Stúdió beszélgetések

Gaudi a Szabadfogásban a foci Eb-n aratott parádés magyar győzelemről, az orlandói tömegmészárlásról és az oligarchák bandaháborújáról

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. közéleti vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal június 15-én (38. adás). A következő részvételemmel zajlott adást június 22-én sugározzák.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- hogy élte meg nemzetünk a parádés győzelmet Ausztria ellen a foci EB-n?

- lehet-e elkerülni a magányos őrült által elkövetett orlandói tömeggyilkossághoz hasonló terrorcselekményeket?

- kitört az oligarchák bandaháborúja? mi állhat a Spéder elleni egész pályás letámadáshoz?

- mivel csábítanánk haza a kivándorolt magyar fiatalok százezreit?

 

Az adás itt látható.

 

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi-politológiai, patrióta érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

Szereplők rajtam kívül: Bogdán László Cserdi polgármestere, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő,  Konok Péter történész,  Puzsér Róbert független újságíró és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Küzdelem a 2006-os rendőrterror áldozataiért, üldözött gárdistákért, jogfosztott elcsatolt magyarokért avagy kik a nemzeti jogvédők és mit akarnak ? (Morvai és Gaudi beszélgetése a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetemen)

„A rendszerváltás óta működött összes politikus együttvéve nem tett annyit a magyar emberek szabadságáért és emberi jogaiért, mint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat”– állítja dr. Morvai Krisztina a nemzeti jogvédelem szerepéről. Vele közös beszélgetésben a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetem keretében - ifj. Hegedűs Lóránt tiszteletes meghívására - a Hazatérés Templomában 2016. április 24-én vezettük be a közönséget a nemzeti jogvédelem „műhelytitkaiba” és válaszoltuk meg az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket: 

- hogyan jutott eszükbe nemzeti érzelmű magyar jogászoknak, hogy megszerveződjenek és létrehozzák a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot ? Van-e még létjogosultsága ? 

- honnét jött az indíttatás, hogy  bírósághoz forduljanak hazafias tüntetések feloszlatásának jogellenességét kifogásolva? 

- hogyan érték el, hogy a feloszlatott tüntetések résztvevői jelentős kártérítéseket kaptak? 

- hogyan szálltak szembe a hatalom rendőrállami módszereivel 2002-2010 között, a Lelkiismeret'88 Csoport, Budaházy György és sok más hazafi jogi képviseletében ?

- hogyan láttak el tüntetési ügyeletet és fogdavizsgálati szolgálatot a Bajtársiasság napján (2009. július 4.) és számos más, a hatalom által támadott nemzeti tüntetés kapcsán? 

- mi volt a szerepe a nemzeti jogvédőknek a 2006-os brutális rendőrterror feltárásában és az igazságtételben? Hol marad az elszámoltatás ?

- milyen volt hazánk 2002 és 2010 közötti története a nemzeti jogvédelem szemüvegén keresztül? 

- jár-e az elszakított területeinken élő magyaroknak a nemzeti önrendelkezés/autonómia, az anyanyelvi jogok és más emberi jogok? 

- hogyan kényszeríthetőek ki ezek a jogok? miért fokozódik az elnyomás az elcsatolt magyar területeken ?

- mi a helyzet a bebörtönzött székely hazafi politikai foglyokkal ?

A beszélgetésből kiderül, hogy  a Nemzeti Jogvédő Szolgálat – túlzás nélkül – történelemformáló szereppel bír a valódi rendszerváltozásra vágyó Magyarországon. A beszélgetésen szó kerül arról is, hogy a két nemzeti jogvédő hogyan értékeli a Jobbikban zajló jelenlegi folyamatokat. 

Mi soha nem adjuk fel ! Nem engedünk a magyarok jogaiból !

Ezért is kérem Krisztinával és minden nemzeti jogvédővel együtt, hogy adója 1%-ával, vagy lehetőségeivel összhangban más módon, támogassák a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot (www.njsz.hu).

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető,

Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu

Nemzeti Jogvédő Szolgálat adószáma: 19334684-1-05

Banki adatok:

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-29912821

Külföldről érkező utaláshoz az alábbi banki adatok szükségesek:

Bank neve: Erste Bank Hungary Nyrt. (internet cím: www.erstebank.hu)

Fiók neve és címe: Budapest-Ferenc krt-i Fiók H-1095 Budapest, Ferenc krt.

SWIFT kód: GIBAHUHB,

nemzetközi bankszámlaszám: HU45 1160 0006 0000 0000 29912821

Gaudi a Szabadfogásban a háttérhatalmakról, az MNB kétes üzelmeiről és a Jobbik cukisodásáról

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. közéleti vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal május 4-én (31. adás), a következő részvételemmel zajlott adást május 18-án sugározzák.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- Orbán Viktor az MTA közgyűlésén a háttérhatalmak kártékony szerepéről nyilatkozott, ez követendő, helyes nyílt beszéd volt vagy fantazmagória, amely sértette a tudós társaság becsületét ?

- Matolcsy György meghatározó szerepet játszott az MNB alapítványainak kétes pénzkihelyezéseiben, legutóbb méregdrága kézi szövésű szőnyegek beszerzésére derült fény, mitől aggályos és jogellenes ez a gyakorlat, miközben az ügyészség azonban nem lép, de Budaházyra 20 évet kér az ügyészség ?

- mi zajlik a Jobbik házatáján, hová lett a mozgalmi indíttatás, a valódi és gyökeres rendszerváltozás akarata, minden párt szükségképpen intézményesedik, feltétlen lojalitást követel és felfalja a "forradalom" gyermekeit ?

- mit tegyen a felcsúti Puskás Akadémia, hogy elkerülje a kiesést vagy visszakerüljön ?

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket, bár több tekintetben egyetértés is kialakult.

A 31. adás felvétele (42 perc)

Szereplők rajtam kívül: Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő,  Konok Péter történész,  Magyar Kornélia politikai elemző, Puzsér Róbert független újságíró és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Már nem titkolják: az EU célja a tömeges, legális bevándoroltatás és a globális világrend -Morvai és Gaudi az EP áprilisi üléséről

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász, az NJSZ ügyvezetője az Európai Parlament idei áprilisi plenáris ülése után, annak tapasztalatairól beszélgetnek "a színfalak mögött", Strasbourgban. 

A témák:

- háborús menekültek helyett most már nyíltan bevándorlókról és munkát kereső, "innovatív" gazdasági migránsokról szólnak a friss EU dokumentumok, a cél: az illegális migráció helyett a tömeges legális bevándoroltatás távoli idegen kultúrákból Európába;  a kiemelt vita és a Bizottság közös bevándorlási politikát erőltető veszélyes javaslatának elemzése

- a közös védelmi és biztonságpolitika nem titkolt célja a globális világrend megvalósítása a NATO-t szolgáló közös európai haderővel, a nemzetállamok önálló energia-ellátásának felszámolásával, a II. világháború utáni európai belső határok mindenek feletti védelmével és hosszú távon a nemzeti önrendelkezés és a nemzetállamok

megszüntetésével

- a globális tervekkel szembehelyezkedő, rossz nebulók az EU-ban: Magyarország után a szintén "renitens" Lengyelországot próbálják megfegyelmezni, nem sok eredménnyel (a Lengyelországról szóló jelentésről)

- kitekintés: Orbán Viktor miniszterelnök délvidéki látogatásának értékelése és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat erdélyi jogi monitorozó útjának néhány tapasztalata 

- a kézdivásárhelyi székely hazafiak üzenete a bukaresti börtönből

Egyre ördögibb EU tervek bevándorlás ügyben... - Morvai és Gaudi strasbourgi beszélgetése a migrációról és a székelyföldi nemzeti jogvédő körútról

Immár hagyományosan az Európai Parlament színfalai mögül jelentkezik dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás Európa jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a március 7-10. közötti plenáris ülés alkalmából, napokkal nemzeti ünnepünk előtt.

 

Beszélgetésük témái ezúttal:

- az EU-török csúcs plenáris vitája és értékelése: zsarolás szülte csőd vagy csodás megoldás ?

- a menekültstátus totális és önkényes kiterjesztését célzó, most elfogadott Honeyball-jelentés

- a svéd bevándorlási modell mint követendő és üdvözítő példa erőltetése,  Stefan Löfven svéd miniszterelnök meghallgatása, dicsőítése és kemény kritizálása a plenáris ülésen

- a kötelező betelepítési kvótát előíró tavaly szeptemberi tanácsi rendelet ellen benyújtott magyar kereset elemzése

- a Nemzeti Jogvédő Szolgálat március 13-19-i székelyföldi jogi monitorozó körútjának előzetes ismertetése, a Székely Szabadság Napja, a székely önrendelkezés fontossága és egész pályás román állami letámadás az erdélyi magyarság ellen

Szabadfogás Gaudival az EU csúcsról, a kötelező betelepítési kvótákról, a brit kilépésről és az iskolabojkottról

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal február 24-én (22. adás), a következő részvételemmel zajlott adást március 2-án sugározták.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- a legutóbbi EU csúcs záródokumentumának aláírásával hazaárulást követett-e el Orbán Viktor, illetve elárulta-e a bevándorlásellenes petíció kétmillió aláíróját ?  mit hozott az EU csúcs? a visegrádi országok álláspontja valóban győzött?

- mit ért el Nagy-Britannia az EU tagsága fenntartása érdekében és milyen hatással lesz a magyarokra és az EU-ra? most jött létre a közép-kelet európai régió másodrangú státusa vagy ez már a csatlakozás óta így van?

- folytatódik az oktatásügyi válság: jogszerű-e a február 29-i iskolalátogatási bojkott, be lehet-e vonni a gyerekeket a kormány ellen vívott politikai küzdelembe? 

- minek minősül a visegrádi országokat  az EU források elzárásával riogató olasz miniszterelnöki nyilatkozat?

- hol lesz 2020-ban Orbán Viktor?

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

A 22. adás felvétele (44 perc)

Szereplők rajtam kívül: Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász-filozófus, Konok Péter történész, Puzsér Róbert újságíró és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Juncker: "TOTÁLIS VÁLSÁG VAN!" - Morvai és Gaudi a migránsok kontinensfoglalásáról és sok másról az EP-ben

Ismét Strassburgból, az Európai Parlament színfalai mögül jelentkezik Morvai Krisztina EP képviselő és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, az EP 2016. január 18-tól 21-ig tartó ülése után.

A témák egyebek mellett: Európa "fekete éjszakája", a kölni, nők elleni migráns terror; hogyan befolyásolja az európai nők mindennapjait a migráns férfiaktól vonatokon, uszodában, közterületeken elszenvedett szexuális zaklatás; Krisztina "lerasszistázása" az EP Női jogi bizottságában - a botrányos ülés részletei; az EU totális tehetetlensége, és a migráns helyzet kezelésére vonatkozó stratégia hiánya; a lezárt luxemburgi soros elnökségről és a kezdődő holland soros elnökségről szóló vita értékelése; Lengyelország - sikertelen - pellengérre állítása az Európai Parlamentben, az EU-Ukrajna társulási szerződés és a kárpátaljai magyarok nemzeti önrendelkezése, a székely önrendelkezési mozgalom vezető személyiségei, Beke István és Szőcs Zoltán elleni "terrorizmus miatti" büntetőeljárás ; csak a koszovói szerbeknek vagy a délvidéki magyaroknak is jár-e a nemzeti önrendelkezés?; felhívás az elszakított területeken élő magyarokhoz, nemzeti jogvédő dokumentumfilm készítése kapcsán; az EP érdemi vita és vizsgálat nélkül, botrányosan primitív féloldalas "indokolással" zárta le a magyar devizahitelesek petíciójának ügyét.

Gaudi az idén először a Szabadfogás-ban a Hír Tv-n

2015, december 27 – 10:22

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal január 6-án (15. adás), ez volt az idei első szereplésem a műsorban, a következő alkalmam az újévben, január 25-én lesz.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. 

A mostani műsor témái többek között: Áder János újévi köszöntője a szeretetről és hazába visszavárt magyarokról, Kövér évértékelője a nemzetállamokat tönkre tenni akaró háttérhatalmakról és az Európai Parlamentben kétharmados többséget alkotó gyávákról, hasznos idiótákról és a velük küzdő Orbán Viktorról, a farizeus EU által támadott valódi rendszerváltást végrehajtó, médiában törvényes rendet helyreállítani törekvő új lengyel kormányról, a budapesti városvezetés és a Mahir között kitört oszlopháborúról, Jobbik Ifjúsági Tagozata által kezdeményezett Nemzeti Ki mit tudról.

Ebben az adásban igyekeztem a szeretet és igazság jegyében ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket, különösen a háttérhatalmakról szóló fejtegetésem váltott ki hatalmas felhördülést... A vélemény szabad, még jó, hogy nekem is, ki tudja meddig...

A 15. adás (43 perc) felvétele itt tekinthető meg.

Szabadfogás a Hír Tv-n

Felkérést kaptam a Hír Tv-től, hogy vegyek részt állandó vendégként egy új, rendhagyó közéleti vitaműsorban, amelynek címe Szabadfogás. Izgalmas kihívás, elfogadtam. 

A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Szereplők rajtam kívül még: Bogdán László, Cserdi polgármestere, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász, filozófus, Konok Péter történész és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. Minden második héten leszek látható, váltótársam Waszlavik Gazember László. A szereplőket is bemutató 0. adást szeptember 23-án sugározták, első éles szóbirkózást pedig szeptember 30-én.

Várom a véleményeket, javaslatokat!

Jó szórakozást az 0. adáshoz, az 1. adás rövidesen jön!

Akinek nagyon hosszú lenne az egész megtekintése, külön megnézheti bemutatásomról szóló részt.

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

"Nem nyugszunk bele!" - Morvai és Gaudi Trianonról, földrablásokról, korrupcióról, Magyarország és az EU viszonyáról és sok másról

A felvételen Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás strasbourgi beszélgetése látható, az Európai Parlament 2015 júniusi plenáris ülése után. A témák többek között: Magyarország és az EU viszonya - tényleg "háborúzik-e" az Unió Magyarországgal; az elcsatolt magyar területeken élők önrendelkezési joga - s ennek európai modelljei; az oroszországi helyzet; a magyarországi földmutyik s egyéb bevett korrupciós gyakorlatok - beleszólhat-e az EU az utóbbiakba, s "hazaárulás"-e ennek felvetése. Szóba kerül még a FIFA botrány - a politika, a sport és a büntetőjog viszonya; valamint a Snowden-ügy...

"Kovács Béla-gate", a magyar Snowden botrány - Morvai és Gaudi-Nagy beszélgetése

Az Európai Parlament Jogi Bizottságának Kovács Béla mentelmi ügye kapcsán mindenekelőtt azt kellene kivizsgálnia, hogyan lehetséges, hogy egy európai jogállamban egy választott képviselőt négy éven át szoros megfigyelés alatt tart, azaz lehallgat, követ, megfigyel a titkosrendőrség. Vajon ezt teszik minden képviselővel? Esetleg a gazdasági élet vezetőivel is? "Collect it all?" - azaz gyűjtsünk össze minden adatot, ahogy azt az amerikai titkosszolgálatok teszik? Dr. Morvai Krisztina és dr. Gaudi-Nagy Tamás jogászok brüsszeli beszélgetése a hatalom korlátozásának szükségességéről, az emberi jogokról és az európai értékekről.

Hogy váltunk gyarmattá? Gondolatok az EP Antall József épületében (Morvai és Gaudi beszélgetése)

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás brüsszeli beszélgetése a hiányos sajtószabadságról, a dél-koreai és a magyar gazdaságfejlődési út összehasonlításáról, a munkavállalók jogfosztottságáról és jogvédelméről, a bevándorlás dilemmáiról s a Gaudi elleni büntetőeljárásokról.

Ki kivel harcol a "Magyarország elleni háborúban"? Morvai és Gaudi beszélgetése

Morvai Krisztina EP képviselő és Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász 2014. október 23-i strasbourgi beszélgetésének témái: a "Magyarország elleni háború" mára színjáték lett; a munkavállalók, a kisvállalkozók és a gazdák, azaz a magyar polgárság megerősödése vezethet oda, hogy az összeépült gazdasági és politikai hatalom fosztogatásai megállíthatók legyenek; mit tanítanak a ma emberének 1956 hősei; miért a 2006 őszi jogsértések ellen fellépő Gaudi kerül bíróság elé, s miért nem a jogsértők; hogyan ünnepelt álló ovációval a "jobboldal"  és a "baloldal" a globalista, neoliberális politikát folytató új Európai Bizottság megválasztásakor...

A koncepciós vádról és az elcsatolt magyarok helyzetéről (különös tekintettel Kárpátaljára) nyilatkoztam az Álmos Király TV-ben

Tegnap (2014. szeptember 22.) Kubinyi Tamás "Cenzúra nélkül" című internetes tv műsorában nyilatkoztam kb. 20 percben  a Pásztor ügy miatt ellenem emelt koncepciós vádról, az eljárás tétjéről, Pásztor István politikai szerepéről és Kárpátalja aggasztó helyzetéről.
Ezt követően Kubinyi Tamás arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben az ügyben mennyire fontos a nemzeti szolidaritás kifejezése, akár tiltakozó megmozdulások útján is.


Jó szívvel ajánlom mindenkinek, akit érdekelnek a mélyebb összefüggések! Köszönöm Kubinyi Tamásnak és az Álmos Király Tv-nek a magvas gondolatokat és a megszólalás lehetőségét!
A beszélgetés az alábbi felvételen a görgővel előrehúzva, 1:42:28-tól indulva, 2:06:57-ig látható!
Ezúton is köszönöm a felém áradó nagyszámú biztatást és megerősítést!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás

Recseg-ropog a gyarmatosító EU birodalom - Morvai és Gaudi strasbourgi közéleti beszélgetése

Morvai Krisztina független EP képviselő (www.morvaikrisztina.hu) és Gaud-Nagy Tamás országgyűlési képviselő félórás közéleti elemző beszélgetése Strasbourgból 2014. február 27-én a hazafias erők közelgő EP választásokon várható előretörésről, az EU zászlók kidobásáról, az ukrán helyzetről és kárpátaljai magyarokért megteendő azonnali lépésekről, hagyományos európai közösségek autonómiája érdekében készülő EU normákról és a recsegő-ropogó gyarmatosító EU birodalomról.

Nem hagyhatjuk elveszni a Délvidéket! (videóval)

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás strasbourgi beszélgetése (2014. január 16.) 3. rész: Nem hagyhatjuk elveszni a Délvidéket! - Szerbia EU csatlakozási jelentésének elemzése, a nemzeti jogvédők bővítési biztossal történt tárgyalásának eddig nem ismert részletei:

Gaudi-Nagy Tamás az MTV Ma reggel c. műsorában

(2013.10.24.)