Levél a Budaházy-tüntetés résztvevőihez

Gaudi-Nagy Tamás Strasbourgból küldte el levelét

A neves jogvédő munkája során mindig is kiemelt figyelmet szentelt Budaházy György ügyére, de sajnos ezúttal brüsszeli teendői miatt nem tudott személyesen részt venni a tüntetésen. Levelét a vármegyés szóvivő leány tolmácsolta az egybegyűlteknek, így hangzik:

"Hazafiak! Kedves Barátaiam!

Ki gondolta volna, hogy tavaly áprilisa után fél évvel még mindig azon kell küzdenünk, hogy a Budaházy György és társai elleni kirakat és koncepciós eljárás megszűnjön, ahelyett, hogy Gy. Ferenc és társai büntetőperének legújabb fejleményeit elemeznénk, vagy börtönnaplójukat olvashatnánk. Ez sok mindent elmond a jelenlegi helyzetről. Ez nem az első ilyen tiltakozás és mindaddig nem lesz az utolsó, amíg az igazságtétel órája beköszönt. Most már az új, a jelenlegi kormánytöbbség által választott legfőbb ügyész kezében a vád, a felelősség nem tehető át másra. Fel kell ismernie az ügyészségnek előbb vagy utóbb: a vád nem törvényes és Hunnia Csoport tagjai elleni eljárást meg kell szüntetni. Azonban addig is a védelem a helyén van és felkészült a bírósági szakaszra.

Sajnálom, hogy nem lehetek itt most Veletek: ezen a héten az Európa Tanács közgyűlésén Strasbourgban képviseltem a nemzeti radikalizmus szellemiségét és ma késő este érek vissza. Ezek az intézmények úgy működnek, hogy a status quo rendszerén kívülről jötteknek a lehető legkevesebb teret adják. Tegnap Tadicsnak a szerb elnöknek szerettem volna feltenni néhány kellemetlen kérdést a máig elutasított területi autonómiáról, a magyarság elleni atrocitásokról, a temerini fiúkról, az 1944-es vérengzésekről és a Szerbiából kiutasított magyar politikusokról (például Zagyva Gyula). A kérdésfeltételt egyetlen magyar képviselőknek sem engedték, a szerb elnök pedig rózsaszínre festette a képet. Ma délben a román elnököt kérdeztem a székelyföldi autonómiáról. a válasz az volt etnikai alapú területi autonómiát nem támogatnak s szeretnének legalább annyi jogot a magyarországi románoknak mint az erdélyi magyarok élveznek. Az ember zsebében kinyílt a bicska. A barátkozós magyar politika nem folytatható tovább. Tegnap volt a vita arról, hogy Magyarország mennyire demokratikus: azok akik az elmúlt 8 évben gátlástalanul üldözték, taposták az ellenállókat, most uszítják a "mértékadó" európai kegyenc politikusokat arra, hogy ítéljék el hazánkat. Beszédemben elmondtam: azt hittem a Gyuriékhoz hasonló koncepciós eljárások leállítását és a jogsértésekért felelősök felelősségre vonását fogják követelni! Persze, hogy nem erről volt szó!

Már sokszor elmondtuk, de ismét idézzük fel: egy olyan büntetőeljárás folyik Budaházy Gyurival és társaival szemben, amelynek koncepciója a Gyurcsány-Draskovics-Szilvásy boszorkánykonyhában főtt ki. Egyértelműen megállapítható: a nyomozás során olyan kirívó mértékben szegték meg a büntetőeljárási szabályokat, hogy minderre törvényes vádat alapozni nem lehetett volna. Az eljárási garanciák nem érvényesültek és leginkább hiányoznak a bizonyítékok mindarra amit Gyuriékkal szemben összehordtak. Ráadásul a nyilvánosság előtt folyamatosan építik fel a veszélyes terrorista hamis koncepcióját.

El kell gondolkozni azon, hogy miért olyan fontos éppen ezt az eljárást folyamatban tartani vállalva ezzel a folytonosságot a Gyurcsány-rendszerrel. Kinek jó ez ? A nemzet számára biztosan nem. A változás hitelessége így megkérdőjelezhető,a társadalom igazságérzete azt mondja: hogy lehet az, hogy akik az ellenállást választották eljárás alatt állnak, akik a nemzet tönkretételén munkálkodtak még a Parlamentben és cégeik élén szabadon virulnak. Ez nem mehet így tovább.

Ráadásul az elmúlt 8 év jogsértéseiről szóló emberi jogi jelentés, amelyet én készítettem és amelyet a kormányoldal megszavazott egyértelműen kimondja, hogy ez elmúlt 8 évben - amelyben Gyuri ellen 13 büntető- és szabálysértési eljárást indítottak politikai tevékenységével kapcsolatban, a hatalom megtartása eszközeként használták a rendőrséget. A Magyarok Nyilai ügy kapcsán pedig egyértelműen megállapításra került számos durva jogsértés. A gyarmatosítás ellen lázadt fel a nemzeti ellenállás és annak egyik legkiemelkedőbb alakja Budaházy György is. Ott volt 2002-ben a választási csalások elleni tiltakozásokban, 2003-ban a tisztességtelen feltételek mellett végigerőltetett EU - csatlakozás elleni tiltakozásban, majd a 2006-os vérengzések miatt tiltakozott, leverte a ruszki emlékműről a csillagot és még számos helyszínen.

Jogvédő bajtársaimmal elsősorban Morvai Krisztinával sok jogi harcot végigküzdöttem Budaházy Gyurival, Gyuriért és társaiért és ezt nem hagyjuk abba. Dokumentumfilmek, petíciók, felszólalások, védőbeszédek, tárgyalások, tüntetések és nyilatkozatok sora van mögöttünk. Egyre több embernek nyílik fel a szeme. Olyan embert ismertünk meg benne, aki nem adja soha fel, családja, szerettei, barátai és támogatói pedig mellette állnak és egyre erősebb. Két büntető elítélés mellett, számos felmentés és több jogsértés miatti kártérítés a mérleg. Éppen ma ítélt kártérítést a bíróság Gyurinak a Clark Ádám téren 2008. április 11-én történt meghurcolás miatt. A küzdelem hevében engem is eljárás alá vontak: jelenleg Gyuri ügyei miatt két ügyvédi kamarai fegyelmi eljárás zajlik ellenem, több százezer forint bírsággal sújtottak, nemrég kaptam meg a fogházi behívót, amelynek végül azért nem tettem eleget, mert hazafiak végül felajánlották a bírság befizetését.

Egyre többen ismerik fel azt, hogy ez az ügy az új rendszer tesztügye: nem lehet nemzeti önrendelkezésről beszélni, de egyúttal olyanokat eljárás alatt tartani, akik szintén ezt tették. A gyarmatosítás ellen és a nemzeti önrendelkezésért ki kell állnunk és követeljük a koncepciós eljárás megszüntetését. Ez követelés többször elhangzott már a magyar Országgyűlésben, az Európai Parlamentben, az Európa Tanácsban, az ügy nemzetközi szinte került és egyre kellemetlenebb az új rendszernek. Ezt nekik is látniuk kell.

Szabadságot tehát a már több mint másfél éve előzetesben sínylődő politikai fogoly hazafiaknak, az igazságtétel jegyében pedig szüntessék meg ezt a koncepciós eljárást és egyúttal történjen végre meg a valódi elszámoltatás ! Adjon az Isten - szebb jövőt ! "

Dr.Gaudi-Nagy Tamás