ádám ügyésznél már elérték a sikert. De sajnos nem csak egy ilyen szemléletű bírót és ügyészt ismerhet a hazafias közvélemény.

 

 

A panaszt elutasító ügyészségi határozat: