Valódi elszámoltatást: az MSZP nézzen szembe a múltjával! (videó)

2014. február 6-án, az Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek valós vagyonelszámoltatásáról (T/13452) címet viselő törvényjavaslat előterjesztőjeként Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, hogy nem másról mint múltbeli vagyon lenyúlásának tisztába tételéről van szó, jelen esetben konkrétan a pártállami vagyon visszaszerzéséről.

Az MSZMP és a KISZ vagyon értéke 1990-ben kb. 20 milliárd forintra tehető, ami mai áron nagyságrendileg nagyobb, túlzás nélkül kijelenthető, hogy 100 milliárdos tételről van szó.

Gaudi felszólalásában tájékoztatta az Országgyűlést, és ezáltal a nyilvánosságot arról, hogy 2014. január 21-én, elsőfokú ítéletben kimondta a bíróság: a Csillebérci Úttörőtábor, mint az egyik legértékesebb KISZ vagyonelem tulajdonjoga visszaszáll a magyar államra.

A folytatásban Novák Előd, a Jobbik alelnöke jelezte, miközben az MSZMP jogutódja, az MSZP megújulásról és új korszakról beszél, a közben itt a padsoraikban az első sorban még néhány perce is az egykori cenzor, Lendvai Ildikó és az egykori MSZMP Központi Bizottság (KB) tag Kovács László foglalt csak helyet az első sorban. Azóta ők is elsomfordáltak, hiszen egy számukra kedvezőtlen téma fekszika Ház előtt.

Novák rámutatott, hogy miközben az MSZP a politikai múltat és a felelősséget nem vállalja az MSZMP-vel kapcsolatban, addig az örökségre (a vagyonra) igényt tart.

Gaudi-Nagy Tamás az utókor számára a leghitelesebb bizonyítékának annak, hogy a javaslat lényeges és érdemi rendelkezéseket tartalmaz, "húsbavágó" kérdéseket feszeget, a magát baloldalinak mondó társaság a törvényjavaslat vitája idején tanúsított látványos távollétét jelölte meg (egy baloldali ellenzéki képviselő sem volt az ülésteremben - a szerk.).

A Gaudi-Nagy Tamás által előterjesztett, a pártállami vagyon elszámoltatásával kapcsolatban elengedhetetlenül fontos törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről a jövőhéten dönt az Országgyűlés.

A teljes felszólalás alább:

Kapcsolódó:

A Jobbik benyújtotta a pártállami vagyon elszámoltatását célzó javaslatot (66 másodperces összefoglaló)

A lopott holmi visszajár - az MTV Híradó Gaudi-Nagy Tamás és Minda Zoltán közös sajtótájékoztatójáról

Pártállami vagyon: a Jobbik elszámoltatná az MSZP-t és a Demiszt