Tízmilliós kártérítést kérnek

A tíz egykori gárdistát, akik perelnek, 2009 júliusában bántalmazta a rendőrség (Magyar Nemzet, 2015. március 20., Pilhál Tamás)

Májusban születhet elsőfokú ítélet tíz gárdista kártérítési perében, akiket a Bajnai-kormány rendőrsége 2009. július 4-én az Erzsébet téren bántalmazott és állított elő. A tömegoszlatás jogszerűtlenségét már korábban kimondta a Kúria.

Újrakezdődött tegnap a Fővárosi Törvényszéken első fokon az a kártérítési per, amelyet tíz egykori Magyar Gárda-tag indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen a 2009. július 4-i Erzsébet téri tömegoszlatás ügyében. A felperesek összesen 10,8 millió forint nem vagyoni kártérítést és annak kamatait követelik a rendőrségtől, amiért a hatóság indokolatlan és brutális fellépésével megsértette a testi épséghez, emberi méltósághoz, személyes szabadsághoz és gyülekezéshez való jogukat. A bíróság tegnap arra kötelezte a BRFK-t, hogy a következő tárgyaláson adja át az oszlatáskor általa készített felvételeket - eddig ugyanis azokat visszatartotta. A perben várhatóan május 19-én hirdet elsőfokú ítéletet a törvényszék. A tíz gárdista ügyében tavaly első fokon már született jogsértést megállapító és kártérítésre kötelező ítélet, ám azt a Fővárosi Ítélőtábla formai hibák miatt hatályon kívül helyezte, ezért kezdődött most elölről az eljárás.

Emlékezetes, 2009. július 4-én a gárdisták békés ülőtüntetést tartottak az Erzsébet téren, tiltakozva a Magyar Gárda egyesület két nappal korábbi megszüntetése ellen. A spontán tüntetést azonban a Bajnai-kormány rendőrsége fölszámolta: sokakat ingerlőgázzal lefújtak, 216 embert elhurcoltak, köztük Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Az ütlegektől és a könnygáztól tizenheten kórházba kerültek. Az oszlatás jogszerűtlenségét már évekkel ezelőtt kimondta a Kúria, azonban a rendőrség - a 2006. őszi eseményekhez hasonlóan - nem hajlandó peren kívüli egyezséget kötni a sértettekkel a jóvátételről. Pedig a bíróság mellett az alapvető jogok biztosa és az Országgyűlés emberi jogi bizottsága is törvénysértőnek minősítette az Erzsébet téri rendőri fellépést. Ráadásul többeknek már jogerősen kártérítést ítélt meg a bíróság az ügyben.

Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője kérdésünkre elmondta: az egyértelmű jogalap és a bírói gyakorlat tükrében indokolt volna a peren kívüli megegyezés. Tájékoztatása szerint jövő kedden és csütörtökön 86 gárdista és hazafi felperes kártérítési ügyének tárgyalását folytatja a Fővárosi Törvényszék. Április 2-án pedig további 13 gárdista ügyében folytatódik a kártérítési per