Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Együttműködés Programja kapcsán 2010.05.26

A felszólalás szövege:

 

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt kijelölt Miniszterelnök Úr! Hallgatva jobbikos képviselőtársaim felszólalásait, és most különösen meghallgatva Lendvai Ildikó felszólalásait, számomra tökéletesen leképeződött a konstruktív és a destruktív ellenzékiség közötti különbség. Lendvai Ildikó bemutatta a destruktív ellenzékiség mintapéldáját, jobbikos képviselőtársaim a konstruktív ellenzékiséget. Ebben a szellemben bíráltuk, kritizáltuk vagy éppenséggel, ha jót találtunk, akkor dicsértük a kormányprogramot.

Azonban az alkotmányozással kapcsolatban nem lehet elmenni amellett, hogy a program, a Fidesz programja nem tartalmazta az alkotmányozást. A választópolgárok nem mondtak, nem mondhattak erről véleményt, mivel nem volt a kampány tárgya. A kampány tárgyává a Jobbik Magyarországért Mozgalom tette a radikális változás programjában az alkotmányozást, és úgy látszik, ez megihlette - örülünk, hogy megihlette - a Fidesz-KDNP tagjait, azonban még egyszer emlékeztetnem kell arra, hogy a történeti jogfolytonossághoz való visszatérésünk alapfeltétele az, hogy széles társadalmi közmegegyezésen alapuló alkotmányozás induljon el. Nem sajátíthatja ki magának a kétharmados többség ezt a lehetőséget, ez sokkal szentebb, magasztosabb dolog annál, mint amiről szó van.

Én az igazságügyi résszel foglalkoznék, és nagyon fájó számomra az a felületesség, az a rendkívüli elnagyoltság, ami igazából a magyar igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatosan említésre kerül. Lényegében a 2.10. pont lényegében egy az egyben tartalmazza a program átvételét. Csupán a büntetőeljárások kapcsán írja az eljárások gyorsítását, nem szól a polgári eljárások anomáliáiról, nem szól arról, hogy manapság a magyar emberek életviszonyait lehetetleníti el az, hogy a jogos követelésüknek sokszor 3-4 éves eljárás után tudnak csak érvényt szerezni, a végrehajtási eljárás útvesztőiről nem is beszélve.

El kell mondani azt, hogy a büntetések elkerülhetetlenségének az elve a legfontosabb, és ez hiányzik a programból. Nemcsak az utcán álló rendőr a rend és a biztonság garanciája, hanem az is, hogyha a bűnfelderítés olyan eszközrendszert kap, amit megint csak a Jobbik programja tételesen felsorol. A korrupciót elkövető emberek számára a szigorú, súlyos büntetések megint csak a Jobbik programjában szerepelnek. Hiányzik a politikusbűnözők számára a kétszeres büntetési tételek beemelése a Btk.-ba, és hosszan folytathatnám a sort. Tehát bizony rengeteg dolog maradt ki.

Mi az, ami viszont még mindig említésre kerül? A szélsőségek elleni küzdelem. Remélem, a szélsőségek elleni küzdelem álságos beszéde alatt nem azt kell érteni, hogy a politikai ellenzékhez vagy mozgalmakhoz tartozó személyeket fogják üldözni ebben az országban. Hiszen jelenleg is folynak koncepciós eljárások, az alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályokat hatályon kívül kell helyezni - a lex tojást és társait -, és Budaházy Györgyöt és társait mielőbb mentesíteni kell a büntetőeljárás alól, hiszen ők egy embertelen rendszer ellen küzdöttek, éppúgy Szima Juditot is emiatt ítélték el, aki rendőr-szakszervezeti képviselőként szólalt fel a rendőrök jogaiért.

Ezúton adok át majd kijelölt miniszterelnök úrnak egy DVD-t, amely Magyar Guantanamo címmel összefoglalja annak a koncepciós eljárásnak a lényegét, amely Budaházy György és társai ellen szól. Őt ne tekintsük, és azokat se tekintsük szélsőségesnek, akik a magyar szabadságért küzdenek.

Kérem ennek figyelembevételét. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)