Tárgyalási szakban folytatódik a Pride elleni véleményt képviselő hazafiak meghurcolása
Június 12-én 8.30-tól tárgyalási szakban folytatódik a Pride elleni véleményt képviselő hazafiak meghurcolása.
Az ügy háttere: ITT és ITT olvasható.
Az ügy abszurditását az adja, hogy 2019-ben közösségvédelmi, normalitáspárti célzattal szerettek volna részt venni a Háttér Társaság nyilvános rendezvényén, amelyre nem engedték be őket. Az eljárást megszüntették először, majd végül mégis vádat emeltek ellenük csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt.
Rendkívül aggályosnak és az alkotmányos jogrend súlyos sérelmének tartjuk azt, hogy több, mint 5 év után emeltek vádat három olyan hazafival szemben, akik alkotmányos vélemény-nyilvánítási szabadságukkal élve részt kívántak venni egy nyilvánosan meghirdetett genderpropaganda rendezvényen, de azon való részvételüket a szervező, a Háttér Társaság önkényesen megakadályozta.
A Pride betiltását helyesen célzó Alaptörvény módosítás és gyülekezési törvény-módosítás fényében még inkább abszurd, hogy ezt az amúgy is képtelen és megalapozatlan vádat fenntartják ellenük. A Pride betiltása mellett szükséges az LMBTQ propaganda szankcionálása és az ellenük kiállt és emiatt eljárás alá vont normalitáspártiakkal szembeni eljárások megszüntetése, az emiatt elítéltek rehabilitálása, jóvátétele.
A vádlottak védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el. Az ügyben elsőfokú bíróságként a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el.
A vádlottak (Budaházy György és két társa) ez alkalomból kiadott közleménye.