ET-ROMAHATÁROZATA: Gaudi-Nagy egyedüliként nem szavazta meg, mivel az szerinte egyoldalú és a bűnözés elleni küzdelem, illetve az együttélés szabályainak betartása nem kap benne hangsúlyt

Ha csupán romastratégiákat fogadunk el, de az elszegényedésre és leszakadásra ítélt területeket nem zárkóztatjuk föl, soha nem fog jelentősen javulni a helyzet - hangsúlyozta az MTI-nek adott nyilatkozatában Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése által a romák európai helyzetéről hozott állásfoglalással kapcsolatban.

A közgyűlés kedden Strasbourgban elítélte a romák ellen elkövetett támadásokat, és Európa legnagyobb lélekszámú kisebbségének társadalmi befogadása mellett emelt szót állásfoglalásában. Megdöbbenésének adott hangot a roma kisebbség ellen az utóbbi időben elkövetett súlyos erőszakos cselekmények miatt. Ezek a bűntettek az európai történelem legsötétebb időszakait idézik - olvasható a szövegben, amely az ET-hez tartozó országok parlamenti képviselőiből álló közgyűlés közös álláspontját tükrözi.

Az állásfoglalás szerint a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk a romák oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi ellátási, lakhatási helyzetének javítása, illetve a társadalomba való beilleszkedésük előmozdítása érdekében. Az európai kormányoknak egyértelműen el kell ítélniük a roma telepek elleni támadásokat, és a hatóságoknak fel kell lépniük az elkövetők ellen - hangoztatták Strasbourgban.


Harangozó, aki az MSZP részéről vesz részt a közgyűlési ülésszakon, szerdán az MTI brüsszeli tudósítójának kifejtette: a kirekesztésnek egyértelmű területi összefüggései vannak, mivel általában a legelmaradottabb területek egybeesnek a cigányság által sűrűbben lakott területekkel. A leszakadó térségekben élő kiszolgáltatott emberek összetett problémákkal szembesülnek, amelyek elmélyítik a szegénységet, valamint kirekesztéshez és növekvő szegregációhoz vezetnek. Az egyedi intézkedések önmagukban nem elegendőek, a társadalmi kirekesztéssel kapcsolatos területi problémákat is meg kell oldani - vélekedett.

Kaufer Virág, az LMP képviselője az MTI brüsszeli tudósítójának adott nyilatkozatában fontos iránymutatásnak nevezte az ET állásfoglalását, amely szerinte jelzi azt, hogy a roma közösségek megjelenése nyomán immár Európa nyugati, északi részében is kezdik felfogni a probléma határokon átnyúló jellegét.

Felhívta a figyelmet arra: a határozat nem csupán az általánosságok szintjén fogalmaz, hanem rámutat azokra a konkrét problémákra is, amelyek a kelet-közép-európai térségben, így Magyarországon előtérbe kerültek az utóbbi időben. Ezek közül megemlítette a romák elleni politikai hangulatkeltés, bűnbakkeresés jelenségét. Kaufer szerint az ET állásfoglalása helyesen emelte ki a társadalmi beilleszkedés kulcsfeltételei közül az oktatás ügyét, mert ő maga is ezen a területen tartja a legsürgetőbbnek az előrelépést.

A csaknem egyhangúlag elfogadott ET-állásfoglalásra egyedüli képviselőként nemmel szavazott a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás. Rajta kívül egy norvég képviselő tartózkodott a határozathozatalkor.

Gaudi-Nagy az MTI tudósítójának nyilatkozva azzal indokolta elutasító voksát, hogy szerinte a határozat nem kiegyensúlyozott: nem kap benne elég hangsúlyt a cigánybűnözés elleni küzdelem szükségessége, a cigányságról "rózsaszínű" képet fest, és egyoldalúan csak az emberi jogok oldaláról szemléli a kérdést, pedig ki kellene emelni a rend megteremtését mint a probléma kezelésének előfeltételét is.

 

(MTI)

 

Kapcsolódó dokumentum: