Terrorista rendőri vezetők és politikusok

A Balsai-jelentés lényeges fordulatot hozhat a 2006-os büntető-eljárásokban feltéve, hogy a dokumentum minél előbb eljut a nyomozó hatóságokhoz.

Gaudi-Nagy Tamás üdvözölte, hogy a dokumentumot, mely március óta a miniszterelnök íróasztalában lapult, végre sikerült kikényszeríteni nyílt levelekkel, azonnali kérdésekkel, sajtótájékoztatókkal és büntető-feljelentésekkel, valamint azáltal, hogy korányközeli sajtóorgánumok is követelték, a  jelentés szeptember végére  megismerhetővé váljon.

A honatya úgy fogalmazott, másképp a bűnösök megúszhatják és hatalmas erőfeszítéseket igénylő felderítő munka értelmetlenné válhat, hiszen közeledik október 23-a, a 2006 őszén napi gyakorlattá váló rendőr terror csúcspontjának évfordulója, mely egyben az ügy elévüléséhez is vezethet. A jobbikos képviselő ezért elengedhetetlennek tartja, hogy a jelentés minél hamarabb a legfőbb ügyészhez kerüljön, hiszen ezáltal az egész ügy új lendületet kaphat, és végre megnyílna a lehetőség arra, hogy az egykori politikai és rendőri vezetőket is büntetőjogi felelősségre vonják.

Emlékezetes, hogy szeptember 16-án Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina a Legfőbb Ügyészségen tettek büntető-feljelentést  többek között Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő, Bene László országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, valamint Szabadfi Árpád, a REBISZ volt parancsnoka ellen. A képviselő elmondta, a Balsai-jelentés megerősíti álláspontjukat, hiszen e dokumentum nem kevesebbet állít, minthogy az akkori vezetők nem szakmai tévedésből hoztak rossz döntéseket, hanem a legfelsőbb politikai elvárásoknak engedelmeskedtek és a rendőrök erőszakos fellépéseiben, valamint a számtalan súlyos jogsérelem miatt felvetődik a terrorcselekmény lehetősége is.

A jobbikos szakpolitikus, aki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője is egyben, emlékeztetett, hogy számos vizsgálat folyt már a 2006-os jogsértések ügyében, s a Nemzeti Jogvédők minden lehetséges információt az Orbán-kormány elé tártak és számtalan olyan esetet derítettek fel, illetve tették meg a szükséges jogi lépéseket, amely a kormányzat dolga lett volna. Példaként említette a parlamenti vizsgáló bizottság hiányosságait, hogy a meghallgatások hanganyagait „elfelejtették” archiválni, így fordulhatott elő, hogy amikor az ügyészség Bene László meggyanúsításához szükséges, sorsdöntő bizonyítékként a meghallgatás teljes hanganyagát bekérte, azt kizárólag a Jogvédők álal készített videó felvételeknek köszönhetően lehetett csatolni a feljelentéshez.

Portálunk érdeklődésére Gaudi-Nagy Tamás azt nyilatkozta, a szeptemberi feljelentésük a Legfőbb Ügyészségről átkerült a Katonai Ügyészségre és bízik abban, hogy a nyomozást minél hamarabb elrendelik és a volt rendőri vezetőket és politikai vezetőket meggyanúsítják és vádat is emelnek ellenük.  

Csanádi Gábor - barikad.hu