HUNGARICA - Petőfi Csarnok - II. Koncert a Nemzeti Jogvédelemért (videóval)

A Hungarica együttes (http://hungaricazenekar.hu) neve összefonódott a nemzeti jogvédelemmel. A zenekar Szabadság betűi című dala (http://www.gaudi.jobbik.hu/videok?page=7) rövid idő alatt a magyarok jogainak sárba tiprása ellen küzdők himnuszává vált.

Az együttes 2010. március 20-ára 18 óra 30 perces kezdettel, már második alkalommal szervez nagyszabású rendezvényt a nemzeti jogvédelemért, amely a „Nincs más föld, nincs más ég” című, megjelenésének hetében a Mahasz-lista csúcsán nyitó CD-jük lemezbemutató koncertje is egyben. Ezúttal a helyszín is szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a Petőfi Csarnokban két évtizede nem játszhatott nemzeti rock csapat. A nemzeti jogvédelem erősödését jelzi, hogy a cenzúra most meghátrálásra kényszerült.  

Örömteli és megnyugtató, hogy ezekben a vészterhes időkben – az állami terrorgépezet csúcsrajáratása és politikusbűnözők szervezett országrombolása, de egyúttal a tavaszi ébredés korszakában és a nagytakarítás felé közeledve - van egy olyan jogvédő szervezet, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Alapítvány, (www.nja.hu; ügyvezető: dr. Gaudi-Nagy Tamás) amely a Nemzet ügyéért kiálló, küzdő hazafiakat és elkötelezett, missziót teljesítő szervezetek számára hatékony jogi védőernyőt nyújt, ezt már évek óta folytatott eredményes munkájuk bizonyította.

Szembe mernek menni az elnyomó, jogkorlátozó, önkényuralmi jellegű állami hazugság-gépezettel, koncepciós perekben védik a meghurcoltakat, kártérítést harcolnak ki nekik, és küzdenek a magyarság elleni gaztettekért felelősök elszámoltatása, felelősségre vonása érdekében, az elprédált nemzeti vagyon visszaszerzése érdekében. Kiállnak az igazság mellett, kiállnak azokért, akik felemelik hangjukat a magyarverések, a magyargyűlölet ellen. 

A rendezvény reklámfilmje itt található, kérjük terjesszék bizalommal !

http://www.youtube.com/watch?v=oYAG0hlcpkA 

A Nemzeti Jogvédelemért szervezett első koncertet 2009 februárjában a Wigwamban ezer ember előtt tartottuk, elsöprő sikerrel, tudósítások, beszámolók itt olvashatók:  

http://nja.hu/hirek/friss-hirek/koncert-a-nemzeti-jogvedelemert-telt-haz-es-duborgo-rockzene.jog

http://szentkoronaradio.com/zene/2009_02_18_gaudi-nagy-tamas-es-zenekaranak-dalai-csak-nalunk

 
A Hungarica zenekar a rendezvény tiszteletére 2009 Karácsonyára elkészítette „BALLADÁK” című akusztikus lemezét, amely egy 9 számos válogatáslemez: tartalmazza a Hungarica együttes egy vadonatúj és összes eddigi balladáját tartalmazza. Minden elővételi jegyhez jár Balladák CD!

Most elővételben kedvezményes áron a különleges kiadvány (cd+jegy ) megrendelhető itt:

http://shop.metalindex.hu/product_info.php?products_id=11206

További elővételi helyek üzletek:

Fehérlófia Könyvesbolt (1085 Budapest, József u. 2.) 
- Turul Márkabolt (1117 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 16.) 
- Turánia Hagyományőrző Áruház (1066 Budapest, Zichy Jenő u. 34.)
- Trafford Kávézó 1114 Budapest, XI. kerület, Kemenes utca 4., 
- Hammer Zenebarlang (Budapest XI.ker. Fadrusz u. 2.) 
- Szkita kézművesbolt (Budapest V.ker. Semmelweis u. 1-3.) 
- Petőfi Csarnok jegypénztár (Budapest XIV.ker. Zichy Mihály út 14.) 
- Győr, Szkítia könyvesbolt 
- Sopron, Szkítianosz Könyvesbolt 
- Debrecen, Szkítia Könyvesbolt 
- Székesfehérvár, Szkítia Könyvesbolt 
- Siófok, Szkítia Könyvesbolt 
- Várpalota, Fokos Íjászbolt 
- Keszthely, Stereohonica hanglemezbolt (Fejér György utca 5.) 
- Szolnok, Szkítia-Avangard könyvesbolt (Baross Gábor út 24.)

Az este vendégei lesznek: Varga Miklós, Kalapács József, Gőbl Gábor, a Palmetta együttes (www.palmettazenekar.hu), valamint dr. Gaudi-Nagy Tamás és zenekara.

A koncert fővédnökei: dr. Morvai Krisztina (www.morvaikrisztina.hu) és dr. Gaudi-Nagy Tamás (www.gaudi.jobbik.hu)

A koncertjegy illetve a CD megvásárlásával, a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot (www.nja.hu) is támogatod !

A Magyar Vöröskereszt budapesti szervezete és a HVIM véradást szervez a koncert alkalmából a helyszínen, a Petőfi Csarnok mellett a Vérvételi kamionnál 6-20 óra között.

További részletek: www.hungaricazenekar.hu, www.nja.hu

Tags: