Kovács "merjünkkicsik lenni" László kétperces hazaáruló felszólalása az EU-Izrael társulási megállapodást kihirdető törvényjavaslat vitájában (T/1473)

Az ominózus felszólalás 1:48-nál kezdődik:

A vita teljes videóanyaga itt érhető el. A barikad.hu kapcsolódó cikke pedig itt olvasható, melynek végén egy nagyon tanulságos videót talál az olvasó.

Kovács László felszólalásának szövege:

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! (Nagy zaj, az elnök csenget.) A szocialista frakció nem jelentett be előre felszólalást. A külügyi bizottságban elmondtuk a véleményünket. Elmondtuk, hogy ezek a szerződések, az Unió és más országok, együttműködő országok, partnerországok szerződései megfelelnek a közös külpolitika irányvonalának, és megfelelnek Magyarország érdekeinek is. Úgy gondoltuk, hogy ez elég. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Ez hazaárulás!) Igen, hát van, aki ezt hazaárulásnak tekinti. (Taps a Jobbik soraiban.) Azt hiszem, ezt is érdemes majd a házbizottságban megvitatni, hogy ilyen beszólásoknak van-e helyük a parlamentben. (Nagy zaj a Jobbik soraiban.)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tehát ezek a megállapodások itt tulajdonképpen egy frakciónak, a Jobbik frakciójának ürügyet szolgáltattak Izrael elleni támadásokra. És ez nem témája ennek a kérdésnek. Vona frakcióvezető úr büszkélkedett azzal, hogy ő történelemtanár. Akkor, azt hiszem, ehhez nem is kell történelemtanárnak lenni, ha tudja, hogy az 1967-es háborúnak nemcsak a végét érdemes elemezni, hanem azt is, hogyan kezdődött ez a hatnapos háború. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Azóta tartják megszállva a területet.) Azután, aki falakat veti össze, a berlini falat meg az Izraelt a palesztin területektől elzáró fallal, annak tudnia kell, hogy míg az NDK a saját állampolgárainak átjutását igyekezett megakadályozni a fallal, addig Izrael ezt védelmi céllal építette. Lehet vitatni ennek túlzását, de alapvetően azért építette, hogy megvédje a saját állampolgárait a terroristák beáramlásától.

A Jobbik egyik képviselője egyszer megkérdezte a berlini nagykövetet, hogy hogyan kívánja megakadályozni, hogy Magyarországról ne jelenjenek meg olyan cikkek, mint például a Spiegel-cikk. Akkor azt mondtam, el kell kerülni az ilyesfajta megszólalásokat, ami a Jobbikot jellemzi...

ELNÖK: Képviselő úr, két perc!

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): ...és akkor nem fognak ilyen cikkek megjelenni Magyarországról.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)