Gyöngyöspata nem ismeri el történeti alkotmányunk felfüggesztését

Ma az Országházban a Szent Korona előtt kihirdettük Gyöngyöspata új Szervezeti és Működési Szabályzatát - írja Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere és Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő. Gyöngyöspata képviselő-testülete ennek megfelelően kimondta, hogy helyi szintű jogszabályait a nemzet egységét megtestesítő Szent Korona nevében alkotja meg, Magyarországot a Szent Korona országának tekinti, a Heves megyei település védőszentjének Boldogasszonyt, Magyarország Nagyasszonyát ismeri el.


Juhász Oszkár a gyöngyöspatai polgármesteri hivatalban

Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában megjelöli, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette állami önrendelkezését. Gyöngyöspata képviselő-testülete országunk függetlensége megszűnésének 69. évfordulóján, mintegy gyógyírként egyhangú szavazással helyi jogszabályt fogadott el, amely nem ismeri el történeti alkotmányunk idegen megszállás miatt bekövetkezett felfüggesztését.
Ezért Gyöngyöspata képviselő-testülete 2013. március 19-én helyi szintű szabályozásként az Alaptörvény R. cikk (3) bekezdése, valamint az azzal összhangban lévő és értelmezendő Nemzeti Hitvallásban foglaltakra tekintettel érvényes rendeletet alkotott.
Gyöngyöspata választópolgárainak képviselő-testülete ennek megfelelően kimondta, hogy helyi szintű jogszabályait a nemzet egységét megtestesítő Szent Korona nevében alkotja meg, Magyarországot a Szent Korona országának tekinti, a Heves megyei település védőszentjének Boldogasszonyt, Magyarország Nagyasszonyát ismeri el, egyedülálló nemzeti kulturális kincsünket, a rovásírást védelemben részesíti, s az önkormányzat forgalomképtelen vagyonelemeit – különösen a termőföldet, vízkészletet, erdőket – a Szent Korona tulajdonjogának tekinti, amelyek Gyöngyöspata gazdasági függetlenségének biztosítékát jelentik.

Gyöngyöspata címere
"Ahogy a székely zászlót Gyöngyöspata elsőként tűzte ki a budafoki önkormányzat felhívása után, most mi fordulunk egy hasonló felhívással minden önkormányzat felé. Szakmailag, az Alaptörvény és az új Önkormányzati Törvény adta lehetőségekkel élve kérünk minden helyhatóságot, hogy kövessék példánkat, és helyi jogszabályi szinten szerte az országban nyilvánítsák ki azt, hogy Magyarország a Szent Korona országa, s az Alaptörvény kinyilatkoztatása értelmében ők se ismerjék el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését" - olvasható Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő közleményében.

Kuruc.info