Devizahiteles károsultak tisztességes megoldást követelnek, eközben: koncepciós vád a hitelkárosult mozgalmi vezető, Póka László ellen is

Egyre hatalmasabb a jogos felháborodás és kétségbeesés, amely a deviza-károsult százezreket jellemzi miután megkapták a bankoktól  a "forintosítási törvény" alapján készített elszámolásokat. Ezek jellemző közös nevezője, hogy a jelentés hányadú törlesztések ellenére a tőkeösszegek a felvett forintösszeghez képest nem csökkentek, hanem emelkedtek, így az adósok terhei nőttek és a "mentés" eredményeként gyakorlatilag visszafizethetetlen mértékű hátralék terheli többségüket. Nyilvánvaló, hogy átverés történt. A tisztességtelenül, ezért érvénytelenül  kikötött árfolyamváltozás brutális terheit az adósokon hagyták a felvételkori árfolyamon történt "forintosítás" helyett. Bankmentés lett az ígért adósmentésből.
Erről szól az "Igazságot akarunk" c. a brüsszeli EP meghallgatáson bemutatott dokumentumfilmünk!

Időközben május 7-én pedig a devizakárosult szervezetek nagy visszhangú, erőteljes tüntetést tartottak, illetve megkísérelték átadni az Országgyűlés vezetése részére a Brüsszelben az Európai Parlamenthez március 31-én benyújtott, tisztességes törvényi megoldást szorgalmazó petíciót, de nem vették át tőlük. Most újabb tüntetésre készülnek.
És elindult valami: a kormányzat magyarázkodik és már arról beszélnek, hogy újabb törvényi lépés szükséges.

Ezzel párhuzamosan azonban zajlik a terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntette miatt indult koncepciós büntetőeljárás Póka László, a Nem adom a Házamat Mozgalom dinamikus vezetője ellen. Az első tárgyalásra a Fővárosi Törvényszéken 2015. április 10-én az esküdtszéki teremben telt ház előtt, számos szolidáris károsult jelenlétében került sor. A dr. Varga-Damm Andrea ügyvéd által védett mozgalmi vezetőnek a hitelkárosultak mostoha helyzete miatti néhány 2013 őszén tett markáns hangú, de bűncselekményt meg nem valósító levele és videóüzenete miatt kreált koncepciós vádat az ügyészség. A vád képtelensége és megalapozatlansága már most látható. A folytatás június 2-án. Az első tárgyalásról Almási Lajos által készített összefoglalóban Póka László, dr. Varga-Damm Andrea és jómagam nyilatkozunk, értékeljük bizakodóan az ügy állását.

folytatásban:

A tárgyalásról készített másik, a folyosói hangulatot is visszaadó összefoglaló itt látható:

Póka László tárgyalással kapcsolatos kommentárja itt olvasható:
Kis ízelítő abból, hogy milyen hangulatban készülök a holnapi (május 7-i) SeVizahiteles megmozdulásra. Ezt a hangulatot tökéletesen leírja Almási Lajos rövid összefoglalója, melyet életem első (és biztosan nem utolsó) politikai büntetőügyes tárgyalásáról készített. A nagyszerűen felkészül védőm, dr. Varga-Damm Andrea és remek tanácsadónk, dr. Gaudi-Nagy Tamás szavaiból egy valamit biztosan kiérzek: az igaz ügyért bátran, áldozatot vállalva kiállók jogi védelme tökéletesen biztosított. Ez engem megnyugtat, hiszen már csak egyvalami kell a győzelemhez: az igaz ügyért bátran kiálló emberek. A holnapi napnak nem az lesz a kérdése, hogy a bankárok és az őket kiszolgáló politikusok meghátrálnak-e. A holnapi napon az fog eldőlni, hogy vannak-e - és ha igen, hányan – olyan emberek, akik bátran, áldozatot vállalva kiállnak az igaz ügyért. Várunk mindenkit május 7-én reggel 7-től (kezdés 8 órakor) a Budapest V. ker. Széchenyi tér 2. szám előtt!