A Kúria kártérítést ítélt a Tibetért tiltakozó Hendrey Tibornak

2017. június 28-án a Kúrián a jogsértett számára sikeres véget ért az a több éves jogi eljárás, amely a Tibetet Segítő Társaság  elnöke, Hendrey Tibor alapjogainak rendőrség általi korlátozása miatt indult. A Turul Tv tudósítása a felülvizsgálati tárgyalásról, amelyen nyilatkozik Hendrey Tibor felperes és jogi képviselője, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője. A Tibet Press tudósítása a döntésről. (A korábbi felvételekért köszönet Almási Lajosnak!) 

A Kúria 2017. június 28-án hozott felülvizsgálati ítéletével kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot félmillió forint és kamatai, illetve a per költségeinek megfizetésére Hendrey Tibor  részére  vélemény-nyilvánítási szabadságának megsértése miatt. A  jogsértett 2012 április 30-án és május első napján két tibeti társával együtt, Budapesten tiltakozni próbált Li Ko-csian, a kínai miniszterelnök-helyettesének elvonulási útvonalán Kína  embertelen és brutális Tibet-politikája ellen. Ebben őket a rendőrök többször erőszakosan megakadályozták, többek között nem engedték tibeti zászlaikat elővenni, zaklató igazoltatásoknak vetették alá őket, és végül a tortúra odáig fajult az egyik tibetit, Karma Dordzse egyetemi tanárt, a Dalai Láma 25 éve Magyarországon tartózkodó rezidens tanárát, megbilincselték, majd nyolc órára előállították.

A Fővárosi Törvényszék (tudósítás az első tárgyalásról) 2015-ben elsőfokú ítéletében mind a három meghurcolt tiltakozó keresetének helyt adott. Az előállított, Karma Dordzse tekintetében egymillió forint, a Tibetet Segítő Társaság elnöke és  Cevang Thinlei Namgyal esetében fél-fél millió nem vagyoni kártérítést ítélt meg, valamint megállapította, hogy vélemény-nyilvánítási szabadságukat és egyenlő bánásmódhoz való jogukat a rendőrség a jogtalan intézkedéseivel megsértette. A rendőrség fellebbezése nyomán a Fővárosi Ítélőtábla egy évvel később azonban Hendrey Tibor keresetét elutasította, azzal az indoklással, hogy nem volt bizonyítható, hogy őt is jogsértés érte.(tudósítás a jogerős ítéletről)

A Kúria dr. Baka András bíró által vezetett tanácsa egy évig tartó  eljárása végén helyt adott Hendrey Tibor felülvizsgálati kérelmének, a Fővárosi Ítélőtábla döntését részben hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a rendőrség bizonyíthatóan és törvénysértően akadályozta jogainak gyakorlásában  a Tibetet Segítő Társaság elnökét is, így az első fokon megítélt kártérítés mégis jár neki. Az egyenlő bánásmód megsértését azonban nem látta esetében a Kúria fennforogni, annak ellenére, hogy míg a kivezényelt kínaiak zaklatás nélkül lobogtathatták a kínai zászlóikat, addig társaihoz hasonlóan Hendrey sem emelhette fel a kínai delegációnak a napsugaras tibeti lobogót. Az ítélet alapján a rendőrség el kell ismerje a jogsértést  a police.hu oldalon és meg kell kövesse a jogsértettet.

 

Üdvös és kívánatos lenne, ha az ilyen esetek nem ismétlődnének meg újra.

Budapest, 2017. július 14.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető, Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu)

Tags: