Újabb rendőrök a vádlottak padján
- a Hír Tv tudósítása Dukán Dániel pótmagánvádló által 2006 őszi bántalmazói és börtönbe juttatói ellen indított per első tárgyalásáról
Pótmagánvádas eljárás keretében – 8 év után – újabb két, 2006-ban brutálisan fellépő rendőr ül a vádlottak padján.
A túlkapások miatt súlyos testi sértés a vád ellenük. Az őszödi beszéd kirobbanása utáni napokban egy fiút vertek meg az utcán. Dukán Dániel több mint egy hónapig volt előzetes letartóztatásban, majd gyorsított eljárásban kizárólag rendőrtanúk vallomása alapján ítélték két és fél év letöltendő börtönbüntetésre. Ezt másodfokon enyhítették, az ítéletet azonban csak a semmisségi törvénnyel törölték el.
– Nagy elégtétel lenne ez igazából mind nekem, mind a családomnak, mind valahol azoknak a rendőröknek is, akik egyébként nyilván a korrekt vonalat képviselik, hogy azok, akik nem ezt tették, akik akkoriban hazudtak, akkoriban ártatlanokat bántalmaztak az utcán, azok börtönbe kerülnek. Elégtétel lehet ez az igazságszolgáltatásnak is, bár nyilván az ítéletet még nem tudjuk, hiszen azok az ügyek, amelyek akkor téves megítélés alá estek, most valahol a normális vágányra kerülhetnek vissza – mondta Dukán Dániel.