"Ehhez erős hadsereg is kell": Gaudi-Nagy Trianon revíziójáról és a határmódosításról

Az április 11-ei választáson múlik Magyarország jövője - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje pártja kampányrendezvényén vasárnap Debrecenben, mintegy ezer érdeklődő előtt.

"Ez nem egy választás lesz, hanem a választás, ami arról is szól, hogy rabok legyünk, vagy szabadok" - jelentette ki a Jobbik európai parlamenti képviselője, akit állva tapsolva, hosszan ünnepelt a közönsége.

Nagy tetszést aratott a politikus, amikor elhagyta a dobogón elhelyezett elnökségi asztalt, s a résztvevők között sétálva tartotta meg beszédét.

Eddig a politika, a hatalom távol volt az emberektől, a radikális változás egyik lányege, hogy ez is megváltozzon - magyarázta, miközben megosztotta a mikrofonját a közönség soraiból hozzá szaladó kislánnyal.

Később arról is beszélt, mit tesz, ha a választók bizalmából ő lesz a köztársasági elnök.

"Az államfő dolga az emberek jogai melletti kiállás (...), nagy baj, hogy eddig nem így volt" - mondta, hozzátéve, hogy ez szerepzavar, ami a rendszerváltás óta folyamatos.

Morvai Krisztina megismételte azt a már többször hangoztatott nézetét, miszerint Magyarországnak gyökeres, radikális változásra van szüksége.

Ennek záloga a Jobbik, mert a többi párt a status quo fenntartásában érdekelt - mondta, s a választásokon való részvételre buzdította hallgatóságát.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik igazságügyi miniszterjelöltje kérdésre szükségesnek nevezte "a trianoni békeszerződések revízió alá vonását".

A határon túli magyar területeken az önrendelkezés biztosítását minimumnak nevezte, de, mint fogalmazott, "ha kell, adott esetben népszavazással határmódosítás is történhet". "Ehhez erős hadsereg is kell" - tette hozzá.

A nagygyűlésen bemutatták a Jobbik debreceni polgármester-jelöltjét: Ágoston Tibort, aki az 1281 napja folyamatosan demonstráló debreceni Kossuth téri tüntetők egyik vezetője.

MTI

Képgaléria

Tags: