A Magyar Gárda örök és elpusztíthatatlan
Megtisztelő és felemelő érzés volt részt vennem és felszólalnom a Magyar Gárda 2007. augusztus 25-én történt zászlóbontásának 7. évfordulós a Magyar Nemzeti Gárda által szervezett ünnepi megemlékezésen a Budai várban a Szent György téren.
Jó volt megtapasztalni, érezni azt az erőt, elszántságot, a mai napig kitartó gárdistákban, akik arra esküdtek fel, hogy Hazánk nemzeti önrendelkezéséért, a Magyar Nemzet tagjaiért minden tőlük telhetőt megtesznek. Nemzeti jogvédőként és volt országgyűlési képviselőként tartott beszédemben megemlékeztem, felidéztem a gárda létrehozatalának körülményeit, a Magyar Gárda feloszlatási perével és a Bajtársiasság Napjával és az összes gárdisták elleni eljárásokkal kapcsolatos jogvédő küzdelmet, egészen az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti fordulóig és a gárdistákat megillető kártérítésekért folytatott küzdelemről.
Egyúttal ajánlom megtekinteni azt a parlamenti felszólalásomat, amelyben igazságtételt követeltem a gárdistáknak azonnali kérdés keretében és amelyre Kontráth Károly parlamenti államtitkár válaszolt.
A beszéd teljes felvétele rövidesen itt lesz látható, addig is olvassátok el Hódos László gárdista beszámolóját erről az ünnepi rendezvényről, amelyen volt országgyűlési képviselő bajtársnőm Bertha Szilvia és a Magyar Nemzeti Gárda vezetője Ináncsi József is felszólalt.
dr. Gaudi-Nagy Tamás