Feljelenti a DK Gaudi-Nagy Tamást

Feljelenti a Demokratikus Koalíció (DK) Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik-frakció tagját a parlamentben csütörtökön a holokausztról tett kijelentése miatt - közölte Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független képviselő pénteken az MTI-vel.

A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette párt szerint a Jobbik képviselője kijelentésével kétségbe vonta, illetve jelentéktelen színben tüntette föl a nácizmus által elkövetett népirtást, amivel megvalósíthatja a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek a büntető törvénykönyvbe (Btk.) ütköző nyilvános tagadása bűntettét.

Molnár Csaba DK-alelnök közleményében idézte a Btk. vonatkozó passzusát, amely szerint aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitája során Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője támogatásáról biztosította a Terror Házára és a recski munkatáborra vonatkozó javaslatokat. Arra az MSZP-s előterjesztésre viszont, amelyiknek az a célja, hogy minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre, azt mondta, nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek. Hozzátette: azokat az aggályokat is osztja, hogy szükséges-e ekkora kiadásokba kényszeríteni az oktatási intézményeket.