Kétmillió forintos sérelemdíjra ítélték a pride-os molesztálót
Forrás: magyarnemzet.hu
A bíróság a követelt hárommillió helyett kétmillió forint sérelemdíjat ítélt oda Téglásy Imének, aki egy Szűz Máriát ábrázoló képpel tiltakozott a Pride ellen, mikor egy görög–amerikai állampolgárságú pride-os demonstráló molesztálni kezdte.
Alig több mint egy évvel a perindítás után elsőfokú ítélet született azon LMBTQ-mozgalmár ügyében, aki a 2014-es Budapest Pride-on szeméremsértést követett el Téglásy Imre ellentüntetővel szemben. A követelt hárommillió helyett – kamattal növelt – kétmillió forint sérelemdíjat és csaknem nyolcszázezer forint perköltséget ítélt meg a bíróság a sértettnek. Az ügy előzménye, hogy 2014 nyarán Téglásy Imre, aki egyúttal a magzatvédő Alfa Szövetség elnöke, bejelentett ellentüntetést szervezett – egy családvédő közösséggel – a Budapest Pride ellen.
A többgyermekes családapa a demonstráción egy Szűz Máriát ábrázoló képet tartott a kezében.
A békésen tiltakozó ellentüntetőket a rendőrök kordonokkal választották el a Pride felvonulóitól, akik közül egy görög–amerikai állampolgárságú, de Magyarországon élő Pride-demonstráló sétált be közéjük. Téglásy ezt követően rendezőként megkérte a férfit, hogy távozzon, amire a magát festőnek nevező felvonuló Téglásyt először ölelgetni, majd szeméremsértő módon fogdosni, simogatni kezdte. A botrányosan viselkedőt a rendőrök, illetve a többi ellentüntető fékezte meg. Az elkövető ezután egy pózolós meneteléssel, náci karlendítéssel távozott a helyszínről, és „Isten veled, szerelmem!” kijelentéssel szólt vissza Téglásy Imrének.
– Az ítélet jól bemutatja, hogy az LMBTQ jegyében fellépő és maguknak toleranciát követelő emberek abszolút intoleránsak a normalitást védőkkel szemben, és ez jelen esetben eljutott a tettleges, bűncselekményt megvalósító magatartásig. Másrészt azt gondolják, hogy rájuk abszolút nem vonatkoznak a törvények. Harmadsorban pedig nem szeretik vállalni a tetteik következményeit
– mondta lapunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. A pernyertes felperes ügyvédjeként azt is elmondta, a bűnelkövető semmilyen megbánást nem tanúsított. Mint részletezte, a védekezését végig arra alapozta, hogy nem is értett magyarul, nem tudta, hogy mi történik, kikkel van ott az eseményen. Az ügyvéd kifejtette: ezt a tények egyértelműen cáfolták, az elkövetőnek a felvételen látható mozdulatai pedig egyértelműen szexuális célzatúak és megalázók voltak. – Az ügy érdekessége, hogy a Magyar Helsinki Bizottság egyik kiemelt ügyvédje, Fazekas Tamás ügyvéd képviselte a vádlottat a büntetőeljárásban.
Mivel a perben másodfokon nem tartanak tárgyalást, az ügyvéd nagy esélyt lát arra, hogy az ítélet jogerőre emelkedjen.
Gaudi-Nagy Tamás reménykedik abban, hogy az ügynek a megfelelő emberi méltóságot, a társadalmat és a normalitást védő hatása is lesz.
– Fellélegeztem, és a jogi képviselőm is. Nyolc éven keresztül ezt az egész ügyet vinni – sok-sok tárgyalást, feszült pillanatot átélni –
Nem könnyű megélni azt, amikor valaki nem vállalja fel az általa elkövetett bűncselekményt, ráadásul minket szidalmaz, nácinak nevez, illetve olyan egyéb vádakkal illet bennünket, amelyeket nehéz volt indulat nélkül hallgatni. Mindennek tetejébe a perbe fogott provokátor – a felvételek és a szemtanúk bizonyítékai ellenére – minket vádolt agresszióval azért, mert tüntetni mertünk ellenük – nyilatkozta lapunknak az ítéletről Téglásy Imre. Hozzátette: a felvonuló minden egyes verbális és metakommunikációs megnyilvánulása a bántás, a kigúnyolás, a gyalázás felé mutatott mind az eseményen, mind a tárgyaláson. – Meggyőződésem, hogy ha a mi oldalunkról történt volna hasonló bűncselekmény, akkor már a helyszínen megbilincselték volna az elkövetőt.
Ez a közösség úgy gondolja, mindent megtehet.
Én egy héttagú család feje vagyok, engem ez a támadás nagyon megviselt – fűzte hozzá. Téglásy Imre ennek ellenére úgy vélekedik, a jelen helyzetben egy magyar, keresztény érzelmű ember legfontosabb szerepe, hogy védje a magyarságot, a keresztény értékeket, üzenve, hogy „az a kártékony magatartás, amely megnyilvánul az LMBTQ-mozgalmak részéről, számunkra nem fogadható el”.