Gaudi-Nagy Tamás kemény EU kritikát fogalmazott meg az Európai Parlament (EP) Alkotmányügyi bizottságának (AFCO) decemberi budapesti látogatása során

Az Európai Parlament (EP) Alkotmányügyi bizottságának (AFCO) tíztagú delegációja 2010. december 8-10. között Magyarországra látogatott. A delegáció 2010. december 9-én találkozott az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, valamint az Európai Ügyek bizottságának tagjaival. A találkozó hivatalos összefoglalója most készült el. A tíztagú delegációt a bizottság elnöke, Carlo Casini (olasz, néppárti) vezette, tagjai Gurmai Zita (magyar, szocialista) és Rafal Trzaskowski (lengyel, néppárti) alelnökök, valamint Schöpflin György (magyar, néppárti), Constance Le Grip (francia, néppárti), Enrique Guerrero Salom (spanyol, szocialista), Andrew Duff (brit, liberális), Alexandra Thein (német, liberális), Gerald Häfner (német, zöldpárti) és Helmut Scholz (német, Egységes Baloldal) európai parlamenti képviselők voltak. Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság részéről a bizottság elnöke, Dr. Balsai István, továbbá Dr. Vas Imre, Dr. Harangozó Tamás, és Dr. Gaudi-Nagy Tamás képviselők, az Európai Ügyek Bizottságától Mile Lajos alelnök és Gyopáros Alpár képviselők vettek részt a találkozón.

Az MSZP pártpolitikai hőzöngésre használta fel az alkalmat, a Fidesz az alkotmányozási folyamatok körében kényszerült magyarázkodásra, a Jobbik képviseletében  Gaudi-Nagy Tamás kemény EU kritikát fogalmazott meg és egyúttal a székely önrendelkezési törekvésről is hangsúlyosan szólt:

Kifejtette: az integráció nem ad választ mindenre és a nemzeti önrendelkezési, érdekérvényesítési szempontokat nem veszi figyelembe. A képviselő kiemelte, hogy az Európai Bizottság az egyetlen jogalkotás-kezdeményező szerv, amely legitimitási kérdéseket vet fel. Úgy vélte továbbá, hogy a választójogi reformot a Lisszaboni Szerződés részeként kellett volna szabályozni. A képviselő szerint sokan gondolják úgy, hogy az EU nem adott választ bizonyos elvárásokra és kérdésekre, a csatlakozási folyamatban az új tagállamok tisztességtelen feltételekkel szembesültek, például a magyar mezőgazdasági termelők csak az uniós támogatás egynegyedét kapják. A képviselő utalt arra is, hogy a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság elfogadta jelentését az alapvető politikai szabadságjogokat érintő, 2002. május és 2010. április közötti (kivéve 2006 ősze) állami jogsértésekről. A jelentést ismertetve kiemelte, hogy 40 esetben durván megsértették az emberi jogokat vagy azok gyakorlását büntetőjogi eszközökkel akadályozták meg. Hozzátette, hogy a polgári kezdeményezést jegyző Gurmai Zita annak a pártnak a tagja, amelynek kormánya a jogsértéseket elkövette. A képviselő a trianoni szerződésre és a határon túli magyarok helyzetére kitérve hangsúlyozta, hogy európai megoldásokat nem lehet a nemzeti önrendelkezési jog tiszteletben tartása nélkül alkalmazni, és kiemelte a Székely Nemzeti Tanács szerepét, valamint a dél-tiroli autonómia nyomán szorgalmazta az autonómia törekvések támogatását. Mint elmondta, bízik abban, hogy az EU nem felejti el, hogy Európa a keresztény, a nemzeti önrendelkezési és emberi jogok értékközössége. Az alkotmányozási folyamatot illetően kiemelte, hogy a Jobbiknak határozott elképzelései voltak a választások során. Az országra 1949-ben ráerőltették az orosz modellt, és 1989-ben nem volt visszatérés a gyökerekhez, a Szent Korona tanhoz. Hangsúlyozta, hogy az alkotmányozás jelenlegi folyamatában a Jobbik nem vesz részt, javaslatait nem támogatták. Hozzátette: a Jobbik népszavazást akar az alkotmányról. Elmondta továbbá, hogy támogatják az Unió csatlakozását az Európa Tanács Emberi Jogi Egyezményéhez, és úgy vélte, az Európai Alapjogi Ügynökség iránti bizalom nagyobb lenne, ha az európai emberi jogok védelmével foglalkozna. Az euroszkepticizmust illetően az életszínvonalbeli különbségeket emelte ki, és úgy vélte, a termőföld védelme érdekli az embereket, amelyet nem lehet szabadon áruba bocsátani. 

A találkozó teljes összefoglalója itt olvasható.