Alakul: Pintér Gaudi-Nagy Tamással egyeztetne a csendőrség felállításáról
Pintér Sándor belügyminiszter közlése szerint teljesül a 3500 fős rendőrségi létszámbővítés, amit az első két évre vállaltak. A tárcavezető erről éves miniszteri meghallgatásán beszélt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén, ahol közölte, 4250 ember kiképzése történik meg június 30-ig. Az ülésen Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) felvetésére többször felmerült a csendőrség felállításának a kérdése. Pintér Sándor a témával kapcsolatban személyes megbeszélésre invitálta a jobbikos képviselőt.
Hozzátette: a létszámbővítéshez kötődően várható volt, hogy több bűncselekményt derítenek fel, több elkövetőt fognak el a rendőrök, ennek megfelelően a börtönök telítettsége nem csökken.
Tájékoztatása szerint jelenleg 138 százalékos a börtönök telítettsége, amin egy létszámtelítettség-kiegyensúlyozó programmal, valamint két börtön - a solti és a Gyorskocsi utcai intézmény - szolgálatba állításával próbáltak segíteni. Így első lépésben csökkent a túlterheltség, de a fogvatartottak számának növekedése miatt később ez visszaállt - tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a fogvatartottak egy része ma már hasznos munkát végez az intézményeken belül, így például ők végzik a rendőrök egyenruhájának, valamint a bakancsainak a gyártását; előbbiből eddig 48 ezer, míg utóbbiból 40 ezer pár készült el. Jelezte, szeretnék bővíteni a gyártási kapacitást, így például szerződést kötnének a Magyar Postával, a BKV-val és a honvédséggel. Közölte azt is, terveket készítettek börtönök felújítására, és új intézmények építésére, így Miskolc térségében már megkezdődött az önkormányzat által ingyenesen rendelkezésre bocsátott területen egy 500 fős intézet tervezése. Bejelentette azt is, hogy egy másik területen úgynevezett "nyári börtönt" is szeretnének létrehozni, ahol azokat az elítélteket helyeznék el, akiket 3-6 hónap fogva tartásra ítéltek. Mint mondta, ebben a nyári időszakban jobb körülmények között és olcsóbban tudják majd elhelyezni a fogva tartottakat, és így enyhülhet a máshol tapasztalható zsúfoltság. Közölte, az elmúlt időszakban kiemelt rendőri jelenlétet biztosítottak például Északkelet Magyarországon, ahol ezt követően csökkent a bűncselekmények száma. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például több mint 14 százalékkal kevesebb bűnesetet tapasztaltak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 6,4 százalékkal kevesebbet. Jelezte: csökkent például a lopások és a tulajdon elleni szabálysértések száma, ami szavai szerint az új szabálysértési törvénynek is köszönhető, ami lehetővé tette, hogy az elkövetőket elzárással büntessék. Pintér Sándor a Belügyminisztérium (BM), illetve a hozzá tartozó szervezetek elmúlt évi tevékenységét értékelve azt hangoztatta, munkájukkal nagyban hozzá tudtak járulni a kistelepülések élhetőbbé, és biztonságosabbá tételéhez.
A belügyminiszter a 2006 őszi rendőri intézkedésekkel, és a felelősségre vonásokkal kapcsolatos képviselői kérdésekre válaszul arról beszélt, Gergényi Péter akkori budapesti rendőrkapitány ellen a Katonai Ügyészség nyomozást folytat, és ez teljesen független a BM tevékenységétől. Azt mondta, az akkori eseményekben részt vevő, fegyelem-, vagy szabálysértést elkövető közel száz rendőrt "kivetette magából a testület". Hozzátette, akikkel szemben bírósági ítéletek születtek, azokat a rendőröket is kiveti magából a testület, továbbá a fegyelmi eljárásokban és a Balsai-jelentésben elmarasztaltak sem dolgozhatnak tovább a rendőrségnél. Kitért arra is, hogy az akkori eljárásokban sérelmeket szenvedett emberekkel - akik a felhívásukra idejében jelentkeztek - peren kívül megegyeztek, és összesen száz millió forintos nagyságrendű kártérítést fizettek. Hozzátette ugyanakkor, van egy csoport, akiknek a tagjai utólag, erkölcsi sérelmeik miatt kérnek kártérítést; velük még nem foglalkoztak, mert "nem bemérhető a kör".
Az ülésen Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) felvetésére többször felmerült a csendőrség felállításának a kérdése. Pintér Sándor a témával kapcsolatban személyes megbeszélésre invitálta a jobbikos képviselőt, majd a kérdéskörhöz később ugyancsak hozzászóló Steiner Pál szocialista képviselőt is. Ugyancsak képviselői felvetésre arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetők származásáról sehol a világon nincs megengedve, hogy nyilvántartásokat vezessenek. A közmunkákat érintő kérdésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt mondta, 6 és 8 órás foglalkoztatásban gondolkodnak, és az év végéig szeretnének 200 ezer főt bevonni a foglalkoztatottak körébe. Közölte azt is, úgynevezett szociális szövetkezeteket hoznának létre a mezőgazdaság területén azzal a céllal, hogy a foglalkoztatottak magukat és a települések közszolgáltatásainak, óvodáinak, iskoláinak, idős otthonainak ellátását tudják biztosítani. A rendőrség munkáját értékelve bejelentette azt is, hogy a leggyengébben teljesítő rendőri vezetőket - akár főkapitányokat, kapitányságvezetőket - leváltja, más beosztásba helyezi, hogy rátermettebbek, jobban felkészült szakemberek kerülhessenek a helyükre. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy július 1-jéig lesz főkapitányi és kapitányságvezetői váltás is. Pintér Sándor a béremelésre vonatkozó képviselői kérdésekre arra hívta fel a figyelmet, hogy a BM alá tartozó hivatásos állományú tiszthelyetteseknek idén januártól 14 ezer forinttal lett több a bére, ez pedig közel 10 százalékos átlagos béremelést jelent.
MTI, HírTV nyomán