Stop.hu: Az izraeli miniszterelnök programját követi a Jobbik

Morvai Krisztina
Fotó: STOP/Borbás Mátyás

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik igazságügyi miniszerjelöltje rosszul énekel, de jól szónokol, Morvai Krisztina pedig az egész világ jobbításáért küzdő harcias amazon - többek között ez is kiderült a párt pécsi lakossági fórumán, nomeg az is, hogy a Fidesz és az MSZP nagyobbrészt egykutya. Az utóbbit azért jobban utálják.

A tévéhíradóban épp Hagyó Miklós legfrissebb rémtetteiről van szó, a ház előtti kukában pedig a világgazdasági válság/a rendszerváltás egyik áldozata turkál; mi is lehetne jobb ilyen nehéz időkben, mint eltölteni egy estét a Jobbik köztársasági elnök- és igazságügyi miniszterjelöltjével? Az Ifjúsági Ház adja a lehetőséget, ám hiába érünk a helyszínre dörzsölten a kezdés előtt félórával Borbás kollégával, már az előtérbe is alig férünk be, nemhogy a terembe. Az IH személyzete szerint legközelebb számoljunk rá egy órát.

A mintegy félezer fős tömeg előtt Gaudi-Nagy Tamás nemzetvédő jogász, egyben a Jobbik igazságügyi miniszterjelöltje nyitja az estét rendhagyó módon egy kis unplugged koncerttel. Szegény ember Ákosa, mondhatnánk, de való igaz, hogy minden politikusnak jónak kell lennie valamiben: Gyurcsány Ferenc fénykorában nagyon jól csocsózott, Orbán Viktor pedig bármikor elmehetne kolbásztöltőnek.

Pár perc múlva előkerül az addig a média által terrorizált Morvai Krisztina EP képviselő, egyben államfőjelölt is, aki jó hírt közöl velünk: 35 nap múlva együtt vesszük vissza az országot, hiszen hiába gondoltuk úgy 20 éve, hogy Magyarország végre a mienké lett, azt valójában kiárusították. Egyedül a Jobbik az a párt, hangsúlyozza Morvai, amely radikálisan elítéli a jelenlegi neoliberális kurzust, és egyedül a Jobbik az, amely meghallgatja a rendszerváltás veszteseit, akiket az úgynevezett nemzeti oldal is magára hagyott. Az üzenet egyértelmű.

Az este főmotívuma egyébként a magyar föld védelme és a magyar mezőgazdaság állapota, ami első pillantásra furcsa választásnak tűnhet két fővárosi jogásztól. Morvai hosszan sorolja az elmúlt 20 évben elkövetett rémtetteket a magyar agrárium ellen, és a végső döfés még csak most következne, hiszen 2011-től elvileg lejár a külföldiek földvásárlási moratóriuma. Elsőnek a Jobbik kezdett el tiltakozni ez ellen, mondja a radikális párt államfőjelöltje, és ennek meg is lett az eredménye: a két nagy párt beállt a sorba melléjük. Ez csak a kezdet, teszi hozzá sokat sejtetve Morvai, a Fidesznek és az MSZP-nek más ügyekben sem hagynak más lehetőséget.

Beszéde második felében az Európa Parlamentben végzett munkájukról beszél a Jobbik EP képviselője, amely valójában az egész kontinens szabadságáért való küzdelem, mindez azonban nem igazán hozza lázba a közönséget; hiába, az Európai Unió nevének kiejtése törvényszerűen vezet elalváshoz.

A hangulatot Gaudi-Nagy dobja fel, aki bár énekesként még a lelkes műkedvelő szintjét sem üti meg, kiváló szónoknak bizonyul. Az igazságügyi miniszterjelölt egy kis animációs film levetítésével fokozza a multimédiás showt: a Nari és Pari parázik című opus főszereplője a Narancs, azaz a Fidesz, és a Paradicsom, azaz az MSZP, akik amiatt paráznak, hogy jön a Jobbik. Bár Nari sokáig magasról tesz Pari aggodalmaira, miután a szerencsétlen növényt ledarálják, ő is beparázik. Az üzenet ismét csak egyértelmű. Az Gaudi-Nagyot a jelek szerint nem igazán zavarja, hogy a Nari és Pari parázik nettó nyúlás, hiszen az Idegesítő Narancs címet viselő, Youtube-on megtekinthető animációs filmsorozatból emelték át mindenféle változtatás nélkül a lelkes hazafiak.

Gaudi-Nagy szerint a rendszerváltás a lehető legrosszabbul alakult: a rossz dolgok megmaradtak, a jók meg eltűntek. Példaként hozza fel a magyar filmgyártást: még a rendszerváltás előtt Egri Csillagokat forgattak, mostanság a Sorstalansággal terrorizálják a szegény magyarságot. Azt nem teszi hozzá, hogy már annak idején is olyan liberális elhajlók forgathattak filmeket, mint Jancsó Miklós.

A legnagyobb baj, hogy 60 ezer milliárd forintot loptak el tőlünk, márpedig ennek felelőseit meg kell büntetni, legyen szó akár a Pariról, akár a Nariról. Az országban rendet kell tenni, tér rá Gaudi-Nagy a Jobbik programjának következő elemére; itt, bő egy órával a fórum elkezdése után kerül elő először és utoljára a cigánybűnözés szó, amelyet azonban azonnal követ a Jobbik által mostanság sokkal inkább kedvelt kifejezés, a politikusbűnözés. A nemzetvédő jogász szintén visszakanyarodik a föld kérdéséhez, azt illusztrálva, hogy mindez a két jelenlegi nagy párt közös felelőssége: együtt teremtették meg annak lehetőségét, hogy jövőre Magyarország végleg gyarmati sorba süllyedjen.

Zárásképpen Gaudi-Nagy azt javasolja, hogy vegyünk példát Benjamin Netanjahuról, Izrael miniszterelnökéről, csak épp a zsidó szó helyébe a magyart tegyük. Ugyanúgy kell védeni a magyar földet, ahogy a zsidók védik az övéket, ugyanúgy kell erősíteni a magyar hadsereget, ahogy a zsidót erősítik és ugyanúgy fontos a magyar nemzeti öntudat, mint a zsidó.

A kérdés blokkból megtudjuk, hogy Morvai Krisztina magasról tesz Lendvai "Cenzor" Ildikóra, és tovább védi Budaházy Györgyöt, aki szerinte igaz magyar hazafi, aki ellen koncepciós eljárást indítottak, és hogy a Jobbik rendet rakna az ügynökkérdésben, amelyben 20 éve szégyenletes maszatolás folyik. A fórum vége felé az őszödi beszéd óta folyamatosan tüntető hazafi kér szót, mi pedig a három és fél év permanens tüntetés emlegetésétől annyira megilletődünk, hogy a magyar gárdisták sorfala között el is hagyjuk az IH-t. 35 nap.

stop.hu

Tags: