Veszprémbe látogatott Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás

Veszprémbe látogatott Morvai Krisztina, a Jobbik Magyarország EP képviselője, valamint Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselőjelölt 2010. február 7-én este. A két politikus Kovács Rajmunddal, a párt megyei alelnökével illetve Forgó Gyulával, a Veszprém városi szervezet elnökével közösen vettek részt a sajtótájékoztatón és a Cholnoky-iskolában rendezett lakossági fórumon, ahol többek között a programjuk egyes részleteit ismertették.

Az államfőjelölt politikusnő szerint az a legfontosabb, hogy a 2006 óta kialakult diktatúráról beszéljen.

– Mára emberjogi krízishelyzetről beszélhetünk. Államfőként a nemzeti önrendelkezés jogát kívánom a magyar emberek kezébe adni. Az állam eddig diktatórikus eszközökkel sújtott le mindazokra, akik a magyar nemzet jobb sorsáért tenni próbáltak. Ez 2002-ben az Erzsébet-hídon kezdődött, amikor szétzavarták a szavazatok újraszámolásáért tüntetőket. Azóta is durván sértik az emberi jogokat: jelenleg is tizenkét személy – köztük Budaházy György – van letartóztatásban, nem tudjuk, milyen eljárás folyik ellenük, milyen bizonyítékok alapján. Nemrég a családtagok elmondták nekem, hogy szinte AVH-s módszerekkel végeztek náluk házkutatást. Ennek megfékezése és Budaházyék kiszabadításért írtam egy petíciót, amelyet szeretném, ha többszázezren aláírnának – árulta el Morvai Krisztina.

– Az egy évvel ezelőtti Cozma-gyilkosság bizonyítja, a közbiztonság is válságban van –mondta Gaudi-Nagy Tamás. – A Jobbik programja világosan kimondja, miként lehet rendet teremteni az országban, a korrupt hivatalokban, vagy akár a politikusok háza táján. Jelenleg Magyarországon ez az egyetlen választási program, hiszen az MSZP tizenöt oldalas brosúrája nem tekinthető annak. A Jobbik 88 oldalas programja Magyarország minden felmerülő problémájára megoldást kínál.

Kovács Rajmund, a párt megyei alelnöke, a 6-os számú választókerület jelöltje elmondta, 2007-ben csatlakozott a Jobbikhoz, a helyi szervezet alapító tagja.

– A nyolc éve regnáló MSZP-SZDSZ kormány az országot teljesen tönkretette, ez hazaárulás, a Jobbik az egyetlen párt, amely meg akarja újítani az országot. Politikai vezérelvem egyszerű: teljes felelőségre vonás és a hazai értékek megóvása.

– Mivel a rendszerváltás során tett ígéretek nem valósultak meg, úgy éreztem, el kell mozdulnom valamilyen irányba – mondta Forgó Gyula, a párt városi elnöke és a 7-es számú választókerület országgyűlési jelöltje a párthoz való csatlakozásáról. – Úgy vélem, ellentétben a többi párt ígérgetéseivel, a Jobbik csak olyat ígér, amit képes megvalósítani.

A két veszprémi politikus a fórumon részletesen is beszámolt a párt programjáról, szó esett a földtulajdon hazai kézben tartásáról, az országgyűlési képviseletbe beépített garanciális elemekről és a visszahívhatóságról, a változásokhoz szükséges anyagi forrás öt területéről és a nyitásról a keleti piacok felé. A terhes és kisgyermekes nők védelme, a nemzettudatos oktatási rendszer és a kötelező hit vagy erkölcstan óráról is beszéltek.

Morvai Krisztina a fórumon is Budaházyt illetve a Magyarok Nyilai csoportot ért atrocitásokról beszélt. Hangozatta: „vissza kell venni az országunkat, mert csak ez az egy hazánk van”.

Gaudi-Nagy Tamás azt is firtatta, ha Marian Cozma gyilkosai szerepelhettek a tévében, akkor Budaházy miért nem nyilatkozhat sosem? Véleménye szerint az, hogy a Fidesz csak márciusban mutatja be a programját, azt jelenti, félnek, hogy szétszedik a programjukat, csak úgy, mint 2002-ben. A fórumon elhangzott kérdésre válaszolva elmondták, a Jobbik egy új, a Szent Korona tanra épülő, népszavazással elfogadott alkotmányt kíván bevezetni.

morvaikrisztina.hu

Tags: