Gergényi futólépésben menekült a jogvédők elől

Sietve távozott Országgyűlési bizottsági meghallgatásáról a volt budapesti rendőrfőkapitány, miután a bent töltött három óra alatt szinte minden kérdés alól azzal bújt ki, hogy nem emlékszik a konkrét eseményre, már akkor sem tudott róluk, vagy az adott ügy nem tartozott a hatáskörébe. A felháborodott nemzeti jogvédők a kijáratig kísérték és pocskondiázták.

Az Országgyűlés májusban létrehozott, az előző két kormányciklus idején, de főleg a 2006. őszén történt jogsértéseket vizsgáló albizottsága eddig talán legnagyobb érdeklődéssel várt ülésén Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt hallgatta meg.

A mellébeszélés mestere

A bizottsági ülésen történtekről sokkal könnyebb lenne úgy beszámolni, ha azokat a dolgokat sorolnánk fel, amelyekre Gergényi emlékezik, a volt rendőrfőkapitány emlékezete ugyanis meglehetősen töredékesnek, egyben szelektívnek bizonyult. Elmondása szerint nem emlékezik például a Fővárosi Bíróság által később jogellenesnek ítélt módon feloszlatott vagy eleve nem engedélyezett tüntetésekre, például 2004-ben a Gyurcsány Ferenc házához tervezettre.

A bizottsági ülés alaphangulatát egyből meghatározta, hogy a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás erre reagálva a mellébeszélés mesterének nevezte. A hivatali ideje, 2003. júniusa és 2007. márciusa között gyakran „vasprefektusnak” titulált nyugdíjas rendőrtábornok erre közölte, hogy senkitől sem várható el, hogy 7-8 évvel korábbi eseményekre emlékezzen.

Barakonyi Szabolcs Gaudi-Nagy később le is csapta a labdát, mondván ő pontosan emlékszik a Gesztenyés-kerti tüntetés 2004-es eseményeire, a fideszes Wittner Mária pedig 56-os tárgyalásának részleteivel szórakoztatta a Gergényit, a bizottságot és a közönséget.

A kérdések első fele a tévészékház elleni támadás során történt rendőri intézkedéseke irányult. A bizottság nagy elvárásokkal készült a meghallgatásra, mert a korábbi beszámolók alapján úgy tűnt, Gergényi kezében futottak össze a szálak.

Épp csak ott volt és koordinált

Mi sem állt azonban távolabb a valóságtól, vagy legalábbis attól, ahogy az események a vasprefektus fejében rögzültek. Gergényi ugyanis csupán a BRFK irányítása alatt álló erőkért volt felelős, azok azonban gyengén felszereltek és kiképzetlenek voltak.

Azonban erről sem ő, hanem, mint mondta, az elődei tehettek. A rebiszes kommandósok bevetését hiányoló kérdésre azzal válaszolt, hogy az az országos rendőrfőkapitány (jogkörét gyakorló Szabadfi Árpád rendőr tábornok) hatáskörébe tartozott, ahogy arról sem ő tehet, hogy szintén gyengén felszerelt és képzetlen vidéki rendőröket rendeltek Budapestre.

A helyszíni események irányítása ugyanakkor a biztosításparancsnok Lapid Lajos feladata volt, így Gergényi, miként a válaszaiból leszűrhető volt, kettejük között, pusztán egyfajta koordinátori szerepre volt kárhoztatva.

Mindennek az oka az volt, hogy a rendőrség békés demonstrációra készült, az ellenkezőjére nem érkezett információ, és – miként a meghallgatáson kiderült – senkinek nem jutott eszébe, hogy az őszödi beszéd miatt felpaprikázott hangulatú tömeg esetleg a megszokottnál erőszakosabb kedvében lehet.

Gergényi annyira nem volt képben, hogy az irányítási ponton arról sem értesült, hogy a tévészékház épülete nincs körülvéve, hátul politikusok és sérült rendőrök távoztak, így az épületet védő rendőrök megerősítése, utánpótlása belülről is megoldható lett volna. A másnapi, a miniszterelnökkel történt találkozóról is csak homályos emlékei voltak, mire a vendégként jelen lévő Morvai Krisztina meg is jegyezte, hogy Gergényinek nyilván számos miniszterelnök ismerőse van, ha ennyire sekély nyomot hagytak benne a történtek.

Módfelett sajnálatos

A volt főkapitányt a rákövetkező napok rendőri túlkapásainak és az indokolatlan őrizetbe vételeknek a híre is váratlanul érte, holott arról jogerős bírósági ítéletek is születtek. A Magyar Rádió udvarán előállított és megvert, megalázott tüntetőkről sem tudott.

Így lett a meghallgatás fénypontja, amikor az egyik áldozat is szót kapott, és néhány tőmondatban ismertette a meglehetősen brutális eljárást, melynek részese illetve szemtanúja volt. Gergényi erre azt válaszolta, hogy „amennyiben mindez igaz”, azt módfelett sajnálatosnak tartja.

Hasonlóan izgalmas perceket hozott az utcákon intézkedő rendőrök beazonosíthatóságáról folytatott vita. Gergényi akkori magyarázata szerint a rendőrökről leesett az azonosító, amit Wittner Mária utólag is erősen kifogásolt. Talán ez volt az egyetlen eset, amikor a vasprefektus elismerte, hogy nyilatkozatával hibázhatott, ám ezt azzal magyarázta, hogy akkor már három napja nem aludt.

Egy zavart mosoly

A másik kibúvó az volt, hogy a rebiszes különleges erők egyenruhája nem BRFK-hatáskör. Gaudi-Nagy Gergényi orra elé tartotta az Index Túlkapások c. könyvét, benne egy símaszkos-vadászpuskás illető fotójával, hogy szerinte az illető rendőr-e.

Gergényi habozott, majd közölte, hogy nem tudja. Gaudi-Nagy a válaszában megnyugtatta, hogy az illető bizony rendőr, majd feltette a logikus kérdést: ha a budapesti rendőrfőkapitány számára ez nem könnyen eldönthető, vajon az utca emberének honnan kéne tudnia?

A volt főrendőrkapitány a kerületi kapitányságok fogdáin történt jogsértésekről sem értesült, holott azok a BRFK felügyelete tartoznak, az elmaradt belső vizsgálatok és felelősségre vonások ügyét pedig szintén azzal intézte el, hogy nem emlékezhet mindenre ennyi év távlatából. Mint utóbb kiderült, arról sem tudott, hogy az őrizetbe vett tüntetők ellen indított büntetőeljárások több mint 94 százalékát megszüntették.

Futólépés haza

Morvai Krisztinának arra a kérdésére, hogy ha ennyire nem volt hatással az eseményekre, nem kellett volna-e visszautasítania a Demszky Gábortól kapott Pro Urbe kitüntetését, Gergényi csak zavartan mosolygott.

Mint kiderült, Gergényi arról sem tudott, hogy miként arról Bencze József, az időközben kinevezett országos rendőrfőkapitány Takács Albert ombudsmannak írt levelében beszámolt, eljárást indított Gergényi ellen elöljárói gondoskodás elmulasztásának vétsége miatt. Mivel az eljárásról tudnia kellett, vagy Bencze állított valótlant, vagy Gergényi nem mondott igazat.

A meghallgatás végén több, a Kossuth téri tüntetésekről ismert aktivista is „szégyellje magát”, „úgysem mer a szemembe nézni”, „gazember” és hasonló kiáltásokkal kergette a teremből kifelé majd a lépcsőn a kijárat felé a futólépésben távozó vasprefektust.

index