Gaudi jóvátételt sürgetett a meghurcolt gárdistáknak (videóval)

Az Országgyűlés 2013. február 25-i ülésén Gaudi-Nagy Tamás azonnali kérdést intézett a belügyminiszterhez annak érdekében, hogy a 2002-2010 közötti politikai emberi jogi jogsértések meghurcoltjai kapjanak végre teljes körűen jóvátételt és a rendőrség ne védje a Gyurcsány-Bajnai időszak jogsértéseit. Kiemelten szólt a 2009. július 4-i gárdista tüntetés jogellenes feloszlatásáról és követelte a jogellenesen előállított 216 hazafi jóvátételét. Ezt rendőri akciót a 2002-2010 között állam részéről elkövetett szabadságjogi jogsértéseket vizsgáló albizottság részjelentése is egyértelműen jogsértőnek minősítette és kártérítés megfizetését tartotta szükségesnek.

Gaudi bírálta a kormányt, hogy még mindig a rendőrség állományában vannak olyanok, akik a jogsértéseket elkövették. Kontrát Károly belügyi államtitkár elmondta, hogy az Országgyűlés bocsánatot kért minden olyan állampolgártól, akiket alapjogi sérelem ért.

Gaudi-Nagy Tamás felszólalása és Kontrát Károly államtitkár válasza vágatlanul alább megtekinthető: