Vak komondorok ülnek a jelzőrendszerben

A családon belüli erőszak büntetőjogi tényállásáról vitatkoztak a képviselők kedden az Országgyűlésben: sem az MSZP, sem a Jobbik nem tartotta megfelelőnek a kormány által előterjesztett megoldást.

A kormány javaslatával az a probléma, hogy a családon belüli erőszak új tényállását illetően alig több mint látszat, mert már meglévő bűncselekményekhez illeszt minősített eseteket, de nem jelent igazán újat - mondta Bárándy Gergely (MSZP).

A képviselő támogatta, hogy a kormány által előterjesztett javaslatban szereplő bűncselekmények részévé váljanak a büntetőjognak, ugyanakkor azt javasolta, hogy a civil szervezetek kezdeményezései nyomán keressenek további olyan élethelyzeteket, amelyek a büntetőjog rendszerébe illeszthetőek.

A képviselő a civil szervezetek véleményét tolmácsolva azt javasolta, legyen bűncselekmény, ha valaki gazdasági helyzetét felhasználva lehetetleníti el hozzátartozóját, és úgy vonja el a közös vagyont, hogy az már a sértett megélhetését veszélyezteti.

Frakciótársa, Lendvai Ildikó azt vetette fel, hogy a rendszeres erőszak ne csak akkor legyen büntethető, ha azonos sértett rovására követik el, hanem akkor is, ha az egy háztartásban élőket bántalmazza valaki sorozatosan. Független képviselő, az is legyen büntethető, ha "nem folyik vér".

A független Ertsey Katalin azt kifogásolta, hogy a lelki bántalmazás tényállása kikerült a javaslatból. Azt javasolta, hogy akkor is büntethető legyen a bántalmazó, ha "nem folyik vér", sok esetben ugyanis a bántalmazó csak pont annyira veri meg a sértettet, hogy az ne tudjon látleletet produkálni.

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás a családon belüli erőszakkal kapcsolatos népi kezdeményezést elindító Halász Pálma véleményét tolmácsolva azt javasolta, hogy Magyarország is a ratifikálja az Európa Tanács nők elleni erőszakról szóló egyezményét.

Úgy vélte, a kormány javaslata nem fedi le a családon belüli erőszak társadalmi problémáját, nem kezeli a tartósan visszatérő verbális bántalmazást és a gazdasági kiszolgáltatottságot. Szerinte a javaslat ebben a formában kevés, és nem teljesíti ki a népi kezdeményezésben megfogalmazott célt.

Halász Pálma véleményét tolmácsolva elmondta, igazából nem mutatkozik valós szándék arra, hogy ezt a problémát teljes mértékben megpróbálják felszámolni. Úgy fogalmazott: "vak komondorok ülnek a jelzőrendszerben", akik bűnös passzivitással figyelik az eseményeket. Gaudi-Nagy Tamás azt ugyanakkor üdvözölte, hogy a javaslat szerint nem magánindítványosok, hanem közvádasak lesznek ezek a bűncselekmények.

Frakciótársa, Gyüre Csaba a családon belüli erőszak tényállásával kapcsolatban azt kifogásolta, hogy lelki bántalmazás, a pszichés terror nem szerepel a javaslatban. A Jobbik képviselője azt emelte ki, hogy a javaslat korlátozhatja a véleménynyilvánítás- és a szólás szabadságát, mert lehetőséget ad arra, hogy az internetes tartalmakat akár politikai indokkal blokkolhassanak.

Szabó Tímea független képviselő azt mondta, hogy a javaslatot még gesztusnak sem tudja tekinteni. "Szégyellje magát a kormány, szégyellje magát a minisztérium", hogy nyolc hónap után ezzel tudtak előállni - jelentette ki a képviselő. Azt mondta, az indítvány visszalépésnek tartja, mert az semmibe veszi a civilek korábbi javaslatait.

A Párbeszéd Magyarországért politikusa úgy fogalmazott, a jogszabály azt jelenti, hogy a "családon belüli erőszak ügye meghalt", mert a kormány végleg lemondott arról, hogy ezt a problémát kezelje. A javaslat nem kezeli a probléma gyökerét - jelentette ki a politikus, aki azt kérte, hogy vonják vissza a beterjesztett jogszabályt.

Babák Mihály fideszes képviselő kijelentette, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői a gyengék, a védtelenek, a kiszolgáltatottak pártján vannak és küzdenek az erőszak minden formája ellen. Hozzátette, számukra szent a férfi és nő családon belüli kapcsolata és maga a család intézménye is.

Felhívta a figyelmet, hogy a törvénnyel nem lehet minden problémát megoldani, mert ha az emberek nem kívánják rendezetten megélni a társas kapcsolatukat, akkor továbbra is minden nap előfordulnak atrocitások.

Szintén a Fidesz képviseletében Czunyiné Bertalan Judit arról beszélt, hogy a büntetőjogi tényállás védett jogi tárgya a család. Szavai szerint a megelőzésre és a problémák kezelésére kell helyezni a hangsúlyt. A büntetőjogi tényállás viszont nem alkalmas az intézményrendszer hibáinak kezelésére - jelentette ki.

A jobbikos Németh Zsolt arról beszélt, hogy a törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy bírósági döntéstől függetlenül blokkolhatóvá válik bármilyen weboldal, vagy közösségi oldal, ha ott a szolgáltatótól függetlenül valaki feljelenti az oldalt.

Úgy fogalmazott: "informatikai analfabéták, akik csinálták ezt a törvényjavaslatot, hiszen mindenki tudja, hogy ez a kuruc.info betiltására irányul", de néhány másodperc alatt kijátszható. Szerinte ez a szabályozás már nem Kínához, hanem Észak-Koreához hasonlít. Ezt követően az elnöklő Jakab István az általános vitát elnapolta.

hvg.hu