Négymilliós kártérítés a 2006 őszén rendőrök által összevert és megkínzott tanárnak

Jogerősen másfél-másfél millió forintos kártérítés, annak kamatai, továbbá 600 ezer forint perköltség (összesen tehát több, mint négymillió forint) megfizetésére kötelezte tegnap a Fővárosi Ítélőtábla a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) és a Készenléti Rendőrséget, amiért 2006. szeptember 20-án a rendőrök brutálisan összevertek egy tanárt a Belvárosban, majd törvénytelenül fogva tartották.

Az akkor 45 éves - késő esti órákban a Kossuth téri tüntetésről társaival békésen hazafelé tartó - Zajácz Lászlóra minden indok vagy figyelmeztetés nélkül támadtak rá az egyenruhások a Szabadság téren. A verés kegyetlenségére jellemző: úgy teperték le a földre, hogy közben szilánkosra tört a csuklója és kificamodott a könyöke. A férfi eltört és duplájára dagadt kezét az akkor még nem rendszeresített műanyag kötegelővel megkötözték, majd a sérült testrészén megemelve vonszolták el a rabomobilig, miközben trágár szavakkal szidalmazták. Zajácz László kezét négy és fél órás műtéttel kellett összeszegecselni. Végül csaknem kétnapi őrizet után engedték szabadon, és bűncselekmény hiányában megszüntették vele szemben az eljárást. A tanár maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedett.

Az ügy előzményei az alábbiakban olvashatóak:

A II. fokú eljárásra a BRFK, valamint a felperes fellebbezése nyomán került sor, amelyben felperes az I. fokon megítélt összeghez képest magasabb kártérítésre vonatkozóan terjesztette be kereseti kérelmét, míg az I. rendű alperes BRFK a kereset elutasítását, ennek hiányában pedig az megítélt kártérítési összeg mérséklését kérte. A tegnapi tárgyaláson a BRFK képviselője még abszurd módon fenntartotta azt, hogy a rendőrság mindenben teljesen jogszerűen járt el.

Gaudi-Nagy Tamás, a sértett ügyvédje lapunknak elmondta: komoly sikernek tartja, hogy az ítélőtábla közel a duplájára emelte az elsőfokú bíróság által kiszabott 800-800 ezer forintos kártérítést. Tájékoztatása szerint a bíróság kirívóan durva jogsértésnek minősítette, hogy Zajácz Lászlóra hátulról támadtak rá, pedig semmilyen ürügyet nem adott az intézkedésre, továbbá hogy a műtét után lábadozó férfit megalázó módon a kórházi ágyhoz bilincselve tartották fél napig. Az ügyvéd megjegyezte, a műtét után nem a rabkórházba vitték a seblázzal küzdő tanárt, hanem kapitányságról kapitányságra hurcolták.

Ismert, az Országgyűlés június 8-án fogadta el azt a határozati javaslatot, amely szerint az állam elismeri a felelősségét a 2006. őszi rendőrterrorért és a 2006. augusztus 20-i tűzijátékért, az áldozatoktól bocsánatot kér és kártérítést fizet nekik. A rendőri brutalitás elszenvedői mintegy 200 millió, a tűzijáték áldozatai pedig körülbelül 300 millió forintos állami jóvátételre számíthatnak.

Az Országgyűlés idén májusban albizottságot hozott létre az állami szervek részéről  a politikai szabadságjogok gyakorlásával összefüggésben - Gaudi-Nagy Tamás javaslatára nem csak 2006 őszén, hanem - 2002-2010 között elkövetett jogsértések feltárása érdekében, Balsai István országgyűlési képviselő pedig miniszterelnöki megbízottként dolgozik a 2006 őszi vérengzésekért felelős személyek beazonosítása érdekében. Az albizottság - amelynek egyik alelnöke  a Jobbik budapesti listáján országgyűlési képviselői mandátumot szerzett Gaudi-Nagy Tamás lett - alakuló ülését május 27-én tartotta többek között Morvai Krisztina részvételével.
A jegyzőkönyv itt érhető el

Az Országgyűlés 2006 őszi áldozatok számára kártérítést előíró határozata alapján reális remény mutatkozik a per mielőbbi, egyezség útján történő lezárására, de egyelőre a felperes károsultak ajánlatot nem kaptak, azonban nyitottak a követelésünk peren kívüli méltányos rendezésére. A parlamenti határozat vitájában Gaudi-Nagy Tamás részletesen ismertette a 2006 őszi rendőri jogsértések miatti kártérítési ügyek hátterét, állását a jogsértettek szemszögéből és a nemzeti jogvédők által végzett munkát mutatta be: 2006-os áldozatok a Parlamentben

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkája révén több tucat 2006-os őszi áldozat kapott már jogi védelmet, és mentesült a koncepciós eljárások alól, továbbá kapott jogerős ítéletek alapján, illetve kikényszerített egyezségekkel kártérítést. Számos ügy még jelenleg is folyamatban van 3 és fél évvel a rendőrterror sötét napjai után, bízunk abban, hogy már nem sokáig.

2010. július 9. Magyar Nemzet (Pilhál Tamás) nyomán