Sajtóvisszhang

Az ENSZ megbízott véleménye: a Jobbik meg akarja oldani a cigányság problémáját

Githu Muigai kifejezte örömét, hogy a Jobbik saját programmal rendelkezik a cigányság ügyére és megállapította, hogy a párt is a nehézségek megoldásán dolgozik.

Gaudi- Nagy Tamás sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Githu Muigai ENSZ rasszizmusügyi különmegbízott Magyarországon tett látogatást Gyöngyöspatán kialakult helyzet kapcsán. A megbízott találkozott Juhász Oszkárral a gyöngyöspatai Jobbik elnökével, valamint az Emberi jogi bizottsággal, ezen belül pedig Gaudi- Nagy Tamással, a Jobbik országgyűlési képviselője tartott egy beszámolót a kialakult helyzetről. A Jobbik jelentős eseménynek tartja a fent említetteket, hiszen egy döntő fordulat állt be a cigány- magyar együttélés nemzetközi megítélésében. Az ENSZ és sok más nemzetközi szervezet eddig csak a balliberális erők által sugallt klisék mentén tudott gondolkodni, általában rasszizmust emlegetve a magyarságot kollektíven megbélyegezték. A nemzeti radikális képviselő elmondta: áttörést jelentett az is, hogy az ENSZ megbízott találkozott helyi és országos szinten a Jobbikkal, tehát kíváncsi volt a többségi társadalom véleményére és élethelyzetére.

Az Országgyűlés első évének értékelése az origo.hu-n: Gaudi-Nagy beszélt a leghosszabb ideig, a Jobbik nyújtotta be a legtöbb ellenzéki törvényjavaslatot

Majdnem kétszáz törvényt fogadott el egy év alatt a tavaly májusban megalakult országgyűlés. A legaktívabb szónok egy LMP-s és egy jobbikos képviselő volt, és nem volt olyan képviselő, aki legalább egyszer ne szólalt volna meg, igaz, a fideszes Meggyes Tamás egy év alatt mondössze annyit mondott: "Igen". Az ellenzéki pártok közül a Jobbiknak volt a legtöbb törvényjavaslata, viszont az MSZP a legaktívabb a kormány számonkérésében.

Szombaton, május 14-én volt egy éve, hogy megalakult az új országgyűlés, amely eddig 90 ülésnapot tartott (a hétfői lesz a 91.). Az elmúlt egy évben feszített tempóban ment a törvényalkotás, a kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok futószalagon, sőt többször is egyetlen nap alatt hajtottak végig törvényeket a parlamenten.

Zalai Hírlap: Gyászos, ami történik

Az egy éve megalakult parlament tevékenységéről, a Jobbik eredményeiről szólt csütörtökön a Medgyaszay Ház zsúfolásig megtelt emeleti termében Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom nagykanizsai csoportja által szervezett lakossági fórumon elsőként Zakó László országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Leszögezte: gyászos, ami a parlament falai között történik. Szerinte  - szemben a Gyurcsány-érával  - most nemzeti mázba öltöztetik a döntéseket, s ezért az emberek lassabban döbbennek rá, hogy a megszavazott törvények nem a megmaradásunk irányába hatnak.

Kanizsahír: Lakossági fórum Gaudi-Nagy Tamással

A Jobbik vendége volt május 5-én Gaudi-Nagy Tamás.

Zakó László országgyűlési képviselő, a Jobbik Zala megyei választmányának elnöke hívta vendégül csütörtök délután a Medgyaszay Házba dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvédet, európai jogi szakjogászt, országgyűlési képviselőt, aki a zsúfolásig megtelt teremben tartott lakossági fórumot. Szó esett az ún. húsvéti Alaptörvényről, annak előkészítéséről és parlamenti vitáiról, beadványaikról, javaslataikról és jogszabálytervezeteikről, amelyekből gyakorlatilag semmit sem fogadott el a kormányzó többség.

Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás sikeres jogvédő útja Délvidéken

Két napos átütően sikeres jogvédő monitorozó útjáról tért tegnap este vissza kis szakértői csapat kíséretében Délvidékről Morvai Krisztina brüsszeli EP képviselő és Gaudi-Nagy Tamás az országgyülés tagja és strassburgi Európa Tanács delegáltja.

A teljes Kárpát-medencét az elszakított nemzetrészeket rendszeresen látogató képviselők legutóbbi útja annak felderítése és átvilágítása céljából lett megszervezve, hogy meggyőződjenek arról, valóban kész Szerbia az Európai Unióhoz történő csatlakozásra, mint ahogy a szerb miniszterelnök ezt a minap bemutatta és mint ahogy a jelenleg soros elnök, Magyarország illetékese ezt alátámasztotta optimizmusával.

Semmisségi törvény: az 'utolsó szeg' az unióhoz kerülhet

Nemzetközi fórumokhoz fordul az MSZP a semmisségi törvény miatt, aminek elfogadásával a kormánypártok azt állítják: 2006-ban Magyarországon diktatúra volt. Navracsics Gaudi Nagy Tamást méltatta a parlamentben, aki börtönben szeretné látni Gyurcsány Ferencet.

Az Országgyűlés megszavazta az úgynevezett semmisségi törvényt. A csomag a 2006-os őszi zavargások kapcsán elítéltek rehabilitációját teszi lehetővé, életbelépése után semmisnek nyilváníthatják azokat a bírósági ítéleteket, amelyeket 2006. szeptember 18. és október 24. között a tömegoszlatásokhoz kapcsolhatóan kizárólag rendőrségi tanúvallomásokra alapozva hoztak a bírók.

Megkezdődött Budaházy büntetőpere, majd bombariadó miatt félbe is szakadt

Tapssal köszöntötték hívei a tárgyalóterembe lépő Budaházy Györgyöt és 16 vádlott-társát a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt szerdán megkezdődött elsőfokú büntetőperben a Fővárosi Bíróságon (FB). A büntetőper bombariadó miatt félbeszakadt.

A FB legnagyobb, esküdtszéki tárgyalótermét zsúfolásig megtöltötték az elsőrendű vádlott szimpatizánsai, hozzátartozók, érdeklődök.

"Szabadság!" - kiáltotta a símaszkos, felfegyverzett kommandósok kíséretében a terembe lépő megbilincselt elsőrendű vádlott, mire a közönség felállva elkezdett tapsolni, és ezt folytatta a 17 vádlott bevonulása közben, hosszú perceken át, felállva, ütemesen, mintegy demonstrálva Budaházy és társai mellett. Ezután az eljáró bírói tanács elnöke figyelmeztette a hallgatóságot a rend megtartására, illetve arra, hogy tartózkodjanak a tárgyalás megzavarásától.

Semmisségi törvény és nyilvános jegyzőkönyvek

Bővül-e a szocialista börtönválogatott?

„Amíg nem teszik helyre az igazságot, nem akarok egy ilyen országban élni. Hiába szeretnék a szülőföldemen boldogulni, 2006 óta nem tudok már úgy tekinteni a hazámra, mint azelőtt.” – Nyilatkozta lapunk korábbi számában egy huszonhét éves fiatalember, miután 2006-ban hamis rendőri vallomások alapján a másodfokú bíróság letöltendő börtönbüntetését felfüggesztett szabadságvesztésre módosította, illetve pártfogó felügyelet alá rendelte 2011 végéig.

Ha a Balsai István által benyújtott semmisségi törvényjavaslat elfogadásra kerül, akkor minden olyan ítélet és intézkedés semmis, melyeket a 2006. őszi tömegoszlatások alkalmával, kizárólag rendőri jelentések, vagy vallomások alapján hoztak meg.

Semmisségi: Balsai támogatja Gaudi-Nagy indítványát

Támogatja Balsai István (Fidesz), a semmisségi törvényjavaslat benyújtója, hogy előterjesztése kiegészüljön a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás kapcsolódó módosító indítványával, amely rögzítené: a megismételt eljárásban nem járhat el az a bíró, illetve bírói tanács, amely az ügy elbírálásában korábban részt vett.

A 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló törvényjavaslathoz a benyújtottak közül az előterjesztő csak ezt az egy módosító indítványt támogatja – derül ki az Országgyűlés honlapján közzétett támogatott sorból.

Gaudi-Nagy: A Fidesz saját szimpatizánsainak szándékait is semmibe veszi

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának mai ülésén az alkotmánykoncepcióról szóló határozati javaslathoz benyújtott negyvenkilenc jobbikos javaslatból negyvennyolcat elutasított és csupán egy javaslatot támogatott a Fidesz-KDNP-s többség.

Az alkotmány módosítását két, egymást követő országgyűlési döntéssel kívánta módosítani az eredeti alkotmánykoncepció. Ennek a szabálynak az elhagyását javasolta Bana Tibor és Dúró Dóra, amit a bizottság többsége is támogatott.

FMH: A valódi rendszerváltás követelményének az alkotmánykoncepció nem felel meg

A Jobbik szerint a valódi rendszerváltás követelményének a parlament előtt fekvő alkotmánykoncepció nem felel meg.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik vezérszónoka az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat keddi általános vitájában kijelentette: a 2010 májusában alakult Országgyűlés történelmi kötelessége, hogy helyreállítsa az 1944 márciusában megszakadt jogfolytonosságot. A jobbikos képviselő hozzátette azonban: a joghelyreállítás és a valódi rendszerváltás követelményének a parlament előtt fekvő alkotmánykoncepció nem felel meg.

MTI: "A gyurcsányi diktatúra legvéresebb időszaka" - a Jobbiknak van egy ötlete

A 2006-os őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések semmissé tételéről szóló törvény elfogadása a Jobbik szerint szükséges, de nem elégséges a törvénysértések helyreállítása érdekében - jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás keddi sajtótájékoztatóján

A nemzeti összetartozást fogja kifejezni az új alkotmány

Az MSZP és az LMP kivonult az alkotmánykoncepció vitájáról

Egy jó alkotmánynak ki kell fejeznie a nemzet összetartozását, tükröznie kell a nemzet múltjának örökségét, a jelen célkitűzéseit, és az állam jövőbeni tevékenységének alapjául szolgáló értékeket - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz vezérszónoka az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat keddi általános vitájában. Jobbik szerint a valódi rendszerváltás követelményének a parlament előtt fekvő alkotmánykoncepció nem felel meg. Az LMP és a szocialisták viszont kivonultak az alkotmánykoncepció vitájáról.

Napló online: A Jobbik eddigi mérlege

Ajka - Dr. Gaudi-Nagy Tamás jogvédő szerint az országgyűlés több jelentős jobbikos javaslatot befogadott ugyan az eltelt időszakban, azonban még nem lehetnek elégedettek.


A Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője csütörtökön dr. Pataricza György ügyvéddel, a veszprémi szervezet alapító tagjával beszélgetett egy lakossági fórumon az Oázis étteremben. A rendezvényen közel ötvenen vettek részt, akik kíváncsiak voltak az aktuális hírekre, reakciókra.

Orbán Éva: Látlelet, önkényuralomról

Kor és kórképe a jövő generációknak

 

2010. december 8-án, 3. napirendi pontként, 11.00 órakor tárgyalta az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő készítette részjelentést, amely a 2002 és 2010 közötti - az állam részéről elkövetett - politikai szabadságjogok elleni jogsértéseket gyűjtötte egybe, a 2006-os véres ősz kivételével, és az albizottság már korábban elfogadott. A jelentést egyhangúan fogadták el, amivel felejtést és hiányt pótoltak. (A napirendi pont részjegyzőkönyve itt olvasható.)

Az emberi jogi bizottság elfogadta a 2002-2010-es jogsértésekről szóló jelentéstAz emberi jogi bizottság elfogadta a 2002-2010-es jogsértésekről szóló jelentést

Az emberi jogi bizottság üléséről kivonuló szocialistákat leszámítva a többi négy párt képviselői egyhangúlag elfogadták a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről készült részjelentést szerdán. A részjelentést készítő Gaudi-Nagy Tamás jobbikos honatya a bizottsági ülésen történelmi jelentőségűnek minősítette a dokumentum elfogadását, amely az elmúlt nyolc év "emberi jogi válsághelyzetének kor- és kórképe".  A jobbikos politikus a részjelentés megállapításait ismertetve elmondta: a szocialista, illetve szabaddemokrata kormányok már 2006 ősze előtt is szisztematikus jogkorlátozásra törekedtek hatalmuk megtartása érdekében azokkal szemben, akik tiltakoztak a "nemzet- és emberellenes" politika ellen.

Történelmi mérföldkő - Elfogadták dr. Gaudi-Nagy Tamás jelentését az emberi jogi jogsértéseket vizsgáló albizottságban

Orbán Éva tudósítása a 2010. december 8-án 10 órakor az emberi jogi bizottság elé kerülő jelentés albizottsági vitájáról (2010. noevmbevr 26.)

2010. november 26-án az országgyűlés Emberi Jogi- Kisebbségi- Civil- és Vallásügyi Bizottságának albizottsága hosszas vita után elfogadta dr. Gaudi-Nagy Tamás részjelentését, ami 2002 - 2010 közötti alapvető politikai szabadságjogokat érintő állami jogsértéseket dolgozta fel, kivéve 2006 őszén történteket. Így a jelentés az Országgyűlés elé kerülhet.

A jelentésben dokumentáltan, részletesen rögzítésre kerültek a Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai kormány alatt történt politikai jogsértések. Az albizottság pénteki ülése ezért mindenképp határkőnek tekinthető.  A nemzeti jogvédők áldozatos, következetes és bátor munkájának végre hivatalosan is elismert eredménye van.

FH: Jogsértések 2002-2010: az albizottság elfogadta a jelentést

A részjelentés csaknem negyven jogsértő esetet sorol fel a 2006-os őszi események kivételével.

Elfogadta a parlament emberi jogi bizottságának albizottsága azt a részjelentést, amit Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő készített a 2002 és 2010 közötti, alapvető politikai szabadságjogokat érintő állami jogsértésekről.

EchoTv: Az albizottság támogatta Gaudi jogsértésekről szóló jelentését

Támogatta a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről szóló, Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő által készített jelentés-tervezetet a parlamenti albizottság utolsó ülésén pénteken. A dokumentumot kisebb módosítások, pontosítások után várhatóan a jövő héten terjesztik elfogadásra az emberi jogi bizottság elé.

A bizottság fideszes, jobbikos és LMP-s tagjai lényegében egyetértettek a tervezettel, de azzal kapcsolatban két ponton nézeteltérés alakult ki. Míg a bizottság fideszes tagjai szerint a jelentésnek csak a bíróság, ügyészség, ombudsman, független rendészeti panasztestület által tényszerűen rögzített jogsértéseket kellene tartalmaznia, addig Gaudi-Nagy Tamás szerint a jogvédők által megállapított visszás eseteket is részletesen dokumentálni kellene benne. A kompromisszumos megoldás végül az lett, hogy felsorolásszerűen néhány visszás eset bekerül a jelentésbe.

Barikád: Kihajított Történeti Alkotmány

Lesz új alkotmány, de a XXI. század politikai elitjének nem kell az ezeréves múlt és a Szent Korona eszmeisége. Az 1944-ben megszakadt történelmi jogfolytonosság helyreállításának történelmi lehetőségét 1990 után, 2010-ben újból megtagadta a nagypolitika. A Fidesz- KDNP pártszövetség leszavazta a keresztény államiságot, leszavazta a termőföld külföldiek általi felvásárlásának tilalmát és leszavazta a magyar honvédség - idegen érdekekért folytatott - külföldi háborúkban való részvételnek tilalmát. Úgy tűnik a „Hungaria est semper libera” - Magyarország örökké szabad - elve, napjainkra csak egy utópisztikusan szép emlék marad.