Magyar Nemzet: Az ügyészség cáfolja az abortusztörténetet
A Magyar Nemzet október 25-ei számában olvasható egy cikk, amelyben a Gaudi-Nagy Tamás által korábban ismertetett 2006-os abortuszbotrány kapcsán mentegetőzik az ügyészség. Azt állítja a Legfőbb Ügyészség szóvivője, hogy "teljesen képtelen történet" - ezért hamarosan bizonyítékot fognak látni, valamint azt, hogy "az eltelt hét évben nem álltak elő ezzel az elmélettel" - ezért nemsokára közzé lesz téve egy újságcikk évekkel ezelőttről.
Határozottan visszautasítjuk azt az állítást, hogy a 2006-os eseményekkel összefüggésben az ügyészség bármely munkatársa nyomást gyakorolt volna egy gyanúsított terhes feleségére, hogy vetesse el a gyermekét - nyilatkozta lapunknak Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. A vádhatóságot azután kerestük meg, hogy Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő, ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője arról számolt be: egy 2006 őszén előzetes letartóztatásba helyezett családapa feleségének egy nyomozó ügyésznő azt mondta, "jobb, ha elveteti a gyereket", mert a férjét évekre börtönbe fogják zárni. Az ügyvéd szerint erről okirat is van, mivel az abortusz előtt a vészhelyzetet igazolni kell, és a pszichológusnak az anya ezt elmondta.
Ugyanakkor Fazekas Géza ezt egy légből kapott, teljesen képtelen történetnek nevezte. Hangsúlyozta: sem a nyomozás során, sem a bíróság előtt, sem az eltelt hét évben nem álltak elő ezzel az elmélettel, ami mindennél beszédesebben mutatja annak valóságtartalmát. A szóvivő kiemelte: a gyanúsított az eljárás során azt állította az ügyészeknek, hogy a felesége elvetélt, abortuszról viszont nem beszélt.
Fazekas azt is elmondta: a családapa ellen a 2006. szeptemberi tévéostrom hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás, amelynek végén a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010-ben jogerősen egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, három esztendő próbaidőre felfüggesztve. Hozzátette: az elítélt védője 2011-ben az ítélet semmissé nyilvánítását kérte, ám tavaly a Fővárosi Törvényszék a fellebbezést elutasította.
(Pilhál Tamás - Magyar Nemzet, 2013.10.25.)