Az Országgyűlésben is: Si vis pacem, para bellum! (videó)

2013. február 4-én A Fegyverkereskedelmi Szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/13568) általános vitájában Dr. Horváth János expozéja után dr. Gaudi-Nagy Tamás leszögezte, nem derül ki a javaslatból, hogy miért is kellene nekünk ezt elfogadni, majd érveket is felsorakoztatott ellene.

Miért kell nekünk a 10. országnak lenni a ratifikálási sorban, és a régiónkban lévő többi ország vajon miért nem siet csatlakozni? - tette fel a kérdést a radikális képviselő. Mint elmondta, a fegyver önmagában nem egy rossz eszköz, csak attól függ, hogy milyen kézbe kerül, ugyanakkor nem érti, hogy miért nem az Egyesült Államoknál mint az egyik legnagyobb gyarmatosító országnál kezdik ezt a fegyverkereskedelmi szerződést. A történelem folyása időről időre azt mutatja, hogy eljön az idő, amikor egy nemzetnek meg kell védenie magát - mutatott rá Gaudi, aki ezért sem tartja helyénvalónak a nemes célok mellett komoly korlátozásokat is tartalmazó egyezményt. A jogvédő honatya példának hozta fel a szerb-horvát háború idejét nagy nehezen túlélő délvidéki lakosság, és a jelenleg éppen széthullóban lévő Ukrajnában élő kárpátaljai magyarok helyzetét, megerősítve, hogy nem ilyen javaslatokra van szükség most.

A felszólalás és Horváth János naiv viszontválasza is megtekinthető alább.