Gaudi-Nagy Tamás: Európában is napirendre kerültek a magyar nemzetiségi ügyek

Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő szerint az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésnapjain sikerült elérnie, hogy Európában is napirendre kerüljön Trianon ügye, a Kárpát-medence magyar nemzetiségi kérdései, illetve a magyarországi emberi jogi helyzet.

A politikus szerdai, az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a közgyűlés június 23-án fogadta el az emberi jogok tagállamokon belüli érvényesülését tartalmazó négy éves átfogó jelentését.

Gaudi-Nagy Tamás botrányosnak nevezte, hogy a dokumentum Magyarországról szóló részeiben a "2006 őszével kapcsolatos rendőrterror eseményei, a tömeges alapvető szabadságjogsértések egyetlen egy betűvel sem kerültek megemlítésre". A jelentésben ezzel szemben a "cigányellenes gyűlöletbeszéddel kapcsolatos kérdések, a zsidóközösség és a leszbikus és biszexuális közösség terhére elkövetett különböző, állítólagos cselekmények" kapnak hangsúlyt - fűzte hozzá.

A jobbikos képviselő megjegyezte továbbá, a közgyűlésen Szerbia "kétarcú politikájára" is felhívta a figyelmet, mivel szerinte az ország egyfelől mindent elkövet annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körű kisebbségi jogokat biztosítsa az Albániában élő mintegy százezer szerbnek, addig a Délvidéken élő magyarság kollektív jogainak biztosításáról hallani sem akar.

Gaudi-Nagy Tamás emlékeztetett: Vona Gábor, a Jobbik elnöke nevében eljárva június 24-én, Strasbourgban személyesen fordult beadvánnyal az Emberi Jogok Európai Bíróságához a Magyar Gárda feloszlatása miatt.

mti

Az MTI cikkét az alábbi médiumok a következő címmel vették át: