Jogellenes volt az Erzsébet téri oszlatás

Kártérítés járna a gárdistáknak

Közkegyelmet és kártérítést kellene kapniuk az Erzsébet téri oszlatáskor előállított, majd elítélt Magyar Gárda-tagoknak – jelentette ki a Hír TV Rájátszás című műsorában Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki egyben a felperesek képviselője is.

A politikus elmondta: pénteken hozhat elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság az első ilyen kártérítési perben. Mint ismert: hétfőn a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy 2009 júliusában, a Bajnai-kormány idején, jogszerűtlen volt a Magyar Gárda Erzsébet téri békés demonstrációjának rendőri feloszlatása. A tüntetésről több mint 200 embert állítottak elő, többtucatnyi szabálysértési eljárás indult, mások mellett Vona Gábor, a Jobbik elnöke ellen is.

– Elvárható lenne a rendőrség részéről, hogy tárgyalni kezdjen a jelentkezőkkel. A Fővárosi Bíróság pénteken fog elsőfokú ítéletet hozni az első ilyen kártérítési perben, amelyet meghurcolt, de felmentett gárdisták indítottak 2009. július 4-e kapcsán. Kialakult bírói gyakorlat van arra vonatkozóan, amelyet a Nemzetközi Jogvédő Szolgálat esetei alakítottak ki arra, ha egy tüntetőt jogellenesen előállítanak és fogva tartanak, akkor kártérítés jár. Félmilliós nagyságrendű összeg biztosan jár az előállítottaknak, de hozzá kell tennem, azoknak is, akiket kiszorítottak az Erzsébet térről. Akiket elűzött a rendőrség, megijesztett, illetve lefújt vagy megütött, ők is kártérítést kell kapjanak – mondta a Rájátszásban Gaudi-Nagy Tamás.

mno/hirtv