Gaudi-Nagy Tamás a délvidéki Törökbecsére a trianoni diktátum 100. évében visszaállítandó turulszobros emlékműről és a veszélyhelyzetről

Ezekben a vészterhes időkben, a járvány idején sem engedhetjük el gondolatban és lélekben a nemzeti sorskérdéseinket. Folytassuk nemzetegyesítő munkánkat is "home office" üzemmódban együtt, ügyelve közben szeretteinkre, embertársainkra, magunkra és arra, hogy a nemzetünket is fenyegető veszélyhelyzet mielőbbi felszámolása érdekében a biztonsági és egészségügyi óvintézkedéseket betartsuk felelős magyar polgárként. És egyúttal tartózkodjunk attól, hogy a vírus elleni védekezésnek "betartsunk", pánikoljunk és rémhíreket terjesszünk.

Ennek jegyében teszem közzé a 2020. március 8-án a Duna Palotában a Magyar Csodaszarvas Egyesület szervezésben neves művészek részvételével tartott nagysikerű jótékonysági esten a támogatott nemzeti célról szóló beszédemet.

Délvidéki barátainkkal pár éve elhatároztuk, hogy visszaállítjuk a Torontál vármegyei Törökbecsére 1918-ban bevonult megszálló szerb sereg által lerombolt turulos Szabadság emlékművet. A visszaállítás tervezett időpontja: a trianoni diktátum aláírásának gyászos és tragikus 100. évfordulója, 2020. június 4. Bár könnyen lehet, hogy akciónkat is hátráltatja az egész világon, de különösen Európában tomboló COVID-19 vírus, de a kitűzött céltól nem tágítunk.

A beszédben felvázoltam a visszaállítási művelet hátterét és előzményeit, ennek részeként felidéztem a még országgyűlési képviselőként 2014. február 4-én elmondott beszédemet, amelyben a víz alatti kincsek védelméről szóló UNESCO egyezmény vitájában felhívtam a figyelmet a turulos Szabadság emlékmű méltatlan, mostoha sorsára és állami segítséget szorgalmaztam.

A koncerten összegyűlt jelentős pénzadományt átadtuk a törökbecsei Szobor Helyreállítási Bizottságnak. Köszönet a támogatóknak.

A visszaállítási akció következő lépése a Tiszába dobott és a mai napig ott, de beazonosított helyen fekvő, Atilla király kardját csőrében tartó bronz turulszobor kiemelése a Tiszából, ahová 1918-ban a szerb megszállók hajították, majd a szobor vélhetően szükséges restaurálása.

A turul visszarepülése megállíthatatlan, a gyűjtést folytatnunk kell.

Adományokkal támogatható az akció, amelyeket a Magyar Csodaszarvas Egyesület (www.macsoda.hu) számláján köszönettel fogad. Közleményrovatba írják be, hogy "Turul emlékmű- Törökbecse". A támogatók oklevelet kapnak.
Számlaszám: K & H Bank Nyrt.
10402166-21604537-00000000)

Online képeskönyv a turulos emlékoszlopról és a törökbecsei szoborállításokról:

http://www.ebookextra.hu/…/391cd4d6bd17d75f9d4de662a1eff198…

Közösségi oldal a turulos Szabadság-szobor visszaállításáért http://bit.ly/32LPaDP

A jótékonysági koncertről a szabadkai Pannon RTV ekként tudósított: https://www.youtube.com/watch?v=OYBSYpp_aPM

Isten óvja és vezesse Magyarországot !
Jó egészséget ! Maradjunk otthon !

Ne felejtsük az antik bölcsességet:

"Homines frugi omnia recte faciunt -
Becsületes ember mindig jól cselekszik."

Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Magyar Csodaszarvas Egyesület tiszteletbeli elnöke
és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője