A Hetek szerint Gaudi-Nagy Tamás zenész - helyesbítést kér a Jobbik képviselőjelöltje

Tisztelt Szerkesztőség!

Általam figyelemmel kísért hírportáljuk a Jobbik kapcsán egyre inkább nélkülözi a tárgyszerűséget, illetve esetemben megengedhetetlen hibát vétett.

Ennek legjellemzőbb példája, hogy http://www.hetek.hu/fokusz/201001/ami_a_jobbik_kepviselojeloltjeinek_bem...
alatti cikkükben a Jobbik jelöltjei között engem nem mint ügyvédet és jogvédőt, hanem mint zenészt említenek (zenészek közé illesztve a rólam szóló részt), elhallgatva, hogy alapvetően jogvédő vagyok, aki ügyvédként is küzd a szabadságjogainkban korlátozottakért (csupán Vona elnök úr "házi" védőjeként utalnak hivatásomra) és egyúttal az ország egyik legtekintélyesebb és eredményesebb jogvédő szervezet vezetője is egyben. Megtisztelő, hogy szerény zenei "munkásságomat" ilyen komoly szintűnek tartják (nyilván azért, hogy elrejtsék valódi profilomat, és ezzel a Jobbik erejét és komolyságát is jelentéktelenítsék) és egy részben említenek Gőbl Gáborral, aki a 10 albumos, népszerű Moby Dick együttes basszusgitárosaként valóban profi zenész és emellett elkötelezett közéleti tevékenységet vállal a nemzeti oldalon. (Hozzáteszem, örvendetes, ha valaki zenészként folytat közéleti tevékenységet).

Azonban ez így összességében mégis több mint megengedhetetlen hiba egy olyan hírportál esetében, amely a hazai közélettel foglalkozik, és az alábbi kimutatás szerint látogatottsága nem elhanyagolható: http://www.alexa.com/siteinfo/hetek.hu#trafficstats

És azért is durva hiba és torzítás, mert éppen az Önök egyik korábbi korrekt írásában, mint megkeresett emberi jogi szakértő fejtettem ki gondolataimat Szabó Mátéval és Kőszeg Ferenccel együtt az emberi jogok hazai helyzetéről. http://www.hetek.hu/belfold/200901/a_szabadsag_vandorai. Ennyire feledékenyek lennének Önök ?

Engedjék meg, hogy tévedésük mielőbbi belátása érdekében figyelmükbe ajánljam az általam kezdeményezett és vezetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat honlapját (www.nja.hu) és saját honlapomat (www.drgaudi.hu), ahol megismerhetik jogvédő munkásságomat, különösen a jelölti felkérés elvállalásáról szóló - hazai sajtó által elhallgatott - közleményemet ajánlom figyelmükbe, ahol összegzem célkitűzéseimet és programomat.
http://nja.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=658&Itemid=1
A tisztánlátás érdekében kérem, a Jobbik programját is olvasssák el, annak különösen utolsó (általam írt) szabadságjogi fejezetét, amelyből kiderül, hogy jogvédő vagyok, és az emberi jogok védelme a Jobbik egyik kiemelt törekvése. http://www.jobbik.hu/rovatok/orszagos_hirek/letoltheto_a_jobbik_valaszta...

A belső arányosság is úgy gondolom, megborult a jelöltek bemutatása kapcsán, mivel esetemben a google kereső 142.000 találatot mutat ki, ezért ha az újságírás alapvető elveinek betartására törekedtek volna, akkor ezt az egyes jelöltek bemutatása kapcsán a terjedelemmel is érzékelteni kellett volna.

Amennyiben a sajtószabadság valódi elkötelezettjei lennének Önök, akkor a fentiekkel foglalkoztak volna velem kapcsolatban, és nem az egyébként általam nagyon szeretett egyesületi tagságomat és zenei "munkásságomat" emelték volna csak ki.

Végül hozzá kell tegyem, hogy az Önök cikkéből sugárzik a tehetetlen és a keresztény hittel összeegyeztethetlen gyűlölet a radikális változásra felesküdött új erőre, és ahelyett, hogy a program érdemi vizsgálatát végezték volna el (amelyben többek között a keresztény értékek erősítése mellett az ország, a gazdaság, felemelésére irányuló kapcsolatos komplex program olvasható, más párt jelenleg ilyen részletes programmal nem rendelkezik) megpróbálták - egyébként sikertelen és hiteltelen módon - dehonesztáló, lejárató hangvétellel felvezetni a Jobbik jelöltjeit, akik felkészültek a feladatra, képesek és készek a radikális változás programjának képviseletére és végrehajtására azzal a több száz szakértővel együtt, akik közös összmunkájával jött létre a program.

Azt azonban közlöm Önökkel, hogy az emberek az Önök nevetségesen manipulatív szitáján átlátnak, és egyre nagyobb számban jönnek rá, hogy kitől várhatják valódi, gyökeres változásokat az országban és ezt szavazatokkal is ki fogják fejezni. Talán egyszer majd Önök is rájönnek erre.

Mielőbbi korrekciójukat és válaszukat elvárom !

Üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás
ügyvéd - ügyvezető
Nemzeti Jogvédő Szolgálat
a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje (Bp. 23. vk.)

Tags: