Gaudi-Nagy Tamás Strasbourgban áll ki a magyar érdekekért

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a jövő héten (június 21-25.) Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén vesz részt és áll ki a magyar érdekekért a magyar Parlament hét képviselőjéből álló magyar delegációjának tagjaként.

 

Az Európa Tanács (ET) egy 47 tagú regionális, laza, kormányközi együttműködés keretében létrejött  nemzetközi szervezet (nem része és szerve az Európai Uniónak), amelynek székhelye Strasbourg. Nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság és emberi jogokat. A Tanács egyik legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1950-es elfogadása volt. Ennek keretében állították fel az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma.

Minden részes állam saját parlamentjéből delegál küldötteket az időközönként megtartásra kerülő ET  parlamenti közgyűlésbe, Magyarország 7 állandó és 7 póttagot jogosult delegálni: a 7 állandó tagból 5 kormánypárti, 2 ellenzéki: Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik frakció tagjaként teljes jogú tag lett, mellette még teljes jogú ellenzéki tag Szabó Vilmos (MSZP) is. Gaudi-Nagy Tamás állandó tagja lett az Emberi Jogi Bizottságnak, ahol helyettese az LMP-s Kaufer Virág lett. Az ET honlapján már látható is a nemzeti jogvédő, mint állandó tag.

A közgyűlés napirendje itt olvasható. A közgyűlésről élő közvetítés itt kísérhető figyelemmel: http://webtv.coe.int/

Gaudi-Nagy Tamás várhatóan az alábbi napirendeknél fog felszólalni:

  1. Question to Mr. Josipovic - Kérdés feltétel a horvát elnökhöz
  2. The situation of roma in Europe - Cigánykérdés Európában
  3. The state of democracy in Europe - A demokrácia helyzete Európában
  4. The situation in Kosovo - Koszovói helyzet
  5. The need to avoid duplication of the work of the CoE by the EU - Az ET és az EU emberi jogi téren kifejtett megduplázott tevékenységének elkerülése

A felvetett témák között mindenképpen ott lesz többek között a rendőrterror felelőseinek felelősségre vonása, a politikai koncepciós perek leállítása, illetve a politikai foglyok (Budaházy Görgy és társai) szabadon bocsátásának kérdése, a trianoni szétdarabolás miatt Kárpát-medencében jogfosztottságban élő magyar közösségek számára önrendelkezés, kollektív jogok (többek között területi autonómia)  követelése.
 
Gaudi-Nagy Tamás, Vona Gábor Jobbik elnök jogi jépviseletében  a héten személyesen nyújtja be Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságán a Magyar Gárda törvénytelen feloszlatásával okozott emberi jogsérelem orvoslása iránti kérelmet, ezt követően pedig nemzetközi sajtótájékoztatót tart és várható a héten egy tüntetés Strasbourgban a politikai foglyok szabadonbocsátásáért és a politikai koncepciós eljárások megszüntetéséért.