Lemondásra szólították fel az emberi jogi bizottság elnökét (+videó)

A "Keresztény" Demokrata képviselőt egyáltalán nem érdekli mi történt július 4-én, ezért felszólították arra, hogy mondjon le.

A Hatvannégy Vármegye és a Jobbik szerint indoklás nélkül utasította el többször Lukács Tamás, az országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, hogy tárgyalják azokat a jogsértéseket, amelyeket a július 4-i előállítások után a Gyorskocsi utcai fogdában tapasztaltak.

Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye tiszteletbeli elnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint egy a keresztény értékrendet képviselő ember kötelessége, hogy tegyen a negatív diszkrimináció ellen.

Július 4-én a Magyar Nemzeti Gárda fogadalomtételén 26 embert állított elő a rendőrség. Több jobbikos képviselő a Gyorskocsi utcában érdeklődött akkor a fogva tartás körülményeiről. Zagyva György Gyula szerint súlyos visszaélésekkel találkoztak: félmeztelenre vetkőztettek embereket, megtagadták, hogy a fogvatartott az ügyvédjével tárgyaljon négyszemközt. Az országgyűlés emberi jogi bizottságában háromszor javasolták, hogy tárgyalják a jogértéseket, de a bizottság elnöke, Lukács Tamás mindannyiszor indoklás nélkül elutasította a felvetést – mondja Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő.

A HVIM tiszteletbeli elnöke szerint talán azért is nem tárgyalták a jogsértéseket, mert ezt az új kormány rendőrsége követte el. Felháborítónak tartja, hogy a kereszténydemokrata képviselő az alapvető emberi jogokat sem tartja tiszteletben.

Bognár Ignác, a Jobbik városi elnöke arra emlékeztetett, hogy a 2009. augusztus 19-i egri előállításokhoz is köze volt Lukács Tamásnak. Felszólította a kereszténydemokrata politikust: mondjon le minden tisztségéről.

Lukács Tamást, az emberi jogi bizottság elnöke a megkeresésre elmondta: Zagyva György Gyula nem tagja az emberi jogi bizottságnak, Bognár Ignác pedig nem volt egy évvel ezelőtt a Dobó téren...

Lukács Tamás pedig tagja a keresztények közösségének, mégis nehezére esik úgy viselkedni. Rövid emlékeztetőül álljon itt: még a szemkilövető kormány regnálása idején is (!), az emberi jogi bizottság az ilyen jellegű jogsértéseket napirendre vette. 


(TvEger, JSM nyomán Szent Korona Rádió)