AIÜB-4/2010.

   (AIÜB-4/2010-2014.) 

R é s z j e g y z ő k ö  n y v 

az Országgyűlés  Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának

2010. május 19-én, szerdán, 14.02 órakor

az Országház főemelet 58. számú

tanácstermében megtartott üléséről 

Napirend:

Döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita:

A büntető  törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/25. szám)

(Lázár János, Kósa Lajos, dr. Balsai István (Fidesz) és dr. Rubovszky György (KDNP) képviselők önálló indítványa) 

Elnököl:

Dr. Balsai István (Fidesz), a bizottság elnöke

     __________________________________________________

Tartalomjegyzék

 
 

     __________________________________________________ 

(A napirendi pont tárgyalásának kezdete: 15 óra 15 perc)

A büntető törvénykönyvről szóló  1978. évi IV. törvény módosításáról szóló  törvényjavaslat (T/25. szám); döntés képviselői  önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita

     DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz), a bizottság elnöke (a továbbiakban ELNÖK): Áttérünk a 2. napirendi pontra. Ehhez a munkatársaim mindenki számára rendelkezésre bocsátottak egy úgynevezett „három csapás” címet viselő összeállítást, ez főleg publicisztika természetesen.

     Ez a törvényjavaslat tehát a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szól; Lázár János, Kósa Lajos, Balsai István és Rubovszky György képviselők önálló indítványa. Az előterjesztők személyétől eltérően ezt is Répássy Róbert fogja pertraktálni. Megadom a szót.

Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése

     DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen ismét a lehetőséget. Valóban, a törvénymódosítás, amely négy büntetőjogi területet érint, ebből a négyből, azt hiszem, háromnak a tekintetében már az előző országgyűlési ciklusban én magam tettem indítványokat, ezért azt hiszem, képes vagyok rá, hogy ismertessem az elképzeléseket.

     A törvényjavaslat egyrészt visszaállítaná a 2003. március 1-jéig hatályban volt és az Alkotmánybíróság által egyébként alkotmányosnak talált úgynevezett középmértékes büntetést. Ennek az indokai változatlanok, tehát azt gondolom, hogy az 1998-as törvényjavaslati vitából szinte szó szerint lehetne idézni, mint ahogy egyébként a törvényjavaslat indoklása szó szerint idéz a ’98. évi törvénymódosítás indokaiból, hogy mi a célja a középmértékes büntetés bevezetésének. Én egy mondatot emelnék ki, amely nem szerepelt abban a vitában, de úgy gondolom, ez egy fontos szempont lehet. Az előterjesztők utalnak rá az általános indoklásban, hogy a középmértékes büntetéskiszabás szabályai valójában törvényhozói értelmezést adnak a büntető törvénykönyv büntetési rendszerének helyes alkalmazásához. Tehát a középmértékes büntetéskiszabás egy törvényhozói értelmezés, legalábbis az előterjesztők felfogásában.

     A javaslat másik része a „három csapás” néven ismertté vált, egyesült államokbeli és Szlovákiában létező – s esetleg más országokban is létező – büntetőjogi megoldásnak a magyar adaptációja, hogy így mondjam, annak is már csak egy része, mert az adaptáció egy részét még az előző Országgyűlés elvégezte. A kormány javaslatára az előző Országgyűlés megalkotta az erőszakos többszörös visszaeső büntetőjogi kategóriáját, beillesztette a bűnismétlők, tehát a visszaesők közé az erőszakos többszörös visszaesőt, és az ő esetükben súlyosabb büntetéseket rendelt. A most bevezetésre javasolt szabályok kiegészítik valójában a korábbi kormánynak ezt a javaslatát, azzal, hogy az erőszakos többszörös visszaesőkre az ilyen minősítést megalapozó bűncselekményük büntetéseként a büntetési tétel megduplázását írják elő, és amennyiben a büntetési tétel duplázása következtében az így felemelt büntetési tétel meghaladja a húszévi szabadságvesztést, tehát a határozott időtartamú szabadságvesztésnek a generális maximumát meghaladja, vagy a törvény egyébként is vagylagosan életfogytig tartó szabadságvesztést ír elő a bűncselekményre, ebben az esetben a bíró köteles életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabni. Tehát a közhiedelemmel ellentétben nem minden bűncselekmény esetén automatikus az életfogytig tartó szabadságvesztés, hanem az alapesetben, vagy úgy mondjam, a Btk. különös részében tíz évnél súlyosabban büntetendő bűncselekmények esetén egy erőszakos többszörös visszaeső büntetése az életfogytig tartó szabadságvesztés.

     A javaslat egyébként változatlanul a bíró mérlegelésébe utalja azt a kérdést, hogy kizárja-e az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, vagy nem zárja ki. Igaz, hogy a törvény itt már eleve a többszörös visszaesőkre, ha jól emlékszem, harminc évet ír elő legkorábbi feltételes szabadságra bocsátásra. Valójában tehát ha nem lenne ez a többszörös erőszakos visszaesői kategória, hanem csak többszörös visszaesőről beszélnénk, akkor is, ha életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik, legkorábban harminc év múlva szabadulhat egy ilyen elkövető. Itt ezt most már nem lehetett annál tovább jobban szigorítani, mint hogy egy személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövető esetén kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása.

     Az előző parlament vitáiból ismerjük, emlékszünk arra a vitára, hogy vajon alkotmányos-e ez a megoldás, és vajon a bíró mérlegelési szabadságát nem vonja-e el. Én akkor is azon az állásponton voltam, és úgy hiszem, a vitának ebben a szakaszában nem látok új érvet, mint hogy a bíró mérlegelési szabadsága a törvények által meghatározott kereteken belül történik. Tehát a bíró a magyar jogállamban nem abszolút mérlegelési szabadsággal rendelkezik, tehát nem kádi bíráskodás van Magyarországon, hanem a törvényeknek alárendelten végzi az igazságszolgáltató tevékenységét. Tehát ilyen értelemben, mivel sehol sem olvastam az alkotmányban azt, hogy a bíró a törvényektől eltérően is mérlegelhetne a büntetéskiszabás során, ezért egyetlen következtetést lehet ebből levonni: hogy a törvényeknek alárendelten mérlegel a bíró. Tehát nincs olyan szabadsága, olyan alkotmányos szabadsága a bírónak, amelyet sértene a javaslat az én megítélésem szerint.

     A következő része a javaslatnak a közfeladatot ellátó  személyek köréből kiemeli – most nagyon leegyszerűsítve – a pedagógusokat, tehát a közoktatásban dolgozó pedagógusokat, és a közfeladatot ellátó személyek köréből nemcsak kiemeli, hanem a sérelmükre elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot súlyosabban büntetné. Mégpedig olyan súllyal büntetné, mint ahogyan a rendőrrel szembeni büntetési tételeket most a hatályos Btk. megállapítja. Most is a rendőr, és ha jól emlékszem, a vám- és pénzügyőrség intézkedő tagja ki van emelve a hivatalos személyek elleni erőszakból, azt nem az általános szabályok szerint büntetik, hanem súlyosabban. Ugyanennek az analógiájára a közfeladatot ellátó személyek köréből kiemelésre kerül a pedagógus.

     Az indokokat nem nagyon kell magyaráznom, ebben nem fogunk itt szerintem összeveszni, hogy miért kell jobban védeni a tanárokat az ilyen cselekményekkel szemben. Felmerült, a sajtóból tudom, hogy felmerül esetleg más közfeladatot ellátó személyeknek a fokozott büntetőjogi védelme is. Az előterjesztők nyitottak erre. Nyilván ésszerűen kell meghatározni ezt a kört, ne üresítsük ki a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot azzal, hogy már szinte minden közfeladatot ellátó személyt beleteszünk ebbe a fokozottan védett kategóriába. Szerintem nem azonos azért a tanárverések problémája vagy akár a mentősökkel, ápolókkal szembeni probléma, mondjuk, postások vagy gázóra-leolvasók problémájával. A legutolsó Btk.-módosításban most ez volt, hogy a villanyóra- és gázóra-leolvasók is közfeladatot ellátó személyekké váltak. Nem ugyanaz ez a probléma. A büntetőjog itt nyilván reagál arra, hogy mely bűncselekmények szaporodtak el az utóbbi időben.

     S végül a negyedik rész megint csak egy sok vitát megért rész. Az előterjesztők szándéka szerint az előző Országgyűlés utolsó  ülésnapján elfogadott, a holokauszt nyilvános tagadása bűncselekményt, pontosabban ennek a büntetőjogi tényállását váltaná fel a javaslat az akkor egyébként módosító indítvány formájában elutasított új tényállással, amely szerint a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása lenne a tényállás. Abból az elvi alapból indulunk ki, amelyet egyébként mind a legújabb európai gyakorlat, mind pedig a magyar Alkotmánybíróság eddig következetesen alkalmazott, miszerint az önkényuralmi rendszerek, vagy ahogyan Európában fogalmaznak, a totalitárius diktatúrák között nincs különbség az áldozatokat ért sérelem szempontjából. Az európai dokumentumok úgy fogalmaznak, az Európai Parlament egy állásfoglalást fogadott el erről, és úgy fogalmaz, hogy az áldozatok szempontjából mindegy, hogy melyik diktatúra fosztotta meg őket a szabadságától vagy az emberi méltóságától. És az Alkotmánybíróság is többször rámutatott, hogy a magyar jogalkotásnak a rendszerváltás óta követett gyakorlata az volt, hogy mind a nácizmus, mind a kommunizmus áldozatainak akár a kárpótlásában, akár az ilyen rendszerekkel való kollaborálás tekintetében azonos jogi szabályokat alkalmazott, tehát egyenlő mércével mért eddig a törvényhozás: a kárpótlási törvény, az úgynevezett átvilágítási törvény és a tiltott önkényuralmi jelképek tekintetében is azonos mércével mért a törvényhozás. Eddig tehát nem volt mérlegelés a diktatúrák között, ezért indokolt megváltoztatni a büntető törvénykönyvet.

     Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. 

     ELNÖK: Köszönöm. Hozzászólások következnek. Először Bárándy Gergely képviselő úr jelentkezett. Kérdezem, kik kívánnak még felszólalni, mert akkor lajstromozzuk: Gaudi-Nagy Tamás, Szilágyi Péter az LMP képviseletében, Gyüre alelnök úr. Jó, egyelőre ennyi. Köszönöm szépen.

     Bárándy képviselő úr!

Kérdések, hozzászólások

     DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Picit talán én is hosszabb leszek, mint szoktam, a téma fontosságra tekintettel is, és arra tekintettel, hogy Répássy képviselőtársam igen részletesen adta elő a büntető törvénykönyv tervezett módosításával kapcsolatban az előterjesztők indokait.

     Kezdeném azzal, hogy mindig és mindenkor partnerei vagyunk és leszünk az aktuális kormánynak a közrend és a közbiztonság fenntartásában, és minden olyan intézkedést, amely ezt a célt szolgálja, nagyon szívesen támogatunk. Sőt saját magunk is fogunk az elkövetkezendő négy évben beterjeszteni ilyen javaslatokat, ahogy tettük ezt eddig is.

     Továbbmegyek, mert azt szokták a mi szemünkre hányni, hogy egy enyhe, megengedő  büntetőpolitikának a hívei vagyunk. Nos, ez nem felel meg a valóságnak. Ha megnézzük az elmúlt néhány év büntető jogalkotási termékeit, akkor lehet azt látni, hogy nagyobb részben szigorodtak a büntetések, mint amennyi enyhült közülük. Azt lehet mondani, hogy az erőszakos és súlyos bűncselekmények büntetésitétel-keretei és a rá vonatkozó egyéb szabályok, általános részi rendelkezések mind a szigorúbb irányba mozdultak el, és csak a, mondjuk úgy, kisebb súlyú bűncselekmények esetén volt ez időnként másként.

     Ez a javaslat, kimondhatjuk, a nagyobb tárgyi súlyú bűncselekményekről szól. A mi meglátásunk is az, személyesen az enyém is, hogy a jól átgondolt szigorítás hasznos lehet. Azonban aláhúznám azt a két szót, hogy a „jól átgondolt”. Ha valakinek nincs ötlete a bűnözéssel szembeni fellépésre, de népszerű akar lenni, akkor nem tesz mást, mint válogatás nélkül szigorít a büntető törvénykönyv rendelkezésein. Az én megítélésem szerint nagyjából ezzel állunk most szemben. A javaslat az én meglátásom szerint semmiféle büntetőpolitikai elképzelést nem takar, egyes-egyedül csupán populista. Válogatás nélkül kívánja szigorítani az összes bűncselekményt, a közúti baleset okozásától a határjelrongálásig, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéstől a testi sértésig, becsületsértésről a rongálásáig, de még a gondatlan és a szándékos bűncselekményeket is egyaránt.

     Kérdezem: miféle jogpolitika ez? Mi ebben a koncepció? Ugyanis a középmértékes büntetéskiszabás, amelyet elsőként említett Répássy képviselőtársam, pontosan erről szól: válogatás nélkül szigorítok mindent. Ez valóban nem más, mint az 1998-as, illetve ’99-es törvénymódosítási javaslattal elfogadott és hatályba lépett jogintézmény, amelyet már akkor is és azóta is a jogalkalmazói szakma túlnyomó többsége ellenez. Ellenezte akkor is, és ellenzi most is. Sőt megjegyezném azt is, hogy amikor már tudták azt, hogy várhatóan eltörlésre kerül ez a rendelkezés, tehát 2002 táján, akkor annak lehetett tanúja az, aki a jogalkalmazásban részt vett, hogy szinte mesterségesen húzzák a jogalkalmazók az időt, hogy ez az új törvény hatályba tudjon lépni. Hát, ez nem a jogalkalmazói szakma támogatását jelenti! Lehet, hogy ez az én hiányosságom csupán, de azóta nem olvastam egyetlenegy olyan tudományos cikket egyetlen tudományos szaklapban sem – ha esetleg valaki ezt tette, akkor nagyon szívesen venném, ha fölhívná rá a figyelmet –, amelyben bárki visszasírta volna ezt a jogintézményt, a középmértékes büntetéskiszabás jogintézményét.

     A Fidesz azt mondja és azt állította, hogy fontos a szakmai és a társadalmi párbeszéd számára, mielőtt a törvényhozás eszközeihez nyúl. Nem tudom, a szakma mely képviselőivel beszélték volna ezt meg. Ha történt ilyen, érdeklődve várnám, hogy mely szakterületek képviselői voltak azok, akik ezt a javaslatot támogatták. (Dr. Répássy Róbert: Ügyészek.) De gondolom, a lakossági fórumokon legfeljebb arról beszéltek, hogy a büntetések szigorítása szükséges. Aligha hiszem, hogy nem szakmabeli tisztában van azzal, mit jelent a középmértékes büntetéskiszabás. Tehát a társadalmi támogatottságra hivatkozni ennek vonatkozásában, azt gondolom, nem nagyon lehet.

     Egyébként egy mondat a társadalmi igényről a szigorítás tekintetében. Nem tudok olyan történelmi korszakot mondani, de azt tudom mondani, sem a múltban, és megelőlegezem, a jövőben sem tudok olyan szituációt elképzelni, hogy amikor egy adott helyzetben megkérdezik a lakosságot arról, hogy tessenek mondani, egyet tetszenek azzal érteni, hogy az aljas bűnözők még szigorúbban bűnhődjenek, mint ahogy most bűnhődnek? – akkor biztosan egy válasz van rá: hogy hát hogyne értenénk ezzel egyet! Ez a válasz most, ez volt a válasz tíz évvel ezelőtt is, és előrevetítem, hogy bármilyen törvénymódosítást is fogadtat el a Fidesz most, ez lesz a válasz egy év múlva, két év múlva is. Ez természetes ösztönreakció a lakosságban. Azt gondolom, erre építeni nem lehet. Ugyanis az országgyűlési képviselőnek rendelkeznie kell némi szakmai alázattal is, és rendelkeznie kell felelősségtudattal is. A jól átgondolt szigorítást tehát tudjuk támogatni, ezt azonban nem tartjuk annak.

     Amire Répássy képviselőtársam utalt, hogy alkotmányos-e vagy nem alkotmányos ez a szabály: azt gondolom, nem itt van a lényeg. Lehet, hogy alkotmányos, lehet, hogy nem. Az Alkotmánybíróságnak volt erről egy véleménye, természetesen ezt tiszteletben kell tartani. De a magyar büntetőjogi hagyományoktól idegen az, hogy ilyen mértékben korlátozni kívánja a jogalkotó a bírói mérlegelési jogot. Márpedig ha az, akkor azt gondolom, Magyarországon ez nem támogatható.

     Áttérve a szigorúan vett „három csapásra”, azaz arra a törvényjavaslatra, amelyik a harmadik erőszakos bűncselekmény esetén – nem ismétlem azokat az egyéb feltételeket, amelyeket Répássy képviselőtársam már megtett – kétszeres emelését teszi lehetővé a büntetésitétel-keret felső határának, és ha ez húsz évnél több lenne, akkor kötelező életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni, ha életfogytig tartó lenne, akkor ezt kötelező kiszabni: erre ugyanazt tudom mondani, mint az előbb, hogy ez olyan mértékben korlátozza a bírói döntési szabadságot, amit, azt gondolom, a jogalkotó nem engedhet meg magának; nem engedheti meg azt, hogy ilyen rendelkezéseket hozzon. De erről persze lehet eltérő a véleményünk, ez benne van a pakliban. A jogalkalmazói szakmának lesz majd róla egy véleménye, és talán e vonatkozásban az Alkotmánybíróságnak is, hiszen nem tudom elképzelni azt, hogy ha még a köztársasági elnök alá is írja majd ezt a rendelkezést, ne lenne olyan, aki az Alkotmánybírósághoz fordulna indítvánnyal ebben a témakörben.

     Azt sem tagadom és azt sem vitatom, hogy a kezdeményezés a tekintetben jó szándékú, hogy a társadalom védelmét kívánják szolgálni ezzel a javaslattal. De gondolkodjunk picit ennél tovább: mit is fog eredményezni az, ha ez bevezetésre kerül? Tudjuk azt, hogy rengeteg probléma van azokkal, akik tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésüket töltik a börtönben, hiszen semmilyen gát nincsen már az ő számukra; tehát ha megöl egy fegyőrt, ugyanott fog ülni, ugyanannyi ideig, ugyanabban a cellában. Gyakorlatilag nehéz őket kezelni.

     Képviselőtársaim, gondoljunk abba bele, mi lesz akkor a magyar társadalomban, ha olyan bűnözők lesznek szabadlábon, akik pontosan tudják azt, hogy ha őket megfogják, akkor őrájuk mérlegelés nélkül biztosan életfogytig tartó szabadságvesztés vár. Tessék megmondani nekem: mi fogja őket visszatartani a további bűnelkövetéstől? Mi fogja őket visszatartani a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetésétől? Nincs vesztenivalójuk! És az olyan ember, akinek nincs vesztenivalója, fokozottan veszélyes a társadalomra, sokkal veszélyesebb, mint bárki más. Márpedig ezzel a javaslattal pontosan ezt a helyzetet fogjuk előállítani. Olyan emberek fognak szabadlábon grasszálni az utcákon, akiknek nincs vesztenivalójuk. Úgy gondolom, ezt a helyzetet nem kellene előállítani.

     Megjegyzem – és itt utalnék arra is, amit Répássy képviselőtársam mondott –, hogy az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát éppen mi voltunk azok, akik bevezettük a Btk.-ba… (Dr. Répássy Róbert: A mi javaslatunkra.) – én nem így emlékszem rá. Én úgy emlékszem rá, hogy ez a törvénytervezet jóval előbb kezdett készülni, mint ahogy egyáltalán felmerült a „három csapás” törvényjavaslat. De tudja mit, képviselőtársam? Teljesen mindegy, hogy a Fidesz javaslatára vagy a mienkre: az a lényeg, hogy ezt mi támogattuk. Támogattuk azt is, hogy ezekre az elkövetőkre jóval szigorúbb büntetésitétel-keret vonatkozzon, sőt azt mondtuk, nem az a lényeg, hogy a felső határt mennyivel emelem, hanem az, hogy az alsó határt emelem meg, azaz megmondom, mi az a minimum, aminél kevesebbet nem lehet adni. Azt gondolom, ez egy hatékonyabb rendszer. Sajnálom, hogy ezt a javaslat kiküszöbölni törekszik, mármint a fideszes javaslat.

     Továbblépek a közfeladatot ellátó személlyel kapcsolatban megfogalmazott módosító javaslatra. Igen, attól, mert valamit esetleg lehet az újságokban olvasni, bár néha az ember valóban meglepődik rajta, attól még az igaz is lehet, és attól az még jogos is lehet. Úgy gondolom, bár minden tiszteletem a pedagógusoké, és mélységesen elítélem azt, aki a pedagógust megveri és bántja, de ugyanúgy minden tiszteletem a mentőápolóé, ugyanúgy minden tiszteletem az egészségügyi alkalmazottaké, akiket ugyanígy érnek hátrányok. És úgy hiszem, az egyiket hiba kiemelni a többi közül. De ugyanígy minden tiszteletem azé a tisztességes postásé, aki a pénzt viszi ki, és adott esetben ezért esik rablás áldozatául. (Közbeszólások. – Dr. Répássy Róbert: Az már más helyzet! Az rablás!) Úgy gondolom, akkor ezt is ki lehet emelni. És akkor a végén eljutunk oda, képviselőtársam, amire ön utalt, hogy a végén mindenkit kiemelünk, és akkor a teljes kategóriát, amelyik a közfeladatot ellátó személyekre vonatkozik, egyre súlyosabb büntetésitétel-kerettel fenyegetjük majd azokat, akik sérelmükre bűncselekményt követnek el. És akkor eljutunk oda is, hogy a közfeladatot ellátó személyek és a hivatalos személyek összehasonlításában szigorúbb büntetés fogja fenyegetni azt, aki közfeladatot ellátó személyt támad meg, mint aki hivatalos személyt támad meg. Én azt gondolom, ez nem helyes. Azt gondolom, kár ilyen különbségeket tenni.

     Az intézkedő rendőrrel kapcsolatban nem magát a rendőrt védi, hanem egy szituációt véd: a magyar közrend védelme érdekében kerül kiemelésre egy bizonyos rendőr egy bizonyos szituációban. Hangsúlyozom, nem általában, nem általában a rendőr: az intézkedő  rendőr. Ennek van indokoltsága, azt gondolom, az itt beterjesztett javaslatnak pedig nincs.

     Talán a legkényesebb kérdés, politikai szempontból a legkényesebb kérdés  – mert egyébként büntetőjogi szempontból a „három csapás”  és a középmérték nagyobb jelentőséggel bír gyakorlati szempontból – a nemzetiszocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekmény, illetve hogy ez váltsa föl a holokauszttagadás bűntettéről szóló rendelkezést. Szeretném azt leszögezni már most, hogy az MSZP frakciója soha nem kívánt kettős mércével mérni. A mi saját javaslatunk volt az, talán emlékeznek azok a fideszes képviselőtársaim, akik az előző ciklusban is képviselők voltak – de talán azok is, akik nem, hiszen újságot attól még olvashattak –, hogy szocialista javaslat volt az alkotmány módosítására az, szinte szó szerint, ami most itt előttünk fekszik. És ezt a javaslatot a Fidesz képviselőcsoportja nem támogatta. Azért nem tudott valósággá válni. És azt is pontosan tudja Répássy képviselőtársam, hiszen akkor beszéltünk erről nemegyszer, hogy azért nem fogadtuk be többek között – vagy elsősorban, így fogalmazok – az önök módosító javaslatát, amely kiterjesztette volna a büntetőjogi védelmet az itt megfogalmazott cselekményekre is, mert úgy értékeltük, hogy ahogy az eddigiek során is, ez is egy parlamenti trükk arra, hogyan lehet megakadályozni, hogy az Országgyűlés még az előző ciklusban végszavazást tudjon tartani a holokauszttagadásról. Ha ugyanis befogadjuk az önök módosító javaslatát – amit egyszer már egyébként saját maguk nem támogattak –, akkor nem lehetett volna ezt a végszavazást megtartani. Ezért maradt a holokauszttagadás.

     Azt kell tehát mondjam, elvi ellentét e vonatkozásban köztünk nincs. De azt mindenképpen meg kívánom jegyezni – és ebben nem tudok frakcióálláspontot mondani, csak a sajátomat –, hogy én szívem szerint úgy tudnám ezt támogatni, ha belekerülne a „holokauszttagadás” kifejezés mint kifejezés is a törvényi tényállásba, tehát annak elemévé válna. Valahogy körülbelül így: aki nagy nyilvánosság előtt a holokausztot avagy a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett egyéb népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, s a többi, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A holokauszt semmi máshoz nem hasonlítható, és ezt nem én mondom elsősorban, hanem nagyjából megegyezik a történészek véleménye ezzel kapcsolatban. Azt is el tudom képzelni, hogy a holokauszttagadás ennek a bűncselekménynek egy minősített esetét képezze. De azt, hogy kikerüljön a törvényi tényállásból, semmiképpen nem tartom elfogadhatónak. Úgyhogy ez irányú módosító javaslatot be fogok nyújtani a tisztelt Országgyűlésnek, és nagyon kérem önöket, hogy támogatni szíveskedjenek.

     Összefoglalva tehát: így együtt ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában bizonyosan nem tudjuk támogatni, az általam talán picit túl hosszan is elmondott és ecsetelt részletek miatt. Úgyhogy a tárgysorozatba-vételét és az általános vitára alkalmasságát sem fogom támogatni.

     Köszönöm szépen. 

     ELNÖK: Köszönöm. Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr jelentkezett. 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon fontos témában került elénk ez a T/25. törvényjavaslat, hiszen a Jobbik Magyarországért Mozgalom is nagyon markánsan megfogalmazta programjában és leírta, definiálta, hogy bizony közbiztonsági válsághelyzet van Magyarországon. Ebből fakadóan azokban a válság sújtotta övezetekben – mindannyian tudjuk, mely régiókra gondolunk: tehát Északkelet-Magyarország, illetve Dél-Dunántúl egyes régiói – tényleg élhetetlenek az életviszonyok, hiszen napi szinten kell rettegniük az embereknek attól, hogy a személyi és vagyoni biztonságuk vajon a nap végére megmarad-e, egyáltalán ha hazatérnek, akkor a házukat egyben találják-e az ott levő szeretteikkel együtt vagy sem. Tragikus és drámai a helyzet.

     Azt gondolom, az előttünk fekvő törvényjavaslat nem merít teljeskörűen ebben a szabályozási kényszerhelyzetben, tehát nem teszi meg azt a teljes körű lépést, amit ebben a körben meg kellene tenni. Hozzányúl egyes elemeiben a büntető jogszabályok, anyagi jogszabályok, büntetés-végrehajtási, tehát kiszabási és anyagi jogszabályok rendszeréhez, de teljes körű revíziót nem hajt végre a magyar büntetőjog szabályrendszerében. Nyilván hozzá kell tegyük, ez csak egy elem a probléma megoldásában, és nagyon bízunk benne, hogy a kormányoldal nem áll le, hanem majd tovább fog menni, bár bízunk benne, hogy majd egy olyan belügyminiszterrel, aki nem alapított közös céget a szemkilövető Gergényi Péterrel, és nem menti föl a 2006. őszi rendőrterrorban játszott szerepe miatti felelőssége alól. Tehát mindenképpen a rendőri szervezetnek egy nagyon radikális és kemény átalakítására szükség van, de ha már a Btk.-módosítás elénk került, akkor valóban fel kell tenni a kérdést, hogy miért csak ennyit markolt ez a hatalmas többség, amely előttünk áll – ráadásul egy feles törvényről van szó –, hiszen ugyanilyen erővel bizony akkor néhány témát fel kell vessek, amelyek hiányoznak.

     Többek között például a leginkább égető problémák egyike az úgynevezett kis súlyú vagyon elleni cselekményeknek a megítélése. Egyébként nagyon pikáns a dolog, hogy az Alkotmánybíróság tegnapi ülésén döntött éppen arról, hogy egy magánszemély országos népszavazási kezdeményezést indított abban a tárgyban, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön a 2000 forintot meghaladó lopás, sikkasztás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, 2000 forintot meghaladó kárt okozó készpénz-helyettesítő, fizetési eszközzel való visszaélés, csalás, szándékos rongálás, illetve a 2000 forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés. Ez lenne például az egyik olyan elem, ami nagyon-nagyon markánsan hiányzik, hiszen a mindennapok életében, a jogszabályi határokat átlépő jelenségekkel szemben a helyi jegyzők és a helyi rendőrök viaskodnak most jelenleg a saját eszközeikkel ezekkel a megélhetési bűnözőkkel. Ebben nagyon komoly lépés lenne, ha például ez a szabálysértési értékhatár lemenne erre, és bűncselekménynek minősülne a 2000 forint fölötti tartomány. Ez bizony nagyon keményen meggondolásra késztetné azokat a sajnos megélhetési bűnözőket, akik garázdálkodnak az ország területén. Tehát szűk így a javaslat.

     A középmértékes büntetéskiszabási elvvel alapvetően egyetértünk, tehát ez egy jó irány. Azonban megfontolandónak tartjuk azt a felvetést, amit Bárándy képviselőtársam mondott, hogy valóban teljesen mérlegelés nélkül alkalmazzuk-e ezt minden típusú bűncselekményre. Itt két szabályozási lehetőség van: vagy emeljük ki azokat, amelyekre alkalmazni kívánjuk, vagy emeljük ki azokat, amelyekre nem kívánjuk alkalmazni. Én mondjuk, felvetek csak egy szabályozási kört. Például, és most sajnos megint csak az elmúlt nyolc év történetéből tudok kiindulni – és nemzeti jogvédőként mondom ezt, gyakoroló jogvédőként –, amikor lényegében a politikai szabadságjogok határterületén mozgó emberek, akik radikálisan, keményen léptek föl az előző nyolc év népszuverenitást sértő, nemzeti érdekeket sértő tevékenysége miatt, azokat az egyesülési jog, gyülekezési jog, véleménynyilvánítási szabadság kategóriában rendszeresen lökte át a hatalom a jogalkalmazás eszközeivel a kriminalizáció zónájába, tehát próbálta őket vagy szabálysértési, vagy büntetőjogi eszközökkel megrendszabályozni. Nekem tehát az a határozott aggályom, bár nagyon bízom benne, hogy vége lesz ennek a gyalázatos korszaknak, ezért is fogunk majd e tárgyban egy külön, igazságtételinek nevezhető törvényjavaslattal előjönni nemsokára, amelyben ezt deklaratíve is ki kellene mondani, hogy szakítani kell ezzel a jogállamiságot tipró gyakorlattal, amit megvalósított az előző nyolc évben a Gyurcsány–Bajnai-kormányzat, azonban nekem az az aggályom, hogy azért a nehézségi erő nehogy továbblendüljön. A fékek-ellensúlyok rendszere nemcsak az alkotmányjog területén fontos, hanem például itt a büntetőjog területén is. Nekem tehát az a határozott fölvetésem, és azt hiszem, ezt meg is fogjuk fogalmazni valamilyen formában, hogy például a politikai szabadságjogok határterületén joggyakorlók, akik adott esetben vagy a hevülettől, vagy bármilyen más körülmény miatt átlendülnek vagy az átlendülés határára kerülnek a büntetőjog zónájába, az ő vonatkozásukban ez a bizonyos középmértékes büntetéskiszabási gyakorlat azért ne érvényesüljön. Mert most konkrét példát mondok: van egy ütközős, kemény tüntetés, mondjuk, valamely közügy tárgyában, éppenséggel amikor a szovjet emlékmű eltávolítását követelő tüntetők jelennek meg a Szabadság téren, még a régi reflexek dolgoznak a rendőrségben, bízom benne, hogy ez azért nem lesz így, de ha mégis összeütközésre kerül sor, volt ilyenre példa 2008. szeptember 20-án, pont éppen ilyen célból jelentek ott meg tüntetők a téren, és bizony összecsapásra került sor rendőrök és tüntetők között. Ilyen helyzetben szándékváltás hatása alá kerülnek adott esetben tüntetők, akik nem azt tervezik, hogy ők rendőrökkel konfliktusba kerülnek, de úgy élik meg a szituációt, hogy rájuk támadtak a rendőrök, jogellenesen oszlatják fel a tüntetést, és saját maguk vagy szeretteik megvédése érdekében adott esetben erőszakosnak nevezhető módon lépnek fel rendőrrel szemben. Azt mondom, egy ilyen típusú cselekménynek a megítélésében azért ne kerüljön már egy kalap alá az a tüntető, aki kibillent a saját nyugodt lelkivilágából, ne kerüljön azzal egy kalap alá, akik viszont szamurájkarddal, fejszével, vasvillával támadnak az intézkedő rendőrre, amikor mondjuk, kimegy egy körözött cigányt igazoltatni vagy előállítani a helyi kapitányságra, vagy éppenséggel két, egymást mészároló cigány társaság szétválasztása céljából jelenik meg egy járőrautó, és erre mind a két csapat rájuk rohan, és életveszélyes helyzetet idéz elő. Úgyhogy én azért nagyon komoly disztinkciót javasolnék. Élesen meg kellene különböztetni a jogalkotónak ezeket a helyzeteket, úgyhogy e tárgyban fogunk egy előterjesztést tenni.

     A „három csapás” témakörben a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy éppen Volner János képviselőtársunk nevéhez fűződik tulajdonképpen – itt ilyen kis presztízsviták bontakoztak ki, hogy ki terjesztette elő melyiket, hogyan –, tehát ő volt először az, aki a Magyar Gárda Mozgalom szóvivőjeként 2008 őszén Olaszliszkán bejelentette ezt a koncepciót, a „három csapás” koncepciót, és ez végül is aztán belekerült a törvényhozás örvényébe, s így ennek nyomán most előttünk fekszik ez a jogszabályjavaslat, ami végül is üdvözlendő. Nyilván lehetne itt sok mindent cizellálni, de ezt majd a részletes vitában szerintem meg fogjuk tenni, tehát alapvetően jó irányt jelent. S egyébként az előttünk fekvő anyag a kaliforniai és a szlovákiai jogalkalmazás eredményeiről – ahogy itt röviden át tudtam nézni –, azt hiszem, elég meggyőző adatokat mutat e tekintetben.

     Itt én abszolút nem értek egyet Bárándy Gergely képviselőtársammal, hogy akkor tényleg ilyen kvázi választási lehetőség nélkül marad az, aki két erőszakos bűncselekményt elkövetett már, visszaesőnek minősül, és semmi tétje nincs, hogy akkor most elköveti-e a harmadikat is, mert… Hát van egy választása: ne kövesse el a harmadikat, és akkor nem kerül valós életfogytig…! (Dr. Bárándy Gergely: Én nem ezt mondtam.) Bocsánat, én így értelmeztem; akkor lehet, hogy valahogy rosszul jött le. Akkor kérlek, hogy ezt majd igazítsd ki. (Dr. Répássy Róbert: Ha már elkövette, akkor nincs, valóban.) Akkor már nincs választás – de előtte van választás! Pont erről szól. Utána nem tudom, miért merül föl, hogy van-e választása. Elkövette, akkor már belelépett abba a hajóba, amibe nem kellett volna, és ezért bizony neki a vasszigorral kell szembesülni, mert ebben az országban meg kell védeni az embereket. Tényleg drámai a helyzet. Mi is jártuk az országot, gondolom, képviselőtársaim is, de főleg a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagyon erőteljesen támogatást is kapott azokban a régiókban, ahol nagyon érzékeny volt ezekre a problémákra, amelyet közbiztonsági válsághelyzet néven tudunk jellemezni. Ezért fogalmaztuk meg a zéró tolerancia elvét a programunkban, és ezért örülünk, ha ilyen elemek most megjelennek a törvényalkotás terén. Tehát nem vagyunk az a típusú ellenzéki párt, amelyik csak azért mond nemet az előterjesztésre, mert éppen mi most ellenzékben vagyunk, hanem saját konstruktív eszközeinkkel próbálunk adott esetben még jobb javaslatokat hozzátenni, vagy megvédeni olyan szervezeteket, személyeket, vagy olyan köröket vagy érdekeket, amelyeknek a motivációi kapcsán, mondom még egyszer, társadalmi veszélyesség tekintetében óriási különbség van, egy ilyen típusú tüntetőnek a forrófejű konfliktusa egy rendőrrel, és mondjuk, egy tudatos szembemenetel intézkedő rendőrrel, aki éppen például egy közgarázdálkodó csapatot választ szét.

     S akkor végül, hogy elérkezzünk az 5. §-hoz, amely kapcsán kiemelésre kerül a közfeladatot ellátó személyek közül konkrétan a pedagógus kategória, és az ő sérelmükre elkövetett cselekményt szigorúbban szankcionálja. A programunkban mi is kiemeltük éppen a pedagógusokat, mentősöket, tűzoltókat mint még fokozottabban védendő, közfeladatot ellátó személyeket. Azt gondolom, ez egy jó irány. Bár nyilván a belső arányosságra figyelni kell a büntetések mértékében, ez egy szigorú szakmai követelmény. De én azt gondolom, valóban egy nagyon akut társadalmi igény van erre, hogy fokozottabban védjük a pedagógusokat, hiszen a társadalmi viszonyokra kell reagálnia a jogalkotásnak, és itt bizony azt tapasztaljuk, valóban, szinte napi hír, hogy éppen az említett válságövezetekben, egyszerűen személyes törlesztéseket hajtanak végre a tanáron olyan szülők, akik egyszerűen nem nevelték meg a gyermekeiket, ezt a szerencsétlen tanár próbálja megtenni az iskolában a saját eszközeivel, és utána a szülő gyakorlatilag leszámol azzal a tanárral, aki úgymond nem a gyermekének tetsző dolgokat mondott. Ezt igenis meg kell akadályozni, írmagostul ki kell irtani ezt a jelenséget. De sajnos a mentősöket mindenképpen meg kell említeni, ők ugyanilyen konfliktusgócban vannak, szintén célpontjai az ilyen típusú, társadalomra mélyen veszélyes cselekményeknek. Gondoljunk bele: az életet mentő embert bántják, vélt vagy valós sérelem miatt kezet emelnek rá. Azt gondolom, igenis súlyos büntetéseket kell kiszabni. Úgyhogy én javaslom, hogy a mentősöket, tűzoltókat is vonjuk be ebbe a körbe.

     A 6. §-ban a holokauszttagadás büntethetősége mellé belépne most a kommunista rendszer bűnei nyilvános tagadásának a büntetése. Le kell szögeznünk, a magunk részéről azon az állásponton vagyunk, hogy ha történeti mélységekben össze kell mérni a népirtások szintjeit, eleve kicsit abszurd belemenni abba, hogy most akkor hol folyt több vér, és melyik vér a fájdalmasabb; azt gondolom, ebbe nem helyes belemenni. De ha mégis a számoknál vagyunk, nyilván le kell szögezni: a kommunista rendszer nevéhez fűződik 110 millió halálos áldozat, ezzel szemben a nemzetiszocialista rendszer kevesebb áldozatot produkált. Az sem volt jó dolog, kétségkívül nem volt jó dolog, de az egyenlő mércével mérés elvét ha elővesszük, mégiscsak a történelmi tényekhez legyünk hűek. S ebben viszont nekünk nagyon markáns álláspontunk van, ami eltér mindkét párt, tehát a Fidesz és az MSZP álláspontjától: mi a véleménynyilvánítási szabadság védelmének a talaján állunk, és ennek jegyében írtuk le a programunkban és ragaszkodunk ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadság mindennemű olyan korlátozását ellenezzük, amely adott esetben a történelmi tényekről, múltról való gondolkodást, vitatkozást korlátozza, hiszen ez tulajdonképpen nem más, mint a gyűlöletbeszéd elleni fellépésnek álcázott kísérlet arra, hogy a múlt értékelését, a jelen problémáinak tárgyalását és a jövőre szóló társadalmi vagy csoporttervek szövögetését korlátozza.

     Mondok egy konkrét példát; lehet, hogy ebből egy feljelentés fog születni. Éppen tegnap röppent be az e-mailes postaládámba egy anyag, auschwitzi statisztika néven – nem tudom, honnét jött –, hivatalos statisztikákat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy milyen jogcímen hány ember tartózkodott az auschwitzi haláltáborokban, és itt megdöbbentő számokat látok. Most nem akarom ezt hosszan ismertetni, de teljesen más számokat olvasok itt, mint amik eddig az úgymond hivatalos történelemtudomány kereteiben megjelentek. Van alternatív történelemtudomány erről is, csak őket sok országban üldözik. De azt gondolom, nem helyes irány üldözni azokat, akik a történelem egyes tényezőivel, konkrétan, mondjuk, a holokauszttal kapcsolatban olyan véleményt fogalmaznak meg… Most legyünk büntetőjogászok, nézzük meg: cselekmények tényét tagadja, ez egy viszonylag még egzaktabb kategória. De az, hogy kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel – azért bíró legyen a talpán az, aki ezt tisztességgel, becsülettel meg fogja tudni ítélni, hogy én most azzal, hogy itt behivatkoztam az auschwitzi statisztika című művet vagy írást, ezzel én most tulajdonképpen akkor jelentéktelen színben tüntettem fel? Vagy azzal már jelentéktelen színben tüntetem fel a holokauszt kétségkívül létező számú – csak nem tudjuk, mennyi a reális szám – áldozatainak a fájdalmát vagy ezt a rettenetet, azzal én jelentéktelenítem, ha arról beszélek, hogy valójában a bolsevizmus sokkal több áldozatot követelt? Azt gondolom, ez egy abszolút rossz út.

     Értem a logikáját a Fidesznek abban, hogy úgymond egyenlítsük ki a dolgot, tehát valóban, az mindenképpen tarthatatlan helyzet volt, hogy a Gyurcsány–Bajnai önkényuralmi időszak utolsó ülésnapján ez volt a legfontosabb, hogy ezt fogadja el a Magyar Országgyűlés, hogy csak a holokauszt tagadása a tiltott. De azt gondolom, ez nagyon-nagyon téves út, és igenis, én nagyon meglepődtem, amikor Sólyom László ezt aláírta, és nem vitte előzetes normakontrollra, hiszen a korábbi saját normakontrolljai mind sikerre vezettek az ilyen típusú, véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó törvényekkel szemben. Éppen ezért határozott álláspontom, hogy egyébként nem is alkotmányos az a Btk.-tényállás. Ehhez még hozzá lehetne tenni, mondjuk, az örmény népirtás, az ukrán népirtás, a holodomor tagadását. Hozzáteszem egyébként, csak halkan kérdezem meg – itt éppen Murányi Levente képviselőtársammal beszéltük –: és a hungarocídium? Tehát a magyarság ellenében elkövetett népirtás vajon miért nem szerepel a védendő jogtárgyak között, vagy mint elkövetési lehetőség miért nem merül föl? Hiszen azért ne dugjuk a fejünket a homokba, igenis a magyarsággal szemben egyfajta népirtási folyamat zajlik, különböző intenzitással, és nem találjuk itt mint elkerülendő vagy tilalmazott cselekményt. Ez tehát szerintem egy abszolút zsákutca.

     Nagyon bízom benne egyébként, nem tudom még, mit fog mondani a Lehet Más a Politika képviselője – nincs itt Schiffer András, de ha ő itt lenne, biztos vagyok benne, hogy valószínűleg csatlakozna az álláspontomhoz, hiszen jogvédőként vele együtt nagyon sok esetben kellett a szabadságjogokat megvédeni. És mi nagyon érzékenyek vagyunk erre, sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint önök, akik tapasztalt jogalkotóként sok ideje már jogot alkotnak, de mi igenis, testközelben észleljük azt, hogy mennyire vissza lehet élni egy olyan jogszabállyal, amely egy nagyon széles önkényes jogalkalmazásra nyit lehetőséget, és ez bizony eszköze lehet annak, hogy a demokratikus közélet… Az Alkotmánybíróság számos határozata rögzíti, hogy a demokratikus közélet feltétele a félelemmentes, megalkuvásmentes véleménynyilvánítás lehetőségének fennállása. És ezt támadja alapjaiban egy ilyen tényállás. Ezt hatályon kívül kell helyezni. (Élénkülő zaj, mozgolódás.) De hatályon kívül kell helyezni a lex Gárda törvényjavaslatot is… 

     ELNÖK: Figyeljünk, képviselőtársaim! 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm – azt hittem, be kell fejeznem (Derültség.), pedig úgy éreztem, most nagyon tárgyszerű voltam. (Közbeszólások.) 

     ELNÖK: Lehet, hogy azért beszélgetnek, mert kifáradtak. 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Világos, de én úgy érzem, azért elég fontos dolgokról van szó (Közbeszólások.), és valóban, mindenképpen megemlíteném, hogy ugyanezen az utolsó tárgyalási napon fogadta el az Országgyűlés az egyesülési joggal való visszaélésnek egy ilyen még emeltebben büntethető formáját, ami nyilvánvaló módon egy újabb lex Gárdának minősíthető, amely szintén aránytalanul súlyos büntetési tételt alkalmaz az ilyen típusú cselekményekkel szemben. Hozzáteszem, éppen Gárda-ügyben most nyújtjuk be két héten belül a strassbourgi Emberi Jogi Bírósághoz a beadványunkat. Nagyon sok ügy fordult már meg ezen az Emberi Jogi Bíróságon; ez az egész Gárda-ügy nem egy lefutott történet, erre azért felhívnám a figyelmét mindenkinek. Nyilván van egy felülvizsgálati ítélet, és azóta van egy Új Magyar Gárda Mozgalom, amely nem azonos a korábbival, úgyhogy itt egy elég komplex dologról van szó, tehát nem egy lefutott tény.

     Tehát  így, ilyen összefüggésekkel látjuk mi ezt az előttünk fekvő  javaslatot, amely tehát összességében általános vitára alkalmas, tartalmaz sok értékes szempontot, azonban hiányoznak belőle bizonyos szabályozási tárgyak a szigorúbb és hatásosabb fellépés érdekében a közbiztonsági válsághelyzet megszüntetésére. Ellenben tartalmaz olyan elemet, amelyik kifejezetten alkotmányellenes, ez a 6. §, ennek pedig kifejezetten a visszavonását indítványozzuk, illetve mi magunk ilyen tartalmú módosító indítványt fogunk előterjeszteni.

     Köszönöm. 

     ELNÖK: Köszönjük szépen. Szilágyi Péter képviselő úr fogja ismertetni a Lehet Más a Politika álláspontját. 

     SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megnyugtatni Gaudi képviselő urat, hogy az LMP álláspontja ebben a tekintetben is egységes, tehát Schiffer András úr nevében is tudok beszélni.

     Ha már ennél a témánál tartottunk, én is hadd kezdjem itt: a holokauszt, illetve a kommunista rendszerek által elkövetett bűncselekmények Btk.-ba való bekerülésével. Most megint annak vagyunk a tanúi, hogy politikai patikamérlegre tesszük több millió ember vérét, áldozatát és könnyét. Megint arról van szó, hogy a XXI. században beszélünk az elmúlt évszázad traumáiról, és nem arról beszélünk, hogy hogyan haladunk a jövő felé. Ezen túl kell lépnünk. Ezen úgy kell túllépnünk, hogy ki kell beszélnünk ezeket a sérelmeket. Ezért nem tudjuk támogatni azt, hogy büntetőjogi eszközökkel ennek akadálya legyen. Nem! Kérem, ezeket ki kell beszélnünk magunkból, meg kell beszélni, hogy ezen túl tudjunk lépni. Úgyhogy megnyugtatom Gaudi Tamás urat, hogy egységesek vagyunk ebben a tekintetben. (Dr. Gyüre Csaba: Köszönjük.)

     Ugyanakkor érdeklődéssel hallottam a forrófejű forradalmárok, illetve a szamurájkardos cigányok közti párhuzamot. Nos, kérem, a bűncselekmény az bűncselekmény, függetlenül a bőrszíntől. Nem szeretném, ha bőrszín alapján tennénk a bűncselekmények elkövetői között különbséget. (Moraj, mozgolódás.) Ez nem az az ország, úgy vélem.

     Hadd térjek rá a „három csapásra”. Tisztelt Kormánypárti Többség! Önök a könnyebb utat választották. A Lehet Más a Politika nem tagadja azt, hogy súlyos helyzetben van Magyarország főleg néhány régiója, ahol nagyon komoly és súlyos körülmények alakultak ki a bűncselekményeket tekintve. Ez azonban, úgy gondoljuk, nem büntetőjogi eszközzel megoldandó, hanem ennek egyik legfőbb oka, hogy a rendszerváltást követő húsz évben a mélyszegénység olyan szintje alakult ki Magyarországon, ami reménytelenségbe taszította az embereket. Sokkal komplexebb kérdés ez, semhogy büntetőjogi intézkedéssel ezt meg lehessen oldani. Nagyon furcsának tartjuk, hogy az új Országgyűlésnek már az első hetében ez ennyire fontos, és nem látunk arra utaló jeleket, hogy önök ezt hogyan kívánják komplexebb módon megoldani, úgy, hogy reményt adjanak ezeknek az embereknek, hogy ne ez a mélyszegénységből fakadó bűnözés legyen az egyetlen menekülési út számukra.

     Nem tudom, a törvény előkészítése során önök megnézték-e a nemzetközi példákat. Répássy képviselő úr már mondta, hogy ez egy Amerikából importált jogintézmény lenne. Én most megnéztem a Képviselői Információs Szolgálat által készített anyagot, ahol az amerikai példánál érdekes dologra bukkantam. Ugyanis az elemzők megállapították – ezt a 10. oldalon találják –, hogy a bűnelkövetések számának csökkenése nem vagy nem számottevően írható a „három csapás” törvény javára. Érdekes egy alatta található grafika, hogy egy másik kutatás szerint valamelyest csökkent a bűnelkövetések száma, ugyanakkor ez csak meghatározott ideig tartott, és a „három csapás” törvény hatályban léte alatt elkezdett növekedni újra. Komplexebb kérdésről van itt szó. Megállapították a kutatók, hogy demográfiai, szociológiai és gazdasági okai vannak annak, hogy a bűnelkövetés miképpen alakul.

     Az LMP tisztelettel kéri önöket, hogy ne a könnyebb utat válasszák, ne a népszerűbb utat válasszák, hanem vállalják fel a komplex és a jövőbe mutató megoldások Országgyűlés elé való bocsátását. Köszönöm szépen. 

     ELNÖK: Köszönöm szépen. Gyüre Csaba alelnök úr kért szót. 

     DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örülünk annak, hogy egy társadalmi igényt akar a Fidesz-KDNP kielégíteni ezzel a törvényjavaslattal, hiszen teljesen egyértelműen törvényhozói feladat az, hogy ha egy adott államban, adott országban a közrend, közbiztonság megromlik, a bűncselekmények elszaporodnak, akkor a törvényhozói hatalomnak, illetve a végrehajtói hatalomnak is együttesen kell fellépnie e társadalmi változások megelőzése érdekében.

     A Fidesz-KDNP „három csapásról” beszél, és kidolgozott egy törvényjavaslatot, amelynek alapján, úgy gondolják, a bűncselekmények jobban megelőzhetőek vagy visszaszoríthatók. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programja erre egyértelmű megoldást ajánlott, mégpedig egy csapásra kívántuk volna megoldani ezt a helyzetet. S mi nem azt mondjuk, hogy a törvényhozói oldalon kell lereagálni a bűncselekményeknek ezt az elszaporodottságát, hanem a végrehajtási oldalon, azaz a bűnüldöző szervek munkájában, illetve annak az átszervezésében. Éppen ezért tettünk javaslatot a programunkban arra, hogy Magyarországon a vidék közrendjének, közbiztonságának megőrzése, illetve helyreállítása érdekében csendőrséget kellene felállítani. És mi ezzel értünk egyet, egy olyan szervezet felállításával, amely sokkal hatékonyabban tud fellépni, hiszen a jelenlegi alkotmányos és jogszabályi meghatározottság elegendő lenne arra, hogy megfelelő hatékonysággal tudjanak az állami szervek fellépni a bűncselekmények elkövetőivel szemben.

     Mindamellett, hogy ez egy viszonylag egyszerű megoldás, szigorítani a bűncselekmények büntetési tételét, jórészt egyetértünk azzal, hogy szabályozza az 1. §-ban a törvényjavaslat a büntetési tétel középmértékének irányadóságát, hiszen a törvényhozónak mindig jogában áll meghatározni, hogy magát a törvényét hogyan kell értelmezni. Én nem gondolom, hogy ez a bírói függetlenségnek az elvétele, illetve a csökkentése lenne, hiszen inkább abba az irányba megy el ez a törvényjavaslat, hogy egységesítse a bírói jogalkalmazást, tehát ebből a szempontból mindenképpen előnye van, illetve iránymutató arra, hogy innen kell kiindulnia a jogalkalmazásnak, figyelembe véve az enyhítő körülményeket, illetve a súlyosbító körülményeket. Nem érzem azt, hogy a bírói függetlenség ebben az esetben csorbulna, hanem nagyon helyes, hogy egy egységesített bírói jogalkalmazás irányába mozdítja el a törvényjavaslat a jogalkalmazást a jövőre nézve.

     Amihez hozzá kívánok még szólni, az a közfeladatot ellátó  pedagógus. Nagyon üdvözlöm a Fidesz-KDNP-nek ezt a javaslatát. Amellett, hogy megyei listáról jutottam be, tudom, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyon erősen érinti az embereket, az állampolgárokat, a pedagógusokat súlyosan érinti ez a probléma. Azt gondolom, látni kell, mekkora ennek a társadalomra veszélyessége, és mekkora az elszaporodottsága. S igenis, nem tehetünk egyenlőségjelet ez esetben a közfeladatot ellátó személyek között, hiszen sajnos kiemelten elszaporodtak azok a bűncselekmények, különösen Északkelet-Magyarországon, ahol ezek a fajta bűncselekmények előfordulnak a pedagógusok sérelmére. A lakossági fórumaimon tapasztaltam azt, amikor pedagógusok szólítottak meg bennünket, hogy egyszerűen már nem mernek bemenni tanítani, és nem tudnak fellépni hathatósan, nincs semmilyen fegyelmezési eszköz a kezükben, mert abban a pillanatban az fog történni, amennyiben keményebben lépnek föl, hogy fizikai erőszakot fognak alkalmazni velük szemben, és ennek ők nem látják a határát. Nem látják azt, hogy a magyar állam, a magyar végrehajtói hatalom meg akarja óvni a pedagógusokat ezektől a bűnelkövetőktől, akik nemcsak hogy a pedagógussal szemben követnek el bűncselekményeket, hanem az egész osztállyal, az egész ifjúsággal szemben, az oktatási rendszerünk alapjait ássák alá. Ez tehát nagyon veszélyes a társadalomra, és én kiemelten üdvözlöm azt, hogy egy ilyen törvényjavaslat született. A Jobbik frakciója ezt a paragrafust teljes mértékben támogatni fogja.

     Az utolsó paragrafus a 6., amelyikről még szót ejtenék, és nem kívánok túl sok mindent ezzel kapcsolatban elmondani, hiszen Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam elmondta a Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontját. Elsődlegesen is azt, hogy mi alkotmányellenesnek tartjuk ennek a paragrafusnak, a 269/C. §-nak egyáltalán a beemelését a büntető törvénykönyvbe. Mi sem pró, sem kontra nem szeretnénk abban állást foglalni, hogy ezt ki kellene bővíteni, mert szerintünk ennek a paragrafusnak itt nincs helye, hiszen akkor beszélhetnénk a mohácsi csata áldozatainak az emlékéről, a muhi csata áldozatairól, és belevehetnénk az egész magyar történelmet ebbe és annak az áldozatait, mert akkor lennénk konkrétak.

     Mi eleve abból indulunk ki, hogy véleményünk szerint már amikor az MSZP ezt előterjesztette, és az utolsó plenáris ülésen ezt elfogadták, alkotmánysértést követett el a tisztelt Ház, hiszen az alapvető szólásszabadságot és véleménynyilvánítási szabadságot vonta meg az emberektől egy történelmi kor tudományos elemzése tekintetében. S amikor ez a törvény megszületett, én hirtelen Madách Az ember tragédiájának a világában találtam magam, ahol Konstantinápolyba érve éppen arról beszélgetnek, hogy Isten egylényegű-e vagy többlényegű. Aztán megszületik a törvény, hogy aki nem támogatja az egylényegűségét, annak máglyán kell végeznie. Tehát valahol nagyon messzire nyúlik az, ha egy ilyen történelmi kérdést büntető törvénykönyvi szintre emelünk fel.

     Ezzel kapcsolatban még annyit szeretnék elmondani, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom előkészítette az alkotmánybírósági beadványt, amely ennek a felülvizsgálatára vonatkozik, és a közeljövőben ezt be fogjuk nyújtani. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: De reméljük, hogy nem kell.) Ezért is mondjuk azt, hogy erről nem kell tárgyalni, hanem éppen hatályon kívül kellene helyezni ezt a paragrafusát a törvénynek.

     Köszönöm szépen. 

     ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismételt hozzászólást kért Bárándy Gergely képviselő úr. 

     DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Kérdeztek tőlem valamit, gondoltam, hogy illik válaszolni, de azóta fölmerült több olyan körülmény is, amire egyébként is szerettem volna reagálni a megszólalások kapcsán, de amivel kezdem, az a válasz.

     Természetesen nem arra értettem, hogy van-e választása vagy nincs a bűnelkövetőnek, hogy elköveti-e azt a harmadik bűncselekményt vagy sem, hanem én arról a helyzetről beszéltem – de Répássy képviselőtársam akkor is megerősítette, hogy ő így értette –, hogyha már elkövette a harmadikat. És félreértés ne essék, ne gondolja rólam és rólunk senki, hogy pártolnánk ezt; igen súlyos, igen szigorú szabályokat hoztunk azokkal szemben, akik egyszer-kétszer-háromszor erőszakos bűncselekményeket követnek el. Az én büntetőjogi felfogásom alapján egyébként, és ezt a különös résznek egy átfogó kodifikációja során nagyon támogatnám, hogy az erőszakos bűncselekmények és minden egyéb más bűncselekmény sokkal markánsabban váljon el egymástól, mint egyébként most az a Btk.-ban szerepel. Ennek is egyébként megvan a jogtörténeti oka. Nyilván emlékeznek arra, amikor elkezdtek szigorodni a gazdasági és a vagyon elleni bűncselekmények, és így értek végül össze az erőszakos bűncselekmények büntetésitétel-kereteivel, és alakultak ki azok a furcsa helyzetek, amikor sok esetben egy brutális bűncselekmény kevésbé súlyosan büntetendő, mint egy nagyobb lopás vagy egy nagyobb értékre elkövetett gazdasági bűncselekmény. De nyilván nem erről van most szó. Arról van szó, hogy ha elköveti a harmadikat, akkor utána semmi nem tartja vissza már a negyediktől, ötödiktől, hatodiktól. (Közbeszólások: A börtön, ott van bent.) Nincs más gát, megszűnik a gát. És én ezt a helyzetet nem látnám szívesen.

     Továbblépnék ezen, mert azt gondolom, így is túlmagyaráztam, mindenki számára érthető az én gondolkodásmódom. Vagy elfogadható, vagy nem, azt nem tudom, de érthető.

     Szeretném kiemelni, mélységesen nem értünk egyet Gaudi-Nagy Tamással abban, hogy a büntető jogalkotás során bárkiben is fölmerülhet az, hogy cigány bűnözők között, magyar bűnözők között vagy tüntetésen részt vevő bűnözők között különbséget tegyen. Teljesen mindegy, hogy milyen helyzetben és milyen identitással követ el valaki bűncselekményt! Aki bűncselekményt követ el, ugyanúgy el kell nyerje érte a büntetését. Nincs tüntetésen alkalmazandó büntetőjog és tüntetésen kívül, nincs magyar faluban és romatelepen alkalmazandó büntetőjog – egy büntetőjog van, ami mindenkire ugyanúgy vonatkozik. És én elítélek minden olyan embert, aki bűncselekményt követ el, tekintet nélkül arra, hogy ezt hol teszi és milyen minőségben teszi.

     Harmadrészt: megnyugtatta LMP-s képviselőtársam Gaudi-Nagy Tamást, hogy az álláspontjuk azonos, mármint az LMP-nek és a Jobbiknak abban, hogy nem kell büntetni a holokauszttagadást, illetve az önkényuralmi rendszerek által elkövetett, emberiségellenes bűnök tagadását. Engem, mondjuk, ez kevésbé nyugtat meg. De tudom, hogy az LMP-ből legalábbis Schiffer Andrásnak ez kitartó véleménye, hiszen meglehetősen sokat vitatkoztunk egymással a nyilvánosság előtt is még a TASZ-os múltjában. Azért mindenképpen kiemelendőnek tartom, hogy ez engem nem nyugtat meg, sőt azt tudom mondani, hogy engem hallatlan büszkeséggel tölt el, hogy tagja lehettem annak az Országgyűlésnek, amelyik végre megteremtette a holokauszttagadás büntethetőségét. S ha ezt a törvényjavaslatot továbbfejlesztjük, abban én minden segítséget szeretnék megadni.

     Még egy mondat ezzel kapcsolatban. A holokauszttagadás büntetendősége Magyarországnak nemzetközi jogi kötelezettsége. Ezt számtalanszor megvitattuk már az elmúlt ciklusban az Országgyűlésben. Az alkotmányosság körében merültek föl egyáltalán aggályok, de a nemzetközi kötelezettség vonatkozásában senki nem cáfolt meg ezzel kapcsolatban. Úgyhogy ezt megerősíteném most is, hogy e cselekmény büntethetőségének a megteremtése Magyarországnak önként vállalt nemzetközi jogi kötelezettsége. Abban az esetben, ha valaki ez ellen szól, akkor az amellett szól, hogy az ENSZ-egyezményből Magyarország lépjen ki, azt mondja fel, és egyébként az Európai Unió számos normáit, beleértve a strassbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát is, negligálja és ne vegye figyelembe. Én úgy gondolom, ez az álláspont, ez a vélemény tarthatatlan.

     S végül a tanárveréssel kapcsolatban csak egyetlen megjegyzést szeretnék említeni. A súlyosabb eseteit ennek a bűncselekménynek nem a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak körében kell keresni. Ha valaki súlyos ilyen jellegű cselekményt követ el, az halmazatban fog állni testi sértéssel, emberöléssel, emberölés kísérletével. Amire, nagyon helyesen, igen súlyos büntetésitétel-kereteket állapít meg a jogalkotó, és mindezt egyébként halmazatban lehet elbírálni a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal. Tehát arra kérem képviselőtársaimat, ezt is mérlegeljék akkor, amikor arról döntenek majd, hogy szükséges-e szigorítani – egyszerűen fogalmazok – a tanárverést és ennek körében a közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak a törvényi tényállását. Tehát nem ez az egy vonatkozik erre, súlyos esetekben halmazati büntetést fognak kiszabni.

     Köszönöm szépen. 

     ELNÖK: Köszönöm. További jelentkezések volt, részben Gaudi-Nagy Tamás egyperces hozzászólást kért – mérni fogjuk az időt –, korlátozta az időtartamot. Itt van mellettem az óra, mérni fogom.

     Ezen kívül pedig Szilágyi Péter jelentkezett. Úgy gondolom, képviselő  úr, arra adtunk itt szavazatokat, hogy az LMP álláspontját ismertesse. Elnézést kérek, de kérem, tekintsen el ettől, mert végül is nem a bizottság tagjaként vesz részt a vitában.

     Úgyhogy egy percre – mérjük – Gaudi-Nagy Tamásnak adom meg a szót, utoljára. 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Sajnálom, hogy ez tényleg ilyen rövid idő, most magammal tolok ki, tudom, mert arról beszélek, hogy miért ilyen kevés az idő, és kevesebb jut az érdemire, de tényleg, ezek nagyon fontos dolgok!

     A nemzetközi egyezményből fakadó kötelezettséget senki nem fogja rajtunk számon kérni, csak mi vagyunk a felelősei annak, hogy magunkra erőltetünk-e egy olyan véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó szabályrendszert, ami igenis a demokratikus közélet egészséges működését alapvetően fenyegeti, veszélyezteti. Tehát ez egy abszolút tévút, ezt még egyszer megerősítem.

     Differenciálni kell. Igenis, szerintem differenciálni kell. A szabadságjogok gyakorlásával kapcsolatosan eljáró személyek társadalomra veszélyessége ég és föld, összevetve a vagyon elleni vagy személy elleni bűncselekmények elkövetésére szakosodott néprétegek, rétegek tevékenységével. Tehát teljesen más a fenyegetettségi szint.

     És új büntetési nemek is hiányoznak; a hiányokat még tudnám hosszan sorolni, de úgyis módosító indítványokat fogunk benyújtani. Új büntetési nem lehetne a közösségi erőforrásokból történő kizárás például, amely az egyes szándékos bűncselekmények elkövetőivel szemben kiterjed az állami… (Az elnök csenget.), önkormányzati rendszerekből való kizárásra is… 

     ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Határozathozatal következik…  (Jelzésre:) Bocsánat! Elnézést kérek, az előterjesztő még nem reagált.

Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói

     DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Én biztosan nem tudom egy percre korlátozni magam, és elnézést kérek, de eddig nem szóltunk hozzá; előterjesztettem, utána csak az ellenzék véleményeit hallottuk. Igyekszem mértéktartó lenni, hogy ne provokáljak újabb vitát, de mégiscsak válaszolnom kell bizonyos felvetésekre.

     Bárándy képviselő úr a legelső felszólalásában felvetette azt, hogy egyeztettünk-e a jogalkalmazókkal például a középmértékes büntetéskiszabásról. Nem egyeztettünk. Ugyanis a feladatmegosztás, vagy ha úgy tetszik, a hatalommegosztás úgy néz ki, hogy ez itt a törvényhozás, az meg ott a törvényeket végrehajtó, jogalkalmazó szervezet. Tehát a bíráknak a törvényeket kell végrehajtani. Én értem, hogy vannak szakmai szempontok. Ezeket a szakmai szempontokat ezerszer hallottuk már a bíróktól. De őszintén szólva, csak azért, hogy a bírókat mentesítsük attól, hogy kénytelen megindokolni azt, miért tér el a középmértéktől, ezért nem vagyunk hajlandóak visszavonni a középmértékes büntetéskiszabásra tett javaslatunkat. Ismerjük azt, hogy a bírák nem szeretnek hosszasan indokolni, és nekik ehhez indoklási kötelezettséget ír elő a törvény. De valójában nem generális szigorítást ír elő a középmértékes szabály, hanem ahogy mondtam, egy jogalkotói értelmezést és egy indokolási kötelezettséget. Ezt nem fogják szeretni a bírák, mert nem szeretik megindokolni azt, hogy miért tértek el a középmértéktől. De ez meg legyen az ő problémájuk – dolgozni kell a pénzükért, ez a helyzet.

     A következő megjegyzése Bárándy Gergelynek az volt, hogy ő  nem ért egyet azzal, hogy valamit olvasni lehet az újságban, és akkor utána majd ezért jönnek a Btk.-módosítások. Hát, képviselő úr, itt nagyon rossz pályára téved! Én azt gondolom, az elmúlt négy évben az önök minden egyes Btk.-módosítása aktuálpolitikai célokat szolgált. Csak hogy egy példát mondjak, tényleg egyetlenegyet: tojásdobálás. Ne vicceljen már! Azért, mert megdobálták Demszky Gábort, utána jött azonnal a Btk.-módosítás! Önök végig ezt csinálták. Ezzel szemben, mondjuk, a középmértékes büntetéskiszabás egy általános büntetőpolitikai filozófiai irány, és nem aktuálpolitikai irány.

     Bárándy Péter szemünkre vetette… – Bárándy Gergely, elnézést…  (Dr. Bárándy Gergely: Ő is!) –, Bárándy Gergely a szemünkre vetette, hogy elutasítottuk azt az alkotmánymódosítást, amely alkotmányossá tette volna a gyűlöletbeszédet. Ön is emlékszik, akkor is igazságtalan volt ez a vádjuk: azért utasítottuk el, mert négy alapjog-korlátozás volt benne, és ebből csak egyetlenegy vonatkozott a gyűlöletbeszédre, az összes többi alapjog-korlátozás a gyülekezési szabadság korlátozására, az egyesülési jog korlátozására vonatkozott, meg már nem emlékszem, mire. Tehát azért utasítottuk el, mert önök egy árukapcsolást csináltak, és ezt nem tudtuk elfogadni.

     Gaudi képviselő úr azt mondta, hogy ez egy jó irány, de nem egy teljes körű koncepció. Ebben egyetértek. Alapvetően az új kormány programjában, remélem, akár benne lesz, akár nem, de az igazságügyi programban mindenképpen egy új büntető törvénykönyv megalkotása is szerepelni fog, ahol igyekszünk majd most már tényleg rendszerbe szervezni az új büntetőpolitikai irányt, lévén, hogy tényleg azt látjuk, hogy nagyon sokszor módosításra került a büntető törvénykönyv, és számos következetlenség van benne, a büntetési rendszerében, az egyes bűncselekmények szabályozásában, és a többi, és a többi. Tehát megérett egy új Btk.-ra az idő, ez a válaszom arra, amit mondott.

     A holokauszttagadás bűncselekménnyé nyilvánításának az alkotmányossága. Nos, én is azok közé tartozom, akik ezt a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásának tartják. De onnantól kezdve, megmondom őszintén, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr kihirdette ezt a törvényt, és arra hivatkozott, hogy az indoklásban is felhívott 14/2000-es alkotmánybírósági határozat, amelyik az önkényuralmi jelképek alkotmányosságát vizsgálta, azt mondta Sólyom László, hogy ezen az elvi alapon ő nem lát alkotmányos aggályt, úgy gondolja, hogy bizonyos esetekben igenis korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága: nézze, ha ez így van, akkor emellett nem mehetünk el szó nélkül. És amennyiben a büntető törvénykönyv büntetni rendeli a holokauszt tagadását, akkor ezt, hogy úgy mondjam, ki kell egyenlíteni, és valóban azonos elvek alapján kell megalkotni. Erről szól a javaslatunk, hogy tételezzük föl, hogy ez a javaslat alkotmányos, tételezzük föl, hogy ha Sólyom László álláspontját osztja majd az Alkotmánybíróság, akkor alkotmányos egy ilyen büntetőjogi tényállás: akkor viszont ezt, ahogyan mondtam, az azonos mérce alapján kell megítélni, mind a nemzetiszocialista bűnök tagadása tekintetében, mind a kommunista rendszerek bűneinek a tagadása tekintetében.

     És itt kell megemlítenem azt, hogy vajon miért büntetendő ez a cselekmény. Merthogy a Jobbik vitatja azt, hogy egyáltalán ez a cselekmény, a holokauszt tagadása mitől indokolt, hogy ezt pönalizáljuk, hogy ezt büntessük. Nemcsak a holokauszt tagadására, hanem nyilván a kommunizmus bűneinek a tagadására is vonatkozik, amit mondani fogok. A mi elvi álláspontunk az, hogy ez a cselekmény, mármint hogy ilyen véleményeket hangoztatnak nagy nyilvánosság előtt, az áldozatok vagy a hozzátartozóik emberi méltóságát sérti, vagy ha úgy tetszik, kegyeleti jogait sérti. Hiszen most gondoljon bele abba a helyzetbe, hogy valaki, akinek az apja, nagyapja meghalt, mondjuk, az auschwitzi haláltáborban, az az ember azt hallja nagy nyilvánosság előtt, hogy meg sem történt az, amibe az édesapja belehalt. Ez sérti az áldozatok emberi méltóságát, és sérti a hozzátartozók kegyeleti jogait. Ezért indokolt, az emberi méltóság védelme érdekében indokolt a büntetőjogi szabályozása ennek a kérdésnek, legalábbis ez a mi elvi álláspontunk.

     Még egy érv. A Lehet Más a Politika véleményében szerepelt, hogy a mélyszegénység megoldása hosszú távú feladat. Ezzel maximálisan egyetértünk. Csakhogy a közbiztonság helyreállítása az meg rövid távú feladat. Mind a ketten tudjuk, hogy a mélyszegénységet fölszámolni sokkal hosszabb időbe kerül. Nem arról van szó, hogy mi a könnyebb utat választjuk, hanem hogy a mélyszegénységet orvosolni, lehet, hogy egy emberöltőbe telik, míg azoknak a mélyszegénységben élő embereknek a sorsa felemelkedik. Ezzel szemben a közbiztonságot helyreállítani, hogy semmiféle vagyoni helyzet ne legyen indok arra, hogy valaki bűncselekményeket követ el, azt gondolom, ez egy azonnali feladat, tehát egy határozott rendészeti feladat, és ebben a büntetőjognak is van szerepe. Egyetértek tehát önnel, csak nem szabad felcserélni a sorrendet. A közbiztonságot helyre kell állítani, és természetesen a mélyszegénység megszüntetésén pedig minden kormánynak, minden következő kormánynak dolgozni kell.

     A „három csapás” ügyben szintén az LMP véleményére azt tudom mondani, kétségtelen, ha jól megnézzük, kikre vonatkozik a „három csapás” törvény, akkor azt kell mondjam, ennek a törvénynek a bevezetése inkább a generális prevenció céljait szolgálja, a speciális prevenció céljait kevésbé. Merthogy valószínűleg kevesebb emberre fog az vonatkozni, mint amilyen visszatartó erővel bírhat az, hogy például egy harmadik bűncselekményt már nem követnek el.

     S azért Bárándy Gergelynek is mondom, hogy kire sújt le a „három csapás”, vajon kire sújt le: öttől tizenöt évig terjedő  szabadságvesztéssel sújtott bűncselekményről van szó, amely esetben a „három csapás” szabályai szerint már életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Nos, elmondom, mi minősül például öttől tizenöt évig terjedőnek: például a gyermekkorú sértett sérelmére többek által elkövetett erőszakos közösülés. Én azt gondolom, aki harmadik alkalommal ilyen bűncselekményt követ el, azt valóban életfogytiglanra kell ítélni. Vagy mondjuk, a fegyveres rablás, azt életfogytiglanra kell ítélni; aki harmadízben ilyen bűncselekményt követ el, azzal szemben már nincs lehetőség a prevenció céljait szem előtt tartani, azzal szemben már a társadalom önvédelme sokkal fontosabb szempont.

     Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, ennyit kívántam elmondani. 

     ELNÖK: Köszönöm szépen. Lezártuk a vitát. Határozathozatal következik.

Szavazás a tárgysorozatba-vételről

     Aki amellett van, hogy tárgysorozatba vegyük a javaslatot, annak kérem a szavazatait. (Szavazás.) 21 igen. Aki ellenezte a tárgysorozatba-vételt? (Szavazás.) 4 nem. (Tartózkodás nincs.)

Szavazás az általános vitára alkalmasságról

     Aki az általános vitára alkalmasság mellett van? (Szavazás.) 18 igen. Aki az általános vitára alkalmasságot ellenezte? (Szavazás.) 7 nem. (Tartózkodás nincs.) Köszönöm szépen.

     Tájékoztatásul jelentem be, hogy most értünk a napirendi pontjaink feléhez, amit 2 órakor kezdtünk el.  

(A napirendi pont tárgyalásának vége: 16 óra 32 perc) 

Jegyzőkönyvvezető: Prin Andrea