Gaudi-Nagy Tamás: „Az elszámoltatás kudarcát bizonyítja, hogy Gyurcsány nem a börtönben éhségsztrájkol.”

Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, szeptember 10-én Gaudi-Nagy Tamás interpellációjában az  elszámoltatás kudarcával kívánta szembesíteni a miniszterelnököt, aki a válaszadás elől megfutamodott. Orbán Viktor miniszterelnök a számára kellemetlen témában  arra a Budai Gyulára bízta a válaszadást, akinek az elszámoltatással kapcsolatos megbízatása már le is járt. Gaudi leszögezte, hogy a Fidesz az elszámoltatás ígéretével szerzett kétharmados többséget, azonban hatalmas csalódást okozott támogatóinak és a változásra szavazóknak azzal, hogy nem juttatta börtönbe a nemzeti vagyon fosztogatóit és a szemkilövetőket, pedig minden lehetősége megvolt rá.

A közzétett számok egyértelművé teszik, hogy a kormány megbukott elszámoltatásból, mivel a 2002 és 2010 közötti  szocialista-liberális kormányzatok nemzeti vagyont károsító és emberek jogait sértő felelőseit nem tudta megbüntettetni annak ellenére, hogy erre a választási- és kormányprogramban ígéretet tett, és a társadalom négyötöde is erre szavazott.

Gaudi az elszámoltatás kudarcának legékesebb bizonyítékaként jelölte meg, hogy a nyolcéves országvesztő időszak bűncselekményeiért felelős egyetlen miniszter, állami vezető és haszonélvező sem került rács mögé: Demszky Gábor, Gyurcsány Ferenc és bűntársaik, ideértve a 2006-os szemkilövésekért és rendőri brutalitásért felelős rendőrvezetők, például Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitány még vád alá sem kerültek, a feljelentések többségét elutasították, számos ügy pedig elévült.

A Fidesz-KDNP nem szavazta meg azon kezdeményezését sem, hogy aki vizsgálóbizottságok előtt nem jelenik meg, börtönnel legyen sújtható. Ez alapján Gyurcsány már nem a Kossuth téren koplalna, hanem egy büntetés-végrehajtási intézetben.

Gaudi nem fogadta el a választ, és kijelentette: a kormányból hiányzik a valódi akarat az elszámoltatáshoz, nem zárhatja le sikertörténetként, nem mutogathat másra. A nép és a Jobbik nevében követelte a felelősségre vonást, amelyért a nemzeti radikális párt
eddig is sokat tett, de ha kell, az elszámoltatást elszabotálókat számoltatja el. A kormánypárti képviselők közül sem fogadta el mindenki Budai válaszát: Ángyán József (Fidesz) a jobbikos képviselőkhöz hasonlóan nemmel szavazott, követelve a valódi elszámoltatás véghezvitelét.

Az elszámoltatás elmaradásának bizonyítékaként a felszólalást végigkísérték a felelősségre vonást eddig megúszó szocialisták és gyurcsányisták egyre arcátlanabb hangvételű bekiabálásai, gyalázkodásai.