Sajtóvisszhang
A NEMZETI JOGVÉDELEM: HONVÉDELEM
A törésvonalak ma már elsősorban nem a jobboldal és a baloldal között húzódnak, hanem a nemzetben gondolkodók és a globalista felfogást vallók között.
A hazafias jogvédelemre nagy szükség van, mert háború folyik az őshonos közösségek ellen – ütötte meg a Partrióta jogvédelem versus liberális jogvédelem címmel rendezett konferencia alaphangját Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. A tanácskozáson egyebek mellett napirendre került a migrációs és az úgynevezett LGBTQI-lobbi, illetve a keresztények érdekérvényesítési lehetősége közti különbség és az elcsatolt magyar közösségek jogvédelme, valamint az Európai Unió és a szuverenitásukat védő tagállamok küzdelme.
Gaudi Nagy Tamás: Elkerülhetetlen a szakadás a Jobbikban
888.hu
A Jobbik pártvezetésnek a Toroczkai László és követői elleni reakciói alapján elkerülhetetlennek tartja a Jobbik pártszakadását - mondta el a 888.hu-nak nyilatkozva Gaudi Nagy Tamás , aki emellett óriási bűnnek tekinti, hogy az osztrák Szabadságpárt modellje helyett a Vona-Simicska duó által túltolt néppárti fordulat morálisan, politikailag és pénzügyileg is lenullázta a Jobbikot. Gaudi Nagy Tamás rövid távon nem tervezi, hogy visszatér a pártpolitikába, de a patrióta erők földcsuszamlásszerű előretörését várja a jövő évi európai parlamenti választáson, amelyben ezért akár képviselő-jelöltként is részt venne.
fotó: Kozma Zsuzsi
888.hu: Gondolta volna 10 évvel ezelőtt, hogy a mostani helyzetbe fog jutni a Jobbik? Identitásválság, anyagi csőd, alapszervezet megszüntetések, fegyelmi eljárások, kizárások...Pártszakadás?
Gaudi Nagy Tamás: Nem gondoltam volna arra, hogy ez lesz majd a vége, mint ami most van. Hazafias érzelmű magyarok tömegeivel együtt végtelen csalódással és keserűséggel szemlélem a Jobbik végjátékát: mára a párt és a pártosodás lényegében felfalta és elárulta a nemzeti ellenállási mozgalmat. Nem erre volt predesztinálva ez a hazafias mozgalom, amely 2002 utáni szocialista-szadeszes nemzetdúlás ellenében erősödött meg és a 2006-os őszi ellenállással jutott egy magasabb szintre, először az Európai Parlamentbe, majd az Országgyűlésbe és végül az önkormányzatokba.
Nem erre volt hivatott a csatlakozó, hiteles személyiségek felhajtóereje, a Magyar Gárda, a tabudöntő nyílt, kompromisszummentes kiállás a mindennapi bűnözés által szorongatott emberek és a nemzeti önrendelkezés mellett, a rablóprivatizáció, hazafiakat üldöző pártrendőrség, az EU szervilizmus illetve a multicégek elleni fellépés, meg az elszámoltatás és a határon túli magyarok melletti határozott kiállás miatt sem. Én is ezen nemzeti önrendelkezési célkitűzések miatt fogadtam el Vona Gábor felkérését, hogy párttagság nélkül legyek nemzeti jogvédőként a Jobbik országgyűlési képviselője 2010-ben, majd dolgoztam végig kőkeményen négy évet a a magyarságért a frakció legaktívabb tagjaként a Parlamentben és az Európa Tanácsban. A 2015-ös néppárti és G-napos fordulat óta a csatlakozásra már semmi okom nem lett volna, vállalhatatlanná vált a Jobbik.. Akkor az lett meghirdetve az embereknek és az volt a vonzó is az embereknek, hogy a Jobbiknak csak a nemzet számít. Mostanra az induláshoz képest lényegében kiürült a párt értéktartalma. Ugyan formailag ugyanaz a neve, de tartalmában már valójában egy inkább balliberális, jellegtelen balközép és EU orientációjú politikát követő opportunista és destruktív párt lett, amelyet megélhetési politikusok vezetnek. Az elmúlt két évben ugyanakkor az a bosszúszomjas Simicskához való közeledés volt a legdurvább momentum, amivel gyakorlatilag egy oligarcha érdekrendszere alá rendelték, kampányeszközzé téve a Jobbikot, amivel a párt teljesen elveszítette az önrendelkezését és nemzetellenes - mára szerencsére már atomjaira hullott - szivárványkoalíciós balliberális népfront kiszolgálójává és ezáltal hazafias lelkületű emberek számára teljesen hiteltelenné tették.
888.hu: Mi folyik most a pártban? Simicska irányítja még mindig a pártot?
Gaudi Nagy Tamás: Közvetlenül nem látok rá a belső folyamatokra, de vannak elszomorító híreim a sokszor bolsevik jellegű módszerekkel egyre növekvő számban elüldözött, kizárt és kiszorított elvhű nemzeti radikálisokról még volt elnökségi tagként Toroczkai László sem tudta, hogy milyen tanácsadói hálózatok épültek ki. Emlegetnek mindenféle multikonform Tesco-s és más, át nem látható pedigréjű szakértőket, akik befolyása meghatározó volt a Vona-féle túltolt néppárti időszakban. Az új vezetés pedig deklaráltan vállalja a vonai irány folytatását. Mára gyakorlatilag teljesen levált a Jobbik pártvezetése a korábbi jobbikos mozgalmi alapokról. Láthatóan nincs szükségük a hajdani mozgalmi törzsre, pedig a "borzalmas tagság" szíve, lelkesedése és magyarság iránti elkötelezettsége nélkül mit sem ér a pártfelépítmény, amely így csak egy parazita sejtburjánzás. Olyan, mint egy alattomos folyondár, amely egy idő után megfojtja az anyanövényt, amelyen felkapaszkodott.
888.hu: Mi történik most a Jobbikban Vona színpadias, vagy inkább angolos távozása után?
Gaudi Nagy Tamás: Azzal, hogy Vona Gábor lemondott, lényegében ugyanaz történt, mint amit a „rendszerváltás” idejében tapasztalhattunk: a Kádári-elit összecsomagolt és maradt. Vona Gábor lenyomata ott van a jelenlegi Jobbik vezetés minden nyilatkozatában, szellemiségében. Semmilyen minőségi változást nem lehet látni. Sneider Tamást ugyan tisztességes embernek tartom, de az ő és Gyöngyösi Márton megnyilatkozásai egyértelműen Vona Gábor vonalának a folytatása, mintha az ő "magyar hangjai" lennének. Vona lelépése közel sem annyira elegáns, mint azt mondják: morálisan, politikailag és pénzügyileg is gyakorlatilag lenullázta a pártot, felelőtlenül eltékozolta több százezer derék magyar ember sokéves nemzeti erőfeszítéseinek eredményét.
888.hu: Mi a gond ezzel a Vona Gábor-féle politikával?
Gaudi Nagy Tamás: Az az egyik legnagyobb bűne a Jobbik vezetésének, hogy a balliberális erők felé nyitott, a totális elutasítás és elszámoltatásuk követelése helyett. Ráadásul a mostani választáson 27 választókerületben a legesélyesebb ellenzéki jelöltként balliberális pártok embereire való szavazásra buzdították a jobbikos szavazókat, akik ennek jórészt eleget is tettek:ennek keretében hat helyen nyíltan hazaáruló DK-s jelölt (pl. az EP-ben hazánk megbüntetését évek óta követelő Niedermüller Péter vagy a trianoni diktátumot megérdemeltnek tartó Bauer Tamás) támogatását kérték a támogatóiktól.. Ez pedig Gyurcsányék esetében több egyéni helyet és a parlamenti bejutási küszöb húszezres szavazattöbbséget való megugrását is eredményezte.
A problémás ügyek között ott van a Márki-Zay Péterrel való együttműködés esete is. Hódmezővásárhelyen formálisan ugyan egy jobboldalinak látszó embert támogatott a balliberális pártokkal együtt Jobbik, de mi is történt? Az egyre zavartabbnak tűnő győztes polgármester ezt úgy „hálálta meg”, hogy a parlamenti választáson a baloldalt támogatta, nem jobbikos, hanem szocialista alpolgármestert vett maga mellé és első útja a szocialista Botka Lászlóhoz és a nem a sikeres ásotthalmi polgármesterhez, Toroczkai Lászlóhoz vezetett a polgármesterré választása után. Toroczkaitól biztosan nem a gyarmatosítás szimbólumát jelentő EU zászlót kapott volna, amelyet persze alélt örömmel ki is tűzött a vásárhelyi városházára. Vonáék tehát azt a Márki-Zay-t támogatták, aki az új „rendszerváltást” az EU iránti feltétlen lojalitás és a liberális demokrácia alapelvei mentén tervezi a bukott ellenzéket leváltani kívánó frusztrált balliberális emberek önjelölt vezetőjeként. A Jobbik pedig ettől az embertől a mai napig nem határolódott el, hanem rá, mint a sikeres Fidesz-ellenes ellenzéki összefogás követendő példájaként tekintenek.
888.hu: A Toroczkai László által meghirdetett visszatérés a párt eredeti értékeihez, az egy hiteles és valódi nemzeti radikális alternatívája a Vona Gábor és utódja, Sneider Tamás által képviselt jobbikos politizálásnak?
Gaudi Nagy Tamás: Toroczkai László most arra vállalkozott, hogy a támogatóival, az elvhű és nemzethű tagsággal együtt megpróbálja visszatéríteni a pártot az elmúlt időben elhagyott alapértékeihez. Egy olyan pártpozíció visszaállítása lehet reális cél, amelynek a természetes helye a régi bal-jobb felosztás mentén mindenképpen nagy néppárttól, a Fidesztől jobbra van. Az eleve egy tévedés volt Vona Gábor részéről, hogy a Jobbiknak hirtelen mesterségesen "néppárt-szerűen" kell viselkednie. A 2009-es EP választási, majd egy évvel később az országgyűlési választási kampányban hatalmas ellenszélben, minimális erőforrásokkal, de a magukra hagyott embereket megszólítva, problémáikat feltárva, megértve és a programot igényeikre alapozva, velük karöltve értünk el komoly áttörést. Ennél néppártibban – háztól házig és embertől emberig, fórumtól fórumig tartóan – nem lehetett politizálni. Akkor, amikor még megvolt a mozgalmi jellege, akkor a pártok közül a legközvetlenebb kapcsolatot az emberekkel a Jobbik építette ki. Ezt kellett volna folytatni, de a mostani kampányban már lasszóval kellett fogni hallgatóságot az egykor teltházzal zajlott fórumokra, ide vezetett a hitelvesztés. Mostanra viszont a pártvezetés ahol csak tudta levágta ezt a mozgalmi jelleget, mint valami vadhajtást a pártról. Utána meg kitalálta, hogy néppártosodni kellene. De ennek égisze alatt valójában a párt, meg a párt elitje az időközben hatalmas léptekkel eltávolodott az emberektől és a "csak a nemzet"elvtől. Mindent felülírt a görcsös gyűlöletkampány, amely eltaszította a hazafias érzelmű szavazókat, balról meg annyian nem jöttek, amennyi elég lett volna az irreális vágyálomként lebegtetett kormányzó többség eléréséhez
888.hu: Miért nem nyert az elnökválasztáson a Toroczkai-Dúró páros?
Gaudi Nagy Tamás: Egy paraszthajszálon múlott, hogy a Jobbik tisztújításán nem Toroczkai László és Dúró Dóra nyert. Ennek többek között az is az oka lehetett, hogy Toroczkai egyáltalán nem volt elég kritikus az elmúlt két évben elkövetett bűnökkel, hibákkal szemben. Ennek jó példája a nemrég nekem írt nyílt levele, ami leginkább a Fidesztől való elhatárolódás volt és az elmúlt két év tévútjának a totálisan téves felvállalása. Laci ebben a levélben megalapozatlan érvekkel, ráadásul a választás után teljesen feleslegesen kezdett el a Fidesszel vitatkozni. Neki inkább arról kellett volna beszélnie, hogy ő az elmúlt két évben ő a belső ellenzék volt a pártban és szeretné elérni a radikális irányváltást vissza a gyökerekhez. Sőt, amikor a Jobbik vezetése a választási bukta után eljutott abba a mélységbe, hogy jogilag és morálisan is megalapozatlanul megpróbálta „bosszúból” visszahívni a messze legnagyobb hatású magyar EP képviselőt, a párttal való megállapodás szerint nemzeti érdekeinket független státusban védő Morvai Krisztinát az EP-ből, akkor ez ellen tudomásom szerint Toroczkai László nem lépett fel, sőt gyakorlatilag kiállt a pártvezetés ezen gyalázatos döntése mellett. Toroczkaiék alulmaradása ezen is múlhatott.Neki írt, alapos helyzetelemzést tartalmazó nyílt válaszlevelemben rámutattam az elmúlt zsákutcás időszak bűneire, hibáira és leírtam, hogy a Jobbiknak minden finomkodás nélkül vissza kéne térnie az eredeti nemzeti radikális politikai irányhoz, mert egyébként nincs jövője.
888.hu: Ha a Toroczkai-féle „Mi magunk” platform júliusban ténylegesen is megalakul, akkor az akár pártszakadáshoz is vezethet?
Gaudi Nagy Tamás: Hogyha ez a platform egy tömbbe tömörül és mint ahogy a jelek erre mutatnak – a jobbikos pártemberek már azonnal árulást, meg kizárást emlegetnek, akkor szinte szükségszerű az eredeti eszmék mellett maradó réteg kiszakadása a Jobbikból. Semmi értelme nincs egy olyan tartalmatlanná vált opportunista irányt tovább szolgálni, amely számára sokkal kívánatosabb a balliberális oldallal való együttműködés, mint az egyébként természetes szövetségesként szóba jövő Fidesszel való kritikus, de mégis alapvetően nemzetépítő jellegű együttműködés.
A Fidesz és egy megtisztult Jobbik közötti nemzeti felelősségű pragmatikus együttműködés lehetett volna, illetve még akár lehetne is Magyarország felemelkedésének reális eszköze, pláne a mostani, nyugatról az EU és Sorosék, itthon zsoldosaik délről pedig az illegális bevándorlók által szorongatott helyzetben. De most úgy tűnik, hogy a Jobbikon belüli tisztújítás után Toroczkait nemhogy nem marasztalják, hanem bolsevik tempóval árulásra hivatkozva azonnal kizárással fenyegetik, etikai eljárás alá vonják, ami azt jelenti, hogy ebből pártszakadás lesz. A pártszakadás után pedig majd kiderül, hogy milyen arányban is hagyják el a pártot a tagok. Örömmel láttam, hogy az új platformban részt vesz Ferenczi Gábor volt képviselőtársam is, aki jelenleg Devecser város polgármestere és akiben egy nemzethű, elkötelezett hazafit ismertem meg.Várhatóan jórészt már csak azok maradnak majd, akik közvetlenül a pártból élnek.
888.hu: Pártszakadás esetén van akinek a csatlakozására a frakcióból is számíthatnak a kilépők?
Gaudi Nagy Tamás: Szerintem több olyan politikus is van, akik egy pártszakadás esetén a pártból kiválókhoz csatlakoznának, dacára annak, hogy kvázi „hűségesküre” kötelezték őket a platform bejelentése után. Ismerve az érintettek többségét biztos vagyok abban, hogy van köztük olyan, akik nem fognak a legvégsőkig asszisztálni a Vona-féle zsákutcás irányt továbbvivő pártvonal folytatásához. Június 23-a lesz ebben a döntő pillanat, amikor a Mi Magunk platform támogatói Toroczkai Laci hívására megjelennek majd Ásotthalmon.
888.hu: A Fidesz választási győzelme a Jobbikból kiábrándult nemzeti radikális szavazóknak is köszönhető?
Gaudi Nagy Tamás: A kétharmados eredmény mindenképpen, de a győzelemben is nagy része volt ennek a hatalmas, nemzethű választói közösségnek. A mostani kétharmadban éppen ezért döntő szerepe volt annak a nemzeti radikális közösségnek, amelynek tagjai az elveik és a nemzet mellett maradtak, s most a Fidesz folytatására szavaztak. Teljesen egyértelmű, hogy szükség van a nemzeti radikális politikára. A Fidesz kormányzása ugyan valóban sok ilyen elemet valósított meg és képvisel, de a kormányzati pozícióból és jellegéből fakadóan nem pótolhatja teljesen egy nemzeti radikális eszmeiség mentén működő szerveződés szerepét. Ugyanis van egy eszmei közösségen alapuló, egy a nemzeti radikális szubkultúrában megerősödött és a gyurcsányi önkény időszak könnygázfelhőiben edződött, egymásra talált több százezres, nemzeti elkötelezettségű hazafias közösség , akik bizonyos szempontól még fenntartásokkal viseltetnek a Fidesz irányában. Ők a „csak a nemzet” elv mentén gondolkodnak és cselekszenek, a kormány politikáját szimpátiával figyelik,de ha kell jobbról kritizálják, a balliberális oldalt ütik, az EU-t és a Soros-birodalmat elutasítják és készek a magyar szabadságért akár harcolni is,. A mostani választáson a Fidesz-KDNP-t támogatta ez a több százezres hazafias közösség, miután a Jobbikban csalódtak, és elárultnak érezték magukat és felismerték, hogy a Fidesz az elmúlt években számos olyan fontos nemzeti ügyet, mint a nemzeti önrendelkezés védelme, bevándorlás-ellenesség, nemzetpolitika, a családpolitika vagy a keleti nyitás jól ragadott meg. Ennek a nemzeti radikális közösségnek a léte nem feltétlenül kiállt egy párt iránt, de egyfajta mozgalomért viszont mindenképpen. Erről a kampány idején többen megszólaltuk, beleértve Morvai Krisztinát, Lenhardt Balázst, Borbély Zsoltot, Gonda Lászlót és Budaházy Györgyöt. Azt mondtuk, hogy ha választanunk kell, akkor szerintünk a Fidesz kormányzásának folytatása mellett kell dönteni a hiteltelen és teljesen kiszámíthatatlan ellenzéki „szivárványkoalíció” helyett, azzal, a kitétellel, hogy a kormányzásból mindent ami jó azt meg kell tartani, sőt még radikálisabb nemzeti érdekű megoldásokra van szükség, de ugyanakkor mindent fel kell számolni, ami rossz és a vállalhatatlan embereket el kell távolítani. Az új kormány összetétele és évtizedekre szóló nemzetépítési és nemzetegyesítési, sőt a közép-európai államokkal közös, EU-n kívüli jövőkép mentén a magyarság létszámbeli, kulturális, gazdasági és katonai erőbeli növekedését célzó program ígéretes minden nemzeti radikális számára.
888.hu: Az EU zászlót az Országgyűlés ablakából kidobó Gaudi Nagy Tamás mit gondolt a Jobbik és az ellenzék közös tüntetéséről?
Gaudi Nagy Tamás: Morvai Krisztinával egyetértve gyomorforgatónak tartom, hogy a gyarmatosítás jelképét jelentő EU zászlót a szabadság jelképeként lobogtató balliberális ultrákkal képes volt a Jobbik vezetése közös nevezőre kerülni. Miközben azt sugallták, hogy nagyobb bűn Gyurcsány futni hagyása 2006 ősze miatt, mint maga a hibbant Néró által vezényelt rendőrterror, addig politikailag egy platformra kerültek a korábbi ősellenséggel és közösen járnak a szemkilövetőkkel destruktív ellenzéki tüntetésekre.
A szemkilövető Gyurcsány és néppárti-cuki Vona egy olyan tüntetésen vonultak békés egyetértésben, amelyet ráadásul a hatalmas legitimációjú, szabad és kétharmados kormánypárti győzelmet hozó választás végeredménye ellen szerveztek hazug módon csalást emlegetve. Ez volt a mélypontok egyik legsötétebb pillanata.
Büszke vagyok egyébként arra, hogy mióta 2014-ben a képviselőségünk utolsó parlamenti ülésnapján Lenhardt Balázzsal az ülésteremből kivittük és kidobtuk az ablakon a kékcsillagos EU zászlókat, azok máig nem kerültek vissza, sőt az Országház homlokzatán jobbikos kezdeményezésre évek óta a székely testvéreink önrendelkezései törekvése melletti szolidaritás jeleként a székely zászlót lobogtatja a szél.
Sajnos mára a Jobbik támogatóinak ma már legalább a fele már volt baloldali és liberális szavazókból áll. A balliberális, bevándorlás párti nemzetellenes koalíciónak aktív részévé vált a 2018-as választásra a Jobbik és sajnos most is ezt a mélyrepülést folytatják.
888.hu: Ismerve a szereplőket, mi lehetett a jobbik pálfordulásának a valódi oka?
Gaudi Nagy Tamás: Mára világosság vált a Jobbik vezetői inkább karrierlehetőséget láttak és látnak a politizálásban - ahogy ezt a saját „őszödi beszédben” ki is jelentették („nem az volt az igaz amit 2010 előtt mondtunk”)- és ennek következtében kialakult bennük egy fajta machiavellista szemlélet, illetve el is szálltak maguktól. 2014-ben elég öntelten azt mondták, hogy az akkori választást el kell engedni, mert az még túl korai úgymond, de aztán majd 2018-ra már biztosan kormányra kerülnek. Mindenképpen, bármilyen eszközzel hatalomra akartak kerülni és minél előbb és egyedül, mert ha nem, akkor az egy csőd. Ez egyértelműen egy hibás alapfelfogás volt.Sikerrel követhették volna inkább az az osztrák Szabadságpárt példáját némi átfazonírozással. A Szabadságpárt (FPÖ) kemény, következetes, EU és bevándorlás-ellenes nemzeti radikális politikát képviselt, aminek hatására az addig igen mérsékelt jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) is egyre inkább jobbra tolódott. Ennek nyomán végül pedig létrejöhetett köztük a kormánykoalíció is, amelyben Szabadságpárt hat minisztériumot kapott, köztük a kulcsfontosságú belügyet, külügyet és hadügyet. Ezen modell helyett azonban a Vona vezette Jobbik machiavellista erőlködésében inkább Simicska kicsinyes személyes bosszújának az eszköze lett, elment Canossát járni a liberális viperafészek Spinoza házba, hogy aztán – tagság beleegyezése nélkül - az bevándorláspárti LMP-vel és az olimpiagyilkos, ultraliberális Momentummal való közös kormányzást is kilátásba helyezze. Ennek a folyamatnak a végén, a baloldalról átjött neojobbikosok számára a határon túli magyarok melletti kiállás már a „szlovákok”, „románok”, „szerbek” és az „ukránok” felesleges pénzügyi segélyezésének minősül.
888.hu: Gaudi Nagy Tamás lett a Jobbik Schiffer Andrása? Végleg szakított a pártpolitikával?
Gaudi Nagy Tamás: Én soha nem voltam a párt tagja, bár kétségkívül a Jobbik legaktívabb parlamenti képviselője és egyik meghatározó arca voltam, de parlamenti mandátumom lejárta napján, 2014. május 6-án kiadott, hátba szúrós, tőlem elhatárolódó jobbikos közlemény ta nem vagyok semmilyen hivatalos kapcsolatban a Jobbikkal. Tovább folytatom ügyvédi praxisomat, idén már immár huszadik éve, emellett a már 14 éve működő, hazafias jogvédő szervezet, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjeként a magyarság jogvédelmét szervezem határin innen és túl, illetve európai szinten. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Morvai Krisztina nagy hatású európai parlamenti képviselői munkáját támogathatom jogi és politikai tanácsadójaként, ebből fakadóan közelről látom az EU egyre gátlástalanabb és Soros birodalom érdekeit kiszolgáló, európai nemzetek szétzúzni kívánó törekvéseit. 2014-től szívesen folytattam volna európai parlamenti képviselőként, mivel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében és már az akkor az EP-ben jelentős tapasztalatokat szereztem, amelyet jól tudtam volna kamatoztatni a magyarság érdekében, különösen az elszakított területeinken jogfosztottságban élő honfitársaink javára. A a Jobbik akkori vezetése azonban nem engedte, hogy a lista negyedik helyén induljak - pedig reális esélyem lett volna - , mert szerintük én nem a pártot építettem volna, nekik helyettem egy pártemberre volt szükségük, nemzeti jogvédőből már Krisztina is túl „sok” volt nekik. Ez valójában azt jelentette, hogy nem tetszett nekik az, hogy azt vallottam, miszerint minden ügyben csak a nemzet az első. Pártpolitikát nem kívánok folytatni, nemzetpolitikát viszont igen, a nemzeti ügyek mentén. Ilyen ügy például a Kárpát-medencei magyar jogvédelem ügyének a szolgálata, illetve nemzeti érdekeink védelme és képviselete az Európai Unióban, akár Európai Parlamenti képviselőként is, ha erre lehetőség adódik. De ha testet ölt egy nemzeti radikális mozgalom, akkor szakértőként számíthat rám. Az ilyen feladatok elől nem ugranék el.
888.hu: Mennyire fontos a következő európai parlamenti választás?
Gaudi Nagy Tamás: Történelmi jelentőségű választás lesz a 2019-es. Az EU-t és az Európai Parlamentet jelenleg a néppárt, a szocialisták és a liberálisok meglehetősen perverz nagykoalíciója kormányozza alapvetően ultraliberális szellemben, amelynek egyik fő célja a migráció felpörgetésével a hagyományos európai nemzetek felszámolása és a nemzeti önrendelkezést védeni kívánó tagállamok – különösen hazánk és a lengyelek - ellenállásának megtörése. De ez az ellenállás egyre erősödik.. Földcsuszamlásszerű változások várhatóak a következő EP választáson a 2014-es eredményekhez képest. Az élen harcoló hazánk és a lengyelek mellé egyre több tagállam zárkózik fel már a nemzeti önvédelem frontján, úgy mint Ausztria, Csehország, Dánia, Horvátország, Olaszország, Szlovákia, a balti államok. Franciaországban már az előző EP választáson is a Nemzeti Front nyert, de, nagyon komolyan erősödik Németországban az AfD, és öngyilkos liberális ámokfutók gerjesztette káosz felé tartó Svédországban is előretörnek várhatóan idén ősszel a hazafias erők. Nagyon úgy tűnik, hogy az európai bevándorlás-ellenes, patrióta politikai erők megerősödését hozhatja el a 2019-es EP választás. Ez pedig megállíthatja ezt a mostani katasztrofális irányba tartó, európai népek jövőjét komolyan veszélyeztető folyamatot, sőt nem kizárt, hogy a patrióta erők többségbe kerülhetnek és akkor út nyílhat az egyre inkább szovjet típusú szupranacionális irány helyett a Nemzetek Európájának, amelyben élet-, család-, lokalitás- és szuverenitáspárti elvek alapján működnek együtt közös érdekek mentén az egyenjogú európai államok gátat szabva a globális háttérhatalmak romboló törekvéseinek és az egyre fenyegetőbb bevándoroltatásnak. De persze az EU-t most uraló sorosista erők bármire képesek, , de épp ezért nekünk fel kell készülnünk minden lehetőségre. A rövidesen a törvényhozásunk által elfogadandó, Stop, Soros ! törvénycsomag és a bevándoroltatást kizáró Alaptörvény ezért is kulcsfontosságú és támogatandó.
Nem hagyjuk annyiban ! Cél a 2006 őszi rendőrterror felelőseinek rács mögé juttatása ! További részletek hamarosan..
magyarhirlap.hu
Gyurcsányt is felelősségre vonnák
2006-os brutalitás
Az alaptörvény módosítását kezdeményezi a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) annak érdekében, hogy a 2006 őszi rendőri brutalitások során elkövetett bűncselekmények a kommunista bűnökhöz hasonlóan ne évülhessenek el – jelentette be a tizenegy évvel ezelőtti eseményekre emlékező sajtótájékoztatóján Gaudi-Nagy Tamás, az NJSZ ügyvezetője, volt jobbikos országgyűlési képviselő.
Gaudi hangsúlyozta, a valódi felelősök, így elsősorban Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő teljesen büntetlen maradt, pedig bizonyítékok támasztják alá, hogy a bukott miniszterelnök személyesen tartott eligazítást a rendőri vezetőknek az MTV-székház 2006. szeptember 18-i ostroma után. Az utasításoknak köszönhetően pedig a rendőrség a következő napokban „véres embervadászatot” rendezett a budapesti utcákon.
2006: megverték, megalázták, a bv-seket pedig el sem marasztalják
(A Hír Tv korrekt tudósítása Dukán Dániel 2006 őszi előzetes letartóztatása miatti február 9-i ítéletről, saját összefoglalót rövidesen közzéteszem - GNT)
Egymillióról kétmillió forintra emelte a kártérítés összegét Dukán Dániel ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A férfi a 2006. őszi brutális rendőrségi fellépés miatt követelt eredetileg hét és fél millió forintot.
A gyurcsányi őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni tiltakozások idején százakat bántalmaztak és ítéltek el jogszerűtlenül. Dukán Dánielt is a fővárosban állították elő 2006. szeptember 19-én, amikor egy szórakozóhelyről tartott hazafelé. Gyorsított eljárásban, két hét alatt letöltendő börtönt kapott, de a döntést végül 2013 novemberében semmisnek mondták ki. A meghurcolt egyetemista azóta perel. Hét és fél millió forintos kártérítést követel.
Az egymillió forintot kettőmillió forintra felemeli – közölte a csütörtöki tárgyaláson Világhyné Böcskei Terézia tanácselnök. Vagyis a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntéssel megemelte az elsőfokú bíróság által odaítélt összeget.
„Azt kell mondjam, hogy az eddigi folyamatos kudarcok és csalódások után mind az igazságszolgáltatásban, mind azokban a bírókban, akik a perekben ítélkeztek, azért némi javulást véltem felfedezni. Ahogy az indoklásban is nagyjából racionális érvelést hallottunk. Viszont az összegszerűség tekintetében el lehet dönteni, mennyire jogos az, hogy valaki nyolc óráért mondjuk egymilliót kap, tizenegy napos fogva tartásért 1,6-et, nekem pedig harmincöt napért, brutális körülmények között, tíz év után kettőt. Talán itt az arányosság nem állta meg a helyét” – nyilatkozta Dukán Dániel.
Ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás azt mondja, hiába fogadták el a semmisségi törvényt a 2010-es kormányváltás után, az ügyfelének ez nem jelent megoldást.
„A bíróság kifejezetten azt mondta, hogy a kártérítést megállapító rész, a jóvátételi rész tévesen vagy pontatlanul került megfogalmazásra. Hozzáteszem: én ezt annak idején országgyűlési képviselőként kritizáltam is, szerettem volna pontosabb megfogalmazást, így most ennek nyomán a büntetés-végrehajtási intézetek, ahol szörnyű dolgokat kellett átélnie Dukán Dánielnek, mentesültek a felelősség alól. De nem adjuk fel, és megpróbáljuk folytatni. A rendőrséggel szembeni ügyet is elvisszük a Kúria elé” – nyilatkozta Gaudi-Nagy Tamás, Dukán ügyvédje.
Ha ott sem érnek célt, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.
Eltemették dr. Grespik László nemzeti jogvédőt a budai Szentimrevárosban
H. J. – Kuruc.info
A Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban szombaton 13 órakor kezdődött dr. Grespik László ügyvéd, nemzeti jogvédő temetési szertartása. A Villányi úti plébániatemplomot teljesen megtöltötték a családtagok, kollégák, barátok és tisztelők. A római katolikus szertartás szerinti beszentelést Urr Zsolt Ipoly atya végezte. Grespik László földi maradványait a plébániatemplom urnatemetőjében helyezték el. Sinkovits-Vitay András színművész Wass Albert, Ratkó József és Vörösmarty Mihály egy-egy prózai, illetve lírai művének elmondásával búcsúzott Grespik Lászlótól.
A hideg időjárás ellenére teljesen megtelt gyászolókkal a Budapest XI. kerületi Szent Imre Plébániatemplom dr. Grespik László szombati temetési szertatására. Urr Zsolt Ipoly, a gyászszertartást celebráló atya Szent Lukács evangéliumából Jézusnak a tanítványaihoz intézett mondását idézte: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Jogerősen ítélt meg kártérítést az ítélőtábla tizenhárom gárdistának
13 meghurcolt gárdista ügyét vittük ma, május 6-án jogerősen győzelemre dr. Borbély Andrea ügyvéd kolléganővel. Bár az ítélőtábla enyhén leszállította az elsőfokú kártérítések mértékét, de így is hatalmas elégtétel ez a 2009. július 4-i (Bajtársiasság Napjaként vonult be a történelembe) rendőri erőszakot elszenvedő derék gárdistáknak. A rendőrséggel emiatt perben álló többi közel száz bajtárs ügyére is jótékony hatással lehet ez az eredmény. A felelősök megbüntetése és a kártérítések általuk történő megfizettetése még várat magára. Az MTI így számolt be az ítéletről.
Almási Lajos videós tudósítása rövidesen látható!
Köszönöm a gárdistáknak a kitartást, a bizalmat és köszönet Andreának, meg irodám minden munkatársának a kiváló csapatmunkát! És végül köszönjük Potyka bá, hogy velünk voltál és buzdítottál!
Honfitársi üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
Az Európai Parlament valótlan indokokkal utasította el a magyar devizahitel-károsultak petícióját- a jogsértettek az Európai Bírósághoz fordulnak
(Magyar Nemzet, 2016. február 24., Pilhál Tamás, Horváth Csaba László cikke nyomán)
Gaudi az idén először a Szabadfogás-ban a Hír Tv-n
2015, december 27 – 10:22
A Hír TV állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal január 6-án (15. adás), ez volt az idei első szereplésem a műsorban, a következő alkalmam az újévben, január 25-én lesz. A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként.
A mostani műsor témái többek között: Áder János újévi köszöntője a szeretetről és hazába visszavárt magyarokról, Kövér évértékelője a nemzetállamokat tönkre tenni akaró háttérhatalmakról és az Európai Parlamentben kétharmados többséget alkotó gyávákról, hasznos idiótákról és a velük küzdő Orbán Viktorról, a farizeus EU által támadott valódi rendszerváltást végrehajtó, médiában törvényes rendet helyreállítani törekvő új lengyel kormányról, a budapesti városvezetés és a Mahir között kitört oszlopháborúról, Jobbik Ifjúsági Tagozata által kezdeményezett Nemzeti Ki mit tudról.
Ebben az adásban igyekeztem a szeretet és igazság jegyében ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket, különösen a háttérhatalmakról szóló fejtegetésem váltott ki hatalmas felhördülést... A vélemény szabad, még jó, hogy nekem is, ki tudja meddig...
A 15. adás (43 perc) felvétele itt tekinthető meg.
Budaházy jogerősen pert nyert a HVG és a Szombat c. zsidó lap kiadói ellen
Budaházy György jogerősen személyiségi pert nyert a Heti Világgazdaság c. hetilapot kiadó HVG Zrt. és a Szombat című zsidó havilap és portál kiadója, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ellen. A Fővárosi Ítélőtábla 2015. november 3-án helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely a két pervesztes felet fejenként kétszázezer forint és kamatai összegű (így összesen nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a hazafi javára, akit a perben dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője képviselt.
Az emlékezetes 2008. november 1-i dunaszerdahelyi tömeges magyarveréssel járó szlovák rendőrterror után a pozsonyi magyar nyelvű Új Szóban indult a mérkőzésen történtek kapcsán kifejezetten Budaházy Györgyöt lejáratni akaró sajtókampány, amelyet több hazai médium is, többek között a pervesztes alperesek is átvettek. Mivel több sértő és valótlan állítás tekintetében tévesen nem állapított meg jogsértést a bíróság, így a hazafi mérlegeli a felülvizsgálati kérelem benyújtásának lehetőségét.
A 2009 óta Budaházy György ellen folyamatban levő terrorcselekményes koncepciós eljárás kapcsán indított a hazafi elleni lejárató sajtókampány miatti személyiségi perekben rövidesen ítélet várható.
A videót vágta Budaházy György, döntő részben Almási Lajos felvételei alapján.
Gaudi a "Szabadfogás" c. műsor október 14-i adásában a Hír Tv-n
A Hír TV állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal október 14-én. A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Szereplők rajtam kívül: Bogdán László, Cserdi polgármestere, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász, filozófus, Konok Péter történész és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. Főszabály szerint kéthetenként leszek a műsorban, esetenként gyakrabban, váltótársam Usztics Mátyás színész, rendező.
A szereplésemmel készült második éles szóbirkózást október 14-én sugározták, a következőt október 21-én 20 órától adja a Hír Tv.
A mostani műsor témái többek között Göncz Árpád halála, Merkel "majdnem" Nobel békedíja és szereplése a francia köztársasági elnökkel az Európai Parlamentben, Lázár elszólása a földmutyikról, Gyurcsány pálfordulása kerítés ügyben, vihart kavaró színházi darab az olaszliszkai lincselésről és közel kétmilliárdos lottó nyeremény a láthatáron.
Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat! Jó szórakozást és ha tehetik nézzék a következő adást is!
Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
Gaudi a Lánchíd Rádióban a gárdisták győzelméről és a bevándorlásról
2015. szeptember 30-án a Lánchíd Rádió reggeli műsorában nyilatkoztam a 13 gárdista tegnapi pernyertességéről, ennek jogi és politikai következményeiről, az elmaradt elszámoltatásról és a hazafias erők bevándorlási válsághelyzetben történő bevetése helyetti üldöztetéséről. Kérem hallgassák meg és terjesszék!
2006-os rendőrper: paródia és tévút
Magyar Nemzet 2015. július 7. szerző: Pilhál Tamás
„Az igazságszolgáltatás paródiájának" tartja a 2006. őszi események miatt indult tábornokpert Völgyesi Miklós volt büntetőbíró. Gaudi-Nagy Tamás jogvédő szerint pedig az ügyészség enyhe büntetési indítványai azt üzenik, maga a vádhatóság sem bízik a felelősségre vonás komolyságában.
Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a Magyar Nemzetnek felidézte: évek óta emlékeztetnek arra, hogy a 2006. őszi igazságtétel és elszámoltatás rossz úton halad. Mint mondta, hiába követelték, hogy terrorcselekmény miatt is emeljenek vádat, vagy hogy a rendőrterrorért felelős politikai vezetőket, köztük Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt is vonják felelősségre. A jogvédő szerint az ügyészség távolról sem merítette ki a rendelkezésére álló lehetőségeket. Hozzátette: hamis a vádhatóság azon magyarázkodása, miszerint elévülés miatt nem emelhetett vádat a bántalmazásokért, hiszen a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezek miatt is számos büntetőfeljelentést tett az utóbbi kilenc évben, amelyek többségét érdemi vizsgálat nélkül, cinikus indoklással lesöpörték az asztalról.
A Kúria is elutasította a földvédők keresetét
(Magyar Nemzet, 2015. március 28., Pilhál Tamás)
Hatályában fenntartotta a Kúria szerdán azt a jogerős ítéletet, amely elutasította a kajászói gazdák érdekeit képviselő földvédő szervezet keresetét. Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület 2012-ben azután fordult a bírósághoz, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet szerintük jogsértő módon kötött földhaszonbérleti szerződést egy kápolnásnyéki vállalkozóval. A szerződés révén a kőműves végzettségű férfi annak ellenére juthatott hozzá 8194 aranykorona értékű földhöz Kajászón, hogy a hatályos jogszabályok szerint egy embernek maximum 6000 aranykoronát érő területe lehet. A helyi gazdák tiltakozása ellenére a földalapkezelő nem bontotta föl a szerződést és nem zárta ki a nyertes pályázót, hanem kettéválasztotta az érintett földet, és új szerződést kötött. Az elkeseredett gazdák 2012 októberében birtokukba vették a nyertes vállalkozó által bérelt egyik földterületet. Az ügyben még a kormány is állást foglalt. Közölték, hogy a földvisszafoglaló kajászói gazdák politikai akciója a jogállamiság normáival ellentétes, ezért felkérték az illetékes minisztériumokat, tegyék meg a szükséges lépéseket. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet feljelentést is tett, eközben pedig a gazdák az Összefogás egyesület segítségével a haszonbérleti szerződés érvénytelenítéséért indítottak pert. Keresetüket azonban a Fővárosi Törvényszék jogerősen elutasította, felülvizsgálati eljárásában pedig a Kúria hatályában fenntartotta. Az Összefogásnak a 750 ezer forintnyi perköltséget is meg kell fizetnie.
Tízmilliós kártérítést kérnek
A tíz egykori gárdistát, akik perelnek, 2009 júliusában bántalmazta a rendőrség (Magyar Nemzet, 2015. március 20., Pilhál Tamás)
Májusban születhet elsőfokú ítélet tíz gárdista kártérítési perében, akiket a Bajnai-kormány rendőrsége 2009. július 4-én az Erzsébet téren bántalmazott és állított elő. A tömegoszlatás jogszerűtlenségét már korábban kimondta a Kúria.
Újrakezdődött tegnap a Fővárosi Törvényszéken első fokon az a kártérítési per, amelyet tíz egykori Magyar Gárda-tag indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen a 2009. július 4-i Erzsébet téri tömegoszlatás ügyében. A felperesek összesen 10,8 millió forint nem vagyoni kártérítést és annak kamatait követelik a rendőrségtől, amiért a hatóság indokolatlan és brutális fellépésével megsértette a testi épséghez, emberi méltósághoz, személyes szabadsághoz és gyülekezéshez való jogukat. A bíróság tegnap arra kötelezte a BRFK-t, hogy a következő tárgyaláson adja át az oszlatáskor általa készített felvételeket - eddig ugyanis azokat visszatartotta. A perben várhatóan május 19-én hirdet elsőfokú ítéletet a törvényszék. A tíz gárdista ügyében tavaly első fokon már született jogsértést megállapító és kártérítésre kötelező ítélet, ám azt a Fővárosi Ítélőtábla formai hibák miatt hatályon kívül helyezte, ezért kezdődött most elölről az eljárás.
Újabb rendőrök a vádlottak padján
- a Hír Tv tudósítása Dukán Dániel pótmagánvádló által 2006 őszi bántalmazói és börtönbe juttatói ellen indított per első tárgyalásáról
Pótmagánvádas eljárás keretében – 8 év után – újabb két, 2006-ban brutálisan fellépő rendőr ül a vádlottak padján.
A túlkapások miatt súlyos testi sértés a vád ellenük. Az őszödi beszéd kirobbanása utáni napokban egy fiút vertek meg az utcán. Dukán Dániel több mint egy hónapig volt előzetes letartóztatásban, majd gyorsított eljárásban kizárólag rendőrtanúk vallomása alapján ítélték két és fél év letöltendő börtönbüntetésre. Ezt másodfokon enyhítették, az ítéletet azonban csak a semmisségi törvénnyel törölték el.
Az orosz medve dönti le Trianont
Index.hu
A kelet-ukrajnai válság Kárpátalja autonómiájának megteremtésére, de akár a határmódosításra is jó alkalom lehet – derült az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke által tartott rendezvényből, amelyen Budaházy György és Gaudi-Nagy Tamás is részt vett. Az UMDSZ előre elhatárolódott a Magyarok Világszövetsége székházában tartott fórumtól.
A délszláv válság elszalasztott alkalma után „a trianoni falak lebontásának” új lehetőségét látta meg a kelet-ukrajnai konfliktusban Budaházy György és Gaudi-Nagy Tamás azon a fórumon, amelyet az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ifjúsági Szervezetének elnöke tartott a Magyarok Világszövetsége Házában. És amely akciótól az UMDSZ még csütörtök reggel elhatárolódott.
A Russia Today orosz hírcsatorna közvetítette Strasbourgból a Snowdenhez intézett kérdéseimet
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tavaszi ülésszakán április 8-án a világra kiterjedő megfigyelési botrányt kirobbantó, jelenleg orosz védelem alatt álló Edward Snowden videókonferencián nyilatkozott a Jogi és Emberi Jogi Bizottság ülésén, ahol magam is kérdéseket intéztem hozzá és egyúttal rámutattam a krími népszavazás miatti oroszellenes hisztéria kettős mércés jellegére. A felvétel itt látható. A felszólalásom és kérdésem nagy visszhangot váltottak ki az orosz sajtóban is, ennek köszönheően a világszerte fogható Russai Today (rt.com) angol nyelvű orosz hírcsatorna híradója többször leadta megszólalásomat, és az azt követő levezető elnöki fenyegetést, hogy ha tovább folytatom az Európa Tanács kettős mércéjéről a fejtegetést, akkor elveszi a szót.
Gaudi-Nagy az Európa Tanácsban: Ukrajna mesterséges állam
A negyvenhét államból álló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése állásfoglalást fogadott el az ukrán helyzetről, és felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel Kelet-Ukrajna katonai fenyegetésével. A magyar delegációban részt vevő Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt, hogy Ukrajna mesterséges állam, Krím Oroszországot, Kárpátalja pedig Magyarországot illeti.
Ilyen gagyi hiba a világon nincs
Tovább dagad a botrány a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által a magyar szabadalmi bejelentések sérelmére elkövetett felelőtlensége miatt: másfél évig minden szabadalmi bejelentés egyébként még titkos, közzétételre nem került része hozzáférhetővé vált bárki, így az adattolvajok és ipari kémek számára. Mi történt utána? Természetesen nem a hivatal vezetőjét menesztették, hanem az orbitális hibát felfedező, köztiszteletben álló szabadalmi ügyvivő ellen indult boszorkányüldözés: nem jogerősen ki is zárták az ügyvivői kamarából és büntetőeljárást indítottak. Megkeresése alapján fordultam írásbeli kérdéssel a miniszterelnökhöz és helyetteséhez, utóbbi a hivatal elnökének szánalmas magyarázkodását tudatta velem lényegében egy az egyben. Most az index.hu kemény cikkel rántja a leplet erről az elképesztő esetről, amely hazánk nemzetgazdasági érdekeit sértette kirívó módon.
Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
Az Index.hu-tól Laza Bálint cikke:
Augusztus óta nem nyugszanak a kedélyek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala körül: akkor kiderült, hogy egy nagyon könnyen kijátszható biztonsági rés miatt illetéktelenek is hozzáférhettek titkosnak szánt adatokhoz. Az alapvető jogok biztosának jelentése szerint a hiba valóban létezett, de már javították. Azt nem tudni, a kár mekkora, de a hiba bejelentőjét kizárhatják szakmai kamarájából, mert illetéktelenül fért hozzá adatokhoz. A hivatal szerint viszont csak elvi jellegű volt a biztonsági rés, amit egyedül a bejelentő használt ki.
"Sem a Fidesz, sem Kövér nem tűri a kritikát"
Bajnaista "hősök" szánalmas védekezése: szörnyű, hogy a "házelnök az uniós zászló "meggyalázását ugyanolyan büntetéssel sújtja, mint a lufieregetést".
A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai aránytalannak érzik, hogy Kövér László több mint 130 ezer forintra akarja büntetni négy politikusukat, akik lufit eregettek a múlt csütörtöki parlamenti ülésen, miközben az uniós zászlót aznap a Ház ablakán kidobó Gaudi-Nagy Tamás esetében a házelnök alig magasabb, 166 ezer forintos tiszteletdíj-csökkentést javasol.