Médiatörvény: megvédték a magyar kormányt az Európa Tanácsban

A svéd vezérszónok szerint a magyar kormány aláásta a fékek és egyensúlyok rendszerét, ezért monitoring eljárás alá kellene vonni. A felszólalók többsége azonban inkább védte a kormányt.

Fél hátkor kezdődött el az Európa Tanács Közgyűlésén a vita a magyar demokráciáról, amelyet huszonnégy képviselő kezdeményezte, így a szocialistákon kívül  Európai Néppárthoz tartozók is.

Björn von Sydow svéd képviselő, a vezérszónok szerint Magyarország soha nem állt demokrácia ellenőrzési folyamat alatt. Mint mondta, a Fidesz az összes választó 33 százalékával került kétharmados többségbe, és azóta a fékek és egyensúlyok rendszerét aláásták, a demokrácia erodálódik. A magyar kormány úgy tűnik, eltávolodik a demokratikus értékektől, erre példa a médiatörvény, az alkotmánybíróság hatáskörének csökkentése, sok köztisztviselő kirúgása - tette hozzá.

Szerinte az új alkotmányt nagyon rövid idő alatt akarják megalkotni, miközben nincs alkotmányozási kényszer; ez se az alkotmányosság erősítését szolgálja. Az alkotmánybíróság és a választási bizottság összetétele úgy változott meg, hogy megkérdőjeleződött függetlenségük. A fékek és egyensúlyok az egész rendszerben megkérdőjeleződtek.

Megfogalmazása szerint az új médiatörvény szájkosarat tesz a szólásszabadságra. A Médiatanács „a kormányfő meghosszabbított kezeként” működik. Sydow szerint ezek a lépések súlyosan megkérdőjelezik a demokrácia helyzetét Magyarországon. Fékek és egyensúlyok – ezek a legfontosabbak a képviselő szerint, aki az angol mondást idézte: a hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút mértékben korrumpál. Magyarországnak a Velencei Bizottság útmutatásait kellene követnie, mint tette azt korábban több tagállam is – mondta a svéd képviselő.

A médiatörvény a fő téma

Tim Boswell brit képviselő Magyarország barátjának nevezte magát, és azt mondta, tiszteli a kormány nagy sikerét a választásokon, de szerinte egy többségben lévő pártnak nem szabad nem figyelnie a kisebbségben maradtakra, mert ez aláássa a kölcsönös bizalmat. Magyarország sokat szenvedett Trianon miatt, de ez se lehet magyarázat a nacionalizmusra – mondta. A médiatörvénnyel kapcsolatban azt mondta, hogy a magyar kormánynak megnyugtató választ kell adnia az EU kritikáira.

Kerstin Lundgren szintén Magyarország barátjának mondta magát, de szerinte egy barátnak kritizálnia is kell, ha úgy látja, nem helyes az út, amit a másik követ. Az Európa Tanácsnak megvannak az intézményei, hogy segítsen megőrizni a tagállamoknak demokratikus értékeiket – mondta. Nem szabad visszafordulni a történelemben – hangsúlyozta.

Christos Pourgourides ciprusi képviselő szerint Magyarországon eddig minden kormány demokratikus választások után lépett hatalomra, és ez most is így olt természetesen. A szólásszabadság alapérték, de ez nem lehet korlátlan, minden tagállamban vannak szabályok. Mint mondta, bízik benne, hogy a magyar kormány együttműködve az EU Bizottságával megoldja a felmerülő problémákat. Szerinte túlzás lenne monitorig folyamatot indítani Magyarország ellen.

A magyar kormány válasza

Braun Márton arra kérte, hogy a Tanács ne legyen előítéletes, egyben megköszönte az eddigi vitákat, mivel, mint mondta, most legalább már ismerik a konkrét kifogásokat. Egyben elmondta a magyar kormány álláspontját, miszerint a Bizottságnak csak technikai kifogásai vannak a törvénnyel kapcsolatban. Az alkotmányozást a nyáron kezdték, mondta, és széles körben megvitatják. Magyarország működő demokrácia, megnyugtathatom önöket – mondta végül.

Bernard Fournier szerint Magyarországot még azelőtt nevezték ki bűnösnek, mielőtt az ítéletet (vagyis a bizottsági vizsgálatot például), ami nem helyes. Szerinte számos olyan tagállama van az Európa Tanácsnak, amelyben újságírókat vernek, fenyegetnek meg, vagy tartanak börtönben, ha velük kapcsolatban nem kezdeményezünk eljárást, Magyarországgal szemben miért – tette fel a kérdést.

Vejkey Imre azt mondta: egy magyar gyökerekkel rendelkező európaiként azt mondhatja, az elmúlt nyolc évben Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt súlyos jogsértések történtek, például a rendőri túlkapások. A magyar kormány külön bizottságot állított fel az alkotmány kidolgozására, és ez már fél éve működik. Magyarország volt az első ország Közép-Európából, és  már elsőként, 1990-ben a Tanács tagja lehetett – hívta fel a figyelmet.

Edigijus Variekis arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországot a tanács kritériumai szerint is régóta szabad országnak minősítik, és ki képzelheti, hogy egy kormány, egy kormányfő egy szabad országból nem szabad országot csinál? – tette fel a kérdést. Vannak hibái ía médiatörvénynek, de biztos benne, hogy a kormány felül fogja vizsgálni. Szerinte nem érdemes monitoring folyamatot indítani

Többségben a kormányt védő képviselők

Gaudi-Nagy Tamás emberi jogi ügyvédnek minősítette magát, és azt mondta, hogy a Tanácsának az elmúlt nyolc évben is ilyen aktívnak kellett volna lennie, amikor alapvető jogokat sértett meg. „Félelmetes, tragikus időszak volt nem csak Magyarország, az egész EU számára – mondta az elmúlt időszakról. Vannak kritikáik az új kormánnyal kapcsolatban, de a médiatörvény egyik célja megvédeni a társadalom többségét a „tömegmédia terrorjától”. Szerinte a magyar kormány egyik legfontosabb kihívása a Szent korona folytonosságának visszaállítása.

Kalmár Ferenc azt mondta, ilyen vitákat eddig csak diktatúrákról tartottak. Az elmúlt nyolc év pusztítóbb volt Magyarországnak, mint a megelőző negyven, tüntetőket lőttek a rendőrök, az Európa Tanács mégsem tett semmit. Magyarország ellen politikai támadás folyik – mondta. Kinek  érdeke ez? – tette fel a kérdést.

Gruber Attila szerint Magyarország nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, és úgy kell helyreállítania a költségvetési egyensúlyt, hogy nem tehet újabb terheket a polgárok vállára – ezért rúgtak ki egy csomó köztisztviselőt, ezért lett kevesebb minisztérium, ez fájdalmas folyamat, de meg kell lépni, öt százalékkal lett kevesebb köztisztviselő, miközben ötvennel csökkentik a képviselők számát. A magyar kormány a sztálinista időszakból származik, ezért kell lecserélni – mondta.

Luca Volonté szerint botrány, hogy úgy akarnak monitoring folyamatot indítani, hogy nem is ismerik a részleteit azoknak a törvényeknek, amikre hivatkoznak. Szerinte igazából az lenne a demokrácia ellen, ha a volt vesztesek ösztönzésére indítanának ilyet.

Frunda György szerint Magyarország stabil, jól működő demokrácia. A szocialisták nagyon súlyos hibákat követtek el, a Fidesznek is vannak hibái,lehetnek hibái a médiatörvénynek is, de a magyar parlament ezt meg tudja változtatni, és kettős mérce lenne, ha monitoring eljárást indítanának.

Hírszerző