Sikeres akció Délvidékért az Európai Parlamentben-film: a radikális fellépés mindig eredményre vezet

2013. november 18 és 19-én Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás vezényletével megvalósított, a délvidéki magyarokért szervezett európai parlamenti akcióról Gaudi-Nagy Tamás, Kürti Zoltán és Sodi által készített dokumentumfilm elkészült, és mostantól elérhető a világhálón.

A dokumentumfilmen látható az a korábban be nem mutatott jelenet is, amint francia rendőrök megpróbálják megakadályozni a Morvai Krisztina meghívására a délvidéki magyarságért szervezett tüntetésen résztvevő, és a közmeghallgatáson részt venni kívánó magyar és francia fiatalok magyar zászlóval történő bejutását az Európai Parlament (EP) épületében.

A filmben bemutatott strasbourgi akciók után tíz nappal szabadon bocsátották a 13 hónapig önkényes módon előzetes letartóztatásban tartott hét délvidéki fiatalembert (az ún. "új temerini fiúkat"). Ez az eset is egyértelműen mutatja: a megalkuvás ideje lejárt, csak a határozott és bátor kiállás vezet eredményre.

A strasbourgi akcióban (tüntetés, közmeghallgatás, az Áldozatból bűnös c. dokumentumfilm bemutatása, lobbitevékenység, meghatározó politikusokkal történő találkozás)  részt vett Bozóki Antal ügyvéd, az újvidéki székhelyű Árgus Egyesület elnöke, és Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke is.

Morvai Krisztina a délvidéki akció keretében az EP plenáris ülésén elhangzott felszólalása IDE kattintva meghallgatható.

Továbbra is szívesen veszik, és számítanak csonkaországi honfitársaik segítségére a srácok, megköszönve az eddig érkezett támogatásokat!
A Magyar Csodaszarvas Egyesület bankszámlaszámára utalva tudjuk felajánlásunkat a fiúkhoz eljuttatni: 10402166-21604537-00000000 (K&H) A közlemény rovatba írjuk be, hogy "Az új temerini fiúknak"! Ne feledjük: A jókedvű adakozót szereti az Isten (2Kor.9:7)

A délvidéki magyarok önrendelkezéséért, és az új temerini fiúk szabadon bocsátásáért Gaudi-Nagy Tamás és harcostársai által 2013. októberben az Európa Tanácsban végzett szisztematikus munkáról bővebben ITT tájékozódhat.

Kapcsolódó

Területi autonómiát a délvidéki magyarságnak - összefoglaló a közelmúlt strasbourgi történéseiről