Ismét nagykoalícióban söpörték le a Jobbik javaslatait

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság legutóbbi ülésén a Jobbik javaslatainak nagy részét ismét nagykoalícióban szavazta le a Fidesz és az MSZP.

Staudt Gábor indítványa az ajánlószelvényekkel való büntetendő visszaélések körét szélesítette volna, így a más párt részére gyűjtött ajánló átadása és átvétele is legyen bűncselekmény. A Fidesznek rejtélyes okokból nem volt szimpatikus az elképzelés, amelyet pedig kivételesen az MSZP is támogatott – így a javaslat nem kerülhetett tárgysorozatba.

Szintén nem kerülhet a Ház elé Gyüre Csaba és Gaudi-Nagy Tamás indítványa, amely szerint a nemzeti jelképek megsértésének vétsége kiegészült volna a Szent Korona büntetőjogi védelmével. Az MSZP és az LMP elutasítása nem keltett különösebb meglepetést, ám az már több, mint különös, hogy legfőbb nemzeti ereklyénk – melyet állítólag az új alkotmányba is bele szándékoznak foglalni – fokozottabb védelmét a Fidesz és a KDNP sem tartotta fontosnak.

Hasonlóképp nem érezte indokoltnak egyetlen parlamenti párt sem a gyógyszerhamisítást büntetendővé tételét sem – legalábbis az ezt célzó jobbikos javaslat leszavazása erre enged következtetni.

Ugyanerre a sorsra jutott Gyüre Csaba és Volner János javaslata az alkotmánybírósági törvény módosításáról. A jobbikos képviselők azt szerették volna belefoglalni a jogszabályba, hogy az Alkotmánybíróság eljárásainak szabjanak határidőt. Az eljárások több éven át húzódnak, mire döntenek, sok esetben már rég nincs is hatályban az a törvény, amiről a taláros testület oly sokáig tanakodott. Az indítvány a határidők be nem tartását szankcionálta is volna, végső esetben akár az alkotmánybírók elmozdításával.

A javaslatot egyetlen párt sem támogatta, többek között azzal az érveléssel, hogy a „rendes” bíróságoknak sincs határidejük az ítélkezésre. E briliáns logikát követve, ha a hálószobában rumli van, ne tegyünk rendet a nappaliban se…

barikad.hu