Ha a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy féle erők bármilyen kombinációban visszajönnek, akkor csak a szabadságharc marad - Barikád interjú Gaudi-Nagy Tamással (Frissítve)
A Barikád című hetilap Gaudi-Nagy Tamást kérdezte az Európai Uniós tagságunkról, a nemzetközi fórumokon hazánk ellen indított támadásokról, a Magyarország elmarasztalására igennel szavazó hazaáruló politikusokról, a földvédelmi törvény zárószavazásán végrehajtott pulpitusfoglalásról és az azt követő kormánypárti reakciókról, a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásával kapcsolatban született strasbourgi ítéletről, no meg persze az elakadt elszámoltatásról.
Ez a magyar ügy is pont arról szólt, hogy az uniós jog által eddig lefedett területeket most drasztikusan megpróbálják növelni, az alapjogok, a jogállamiság és a demokrácia „védelmén” keresztül. Ez egy rendkívül veszélyes törekvés, és egyben nagyon álságos is, hiszen ez pontosan a nemzetek önállóságának kibontakozását gátolja, valamint az Európai Egyesült Államok nevű szuperállam megteremtését szolgálja – nyilatkozta lapunknak Gaudi-Nagy Tamás, európai jogi szakjogász, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja, aki szerint az elmúlt időszak brüsszeli, illetve strasbourgi döntései is bizonyítják, hogy az Unió semmilyen módon nem tűri, hogy az önrendelkezés jogát érvényesítsék az államok.
Az elmúlt időszakban nem egy olyan politikai döntés született az Európai Unióban, ami után talán jogosan merül fel a kérdés: mit keresünk még mindig a tagállamok között?
Én azok közé tartozom, akiket nem ért meglepetésként, hogy az EU-nak ez a valódi arca, ez a valódi célja, és hogy ilyen eszközökkel próbálja az egyes tagállamok önállóságát korlátozni, megtörni, valamint rájuk erőltetni a szabad piaci rendszert, az ömlesztetett, globalizált masszát. Már 2003-ban a népszavazási kampányban is küzdöttem sokakkal a csatlakozás ellen, de mára be is igazolódott, hogy a szervezetbe kényszerítésünk feltételei egyoldalúak voltak, kiszolgáltatottá tették az országunkat, sőt még azt is meg kellett tapasztalnunk, hogy az Unió az emberi jogok és jogbiztonság megvédésére sem alkalmas. Semmilyen módon nem tűrik, hogy az önrendelkezés jogát érvényesítsék az államok. Magyarország ügyét pedig arra használják, hogy megmutassák, kordában kell tartani a „renitens” tagállamokat.
Teszik mindezt annak ellenére, hogy a legtöbb országban a társadalmi akarat az lenne, hogy megvédjék a piacaikat, adjanak lehetőséget a saját vállalkozásaiknak, korlátozzák a bevándorlást, és előtérbe helyezzék a hagyományos nemzeti értékeket. Az Európai Unió jelenlegi rendszere pont ezek ellen harcol, és ahogy azt a Tavares-jelentésben is láttuk, politikai vádirattal ítélnek el mindenféle önállósodási törekvést. Mivel erre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás az EU szerződéseiből nem áll rendelkezésre, ez csak egy önkényes eljárással meghozott politikai véleménynek tekinthető, az igazi célja pedig az, hogy a Magyarország gyarmatosítását feltétel nélkül támogató balliberális erők hatalomba történő visszakerülését segítse. Ha igazi szándéka lenne az Uniónak, hogy a magyar emberek jogait megvédje, akkor felemelné a hangját a munkavállalási szabályok miatt, kifogásolná a minimális átlagjövedelmet, és azt az egyenlőtlen, kiszolgáltatott gazdasági helyzetet, melybe hazánk a privatizáció és a multinacionális vállalatok térnyerése által került.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar tagjaként hogyan ítéli meg a Magyarország elleni támadásokat? Ez a jelentés a hadjárat kicsúcsosodása, vagy még számíthatunk durvábbra is?
Az Európa Tanács 47 tagállamot tömörítő, emberi jogok védelmével foglalkozó szervezet, melynek működéséhez nem kapcsolódnak közvetlenül kikényszerítő mechanizmusok, viszont a döntései igen befolyásosnak tekinthetők. Egyrészt, ha egy tagállam ezeket figyelmen kívül hagyja, ellehetetlenül, másrészt viszont egy nagyon jó mozgástér arra, hogy a magyar érdekeket, illetve a liberális-globalista térhódítással szemben a patrióta szemléletet megjelenítsük. Sok izgalmas hazai közvélemény érdeklődésére is számot tartó ügy kerül napirendre, rendre heves értékviták zajlanak a balliberális és patrióta szemléletű erők között,
legutóbb a homoszexuálisokkal szembeni „diszkrimináció” megszüntetése volt napirenden, ugyanakkor sikerült a palesztinok jogait sárba tipró Izraelt elítélő határozatot hoznunk.
2010 óta veszek részt a negyedévente ülésező Parlamenti Közgyűlés munkájában, a Jobbik frakcióból egyedül, kint a függetlenek csoportjához tartozó képviselőként. Az idei áprilisi ülésen Victor Ponta román miniszterelnököt kértem számon a székely zászló üldözése és a székelyektől megtagadott területi autonómia miatt. Az elmúlt három évben úgy érzem sikerült a részvevő tagállamok képviselőivel megértetni, hogy van egy rendezetlen Kárpát-medencei magyar ügy, melynek rendezéséhez számos támogatót szereztem, gondolok itt a törökökre, az azeriekre vagy az oroszokra. Egyedül a magyar nemzet számára nem adatott meg, hogy az önrendelkezés jogát gyakorolja, és a térség stabilitása érdekében szükséges ennek rendezése. A részsikerek ellenére, azért itt is szembesülnünk kellett azzal, amivel az Európai Parlamentben, hogy folyamatosan támadások érik hazánkat. Június végén ismét önkényesen, és kettős mérce alapján kívántak eljárást indítani ellenünk, amely szembe ment
volna az Európai Tanács gyakorlatával, valamint előírásaival is. A svéd liberális képviselő, Kerstin Lundgren hazánkat elmarasztaló jelentésének vitájában ezért nem lehetett kérdés, hogy Magyarország megvédése érdekében lépjek fel, akárcsak Morvai Krisztina az EP-ben.
Arra kértem a képviselőtársaimat, hogy ne támogassák a monitoring eljárás megindítását, és ebben végül is többséget sikerült elérni: nem kerültünk így a szégyenpadra. A választási kampány felé közeledve biztosan lesznek újabb próbálkozások, de igen, mondhatjuk, hogy a Tavares-jelentés minősül a „csúcslejáratásnak”. Nyilván erre fognak majd hivatkozni, ezt fogják majd lobogtatni azok, akik szeretnék Magyarországot teljesen letéríteni az önállósodás útjáról. A kormány sajnos ebben a tekintetben még mindig nem elég határozott és harcos kiállást képvisel, de azt egyre inkább felismerik ők is, hogy nincs középút. Vagy határozottan szembe megyünk az Unióval, vagy bekövetkezik a teljes gyarmatosítás.
Öt magyar európai parlamenti képviselő igennel szavazott a Magyarországot elmarasztaló jelentésre. A jobbik szerint ez méltán nevezhető hazaárulásnak.
Az öntudatosabb államokban megfigyelhető egy olyan konszenzus a politikai erők között, miszerint a külföldi szervezetek előtt nem támadják saját országukat, még akkor sem, ha aktuálpolitikai szempontból éppen jól jönne nekik. Máshol tudják, hogy egy kormánykritika nem ér annyit, hogy az egész hazájuk megítélését, pozícióját veszélyeztessék. Erre jó példa, amikor Románia ellen felvetődött egy monitoring eljárás megindítása az Európa Tanácsban, az összes román párt megállapodott abban, hogy nem fogják saját országukat kipellengérezni. Nálunk most Bokros Lajos és a négy MSZP-s képviselő a szavazatukkal egyértelműen azt nyilvánították ki, hogy asszisztálnak egy illegitim eljáráshoz, hajlandóak szembe menni a jogállamisággal, és hazájuk érdekeit semmibe venni. Egy ilyen magatartás nyugodtan minősíthető hazaárulásnak, ezért is kezdeményezzük majd, hogy ezek a képviselők kerüljenek meghallgatásra az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága, az
Európai Ügyek Bizottsága és a Külügyi Bizottság előtt is. Emellett fontos kiemelni azt is, hogy Jobbik EP képviselői viszont a Tavares-jelentés ellen szavaztak, amelynek egyes kritikai elemei nem alaptalanok, de mégis el kell utasítanunk azt a fajta önkényt, ami ebben a kvázi inkvizíciós döntésben, jogszabályi felhatalmazás nélkül megnyilvánult. A magyar ügy pont arról szólt, hogy az Uniós jog által eddig lefedett területeket most drasztikusan megpróbálják növelni, az alapjogok, a jogállamiság és a demokrácia „védelmén” keresztül. Ez egy rendkívül veszélyes törekvés, és egyben nagyon álságos is, hiszen ez pontosan a nemzetek önállóságának kibontakozását gátolja, valamint az Európai Egyesült Államok nevű szuperállam megteremtését szolgálja.
Szintén az Unióhoz köthető a földtéma, mellyel kapcsolatban nagy vihart kavart a zárószavazáson a pulpitusfoglalás. Hogyan élte meg az azt követő kormánypárti reakciókat?
Ebben a nemzetstratégiai ügyben a hagyományos parlamenti eszközök elégtelennek bizonyultak. A földtörvényhez benyújtott módosító javaslatainkat mind lesöpörték, a parlamenti vitákban nem adtak érdemi válaszokat, Ángyán József egyre egyértelműbb vészjelzéseket adott, és mi is azt éreztük a frakcióban, hogy nagyon kétségbeejtő a helyzet.
Nyomasztó volt, hogy a társadalomnak volt egy jelentős elvárása arra nézve, hogy tegyünk meg mindent ennek a folyamatnak a megakadályozása érdekében. Ezt az egész szavazást mi egy szükséghelyzetként éltük meg, és a végső elkeseredés eszközével próbáltuk nyomatékosítani a nép akaratát. Erőszakmentesen, és erőszakkal való fenyegetés nélkül történt az akciónk, sőt bátran mondhatom, hogy felkavarta az állóvizet, és nekünk is adott egy lelki megerősítést, hogy megtettük, amit elvártak tőlünk az emberek. Nem asszisztáltunk, és a jövőben sem fogunk asszisztálni olyan döntésekhez, amelyek a nemzet érdekei számára nem fogadhatóak el. Meggyőződésem, hogy az akciónk ahhoz vezetett, hogy végül is közjogilag érvénytelen volt a törvény kihirdetése. A szembesítés nagyon fájt a kormánypárti képviselőknek, akik személyes beszélgetések során nem túl nagy meggyőződéssel mantraként ismételgetik, hogy a törvény megvédi a földet, de tudják ők is, hogy ez nincs így.
Az akció aránytalan szankciókat váltott ki: megvonták egyhavi illetményünket, munkatársainkat pedig kitiltották a Parlamentből, illetve a Képviselői Irodaházból. Abszolút önkény, és egy kicsinyes bosszú leképeződése ez, amely törvénytelen. Elfogadhatatlan, hogy velünk szemben, akik tényleg nemzeti érdekekért dolgozó, patrióta képviselők vagyunk, ilyen szankciókat alkalmaznak, miközben Gyurcsány és társai vidáman vihorászva járkálhatnak az Országházban, Bajnai emberei pedig gőzerővel szervezhetik az Irodaházból amerikai pénzen a hatalomba való visszatérésüket. Ez a helyzet csak még jobban megerősítette a Jobbik öntudatát, és bizonyította, hogy mennyire kulcsfontosságú a nemzeti radikális erő jelenléte a parlamentben.
A Magyar Gárda Egyesület bírósági feloszlatása nem sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett gyülekezési és egyesülési szabadságot - mondta ki július 9-én ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban. Itt az újabb elfogadhatatlan EU-s döntés?
A strasbourgi döntés egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Magyarország elleni támadásokhoz hasonlóan az Emberi Jogok Európai Bírósága sem tudott mentes maradni a politikai befolyástól. Egyértelműen átsüt az ítéleten, hogy nem az alapjogok védelme oldalán állnak, hanem külső elvárásokat teljesítenek. Magyarul mindenképpen meg akarják akadályozni, hogy egy hagyományőrző, társadalmi szolidaritást erősítő, és káros jelenségekkel szemben fellépő mozgalom, mint a Magyar Gárda, szervezeti formában működhessen. Az elfogultságra utal az is, hogy az ítéletben olyan hivatkozások is szerepelnek, melyek a nyilas mozgalommal való párhuzamot próbálják bizonygatni, karszalag viselésére utalnak stb. Többek között ezek miatt sem elfogadható ez döntés.
Szerepel viszont az indoklásban egy olyan rész is, mely elismeri, hogy a társadalom szempontjából hasznos céllal alakult meg a mozgalom.
Igen, és pont ezért felháborító, hogy a Gárda már a megalakulásának napjától a magyarellenes erők célkeresztjébe került. Az EU-ban egyértelműen átlépik azt a jogi gyakorlatot, amit az egyesülési jog terén kialakított az emberi jogi bíróság, vagyis, hogy az erőszak, illetve az erőszak közvetlen veszélye lehet csak az a szint, amikor egy egyesület életébe az állam beleavatkozhat. Ez azonban egyáltalán nem róható fel a Gárdának, sőt a félelemkeltés jogi kitétele sem valósult meg, hiszen ahhoz egy valós fenyegetés kell. Érdekes, hogy például Tatárszentgyörgyön, ami a magyarországi feloszlatási per egyik fő „casus bellije” volt, ott a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselője felszólalhatott, kezet fogott a Gárda tagjaival, és támogatásáról biztosított azt a törekvést, miszerint követelni kell az állam határozottabb fellépését a társadalom megvédése érdekében. A Magyar Gárda mindig az egyenlő bánásmód mellett állt ki, soha nem volt erőszakos, mindig betartotta a gyülekezési és egyesülési jog szabályait. Létrejöveteléhez pedig döntő mértékben járult hozzá a 2006 őszi rendőrterror, és az a fajta közbiztonsági válsághelyzet, ami fenyegette és mai is fenyegeti a vidéken élő embereket. Elszámoltatás nincs, a közbiztonsági problémákra megoldás továbbra sincs, de az egyenruhás bűnözésfogalmát rendkívül cinikusan sikerült megalkotni, és a mai napig azokat az embereket vegzálják, akik a válsághelyzet vagy épp az árvizek idején önzetlenül segítenek másokon.
Jogorvoslattal fordulunk strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság Nagykamarájához, hiszen a társadalom igazságérzete és az említett bíróság jogszolgáltatása között egyre nagyobb űr tátong.
Említette az elszámoltatást. Talán a „kémkedési perként" ismert Szilvásy-ügy az egyetlen, melyben úgymond „nagyhalakat” ítélhetnek el. Valóban zajlik némi felelősségre vonás, vagy ez is csak egy „lássák, hogy csináltunk valamit” jellegű kirakatper?
Tavaly nyár végén a kormány hivatalosan bejelentette, hogy lezártnak tekintik az
elszámoltatást, amit ők egy sikertörténetnek aposztrofálnak, de bátran kijelenthetjük, hogy ez a folyamat elakadt, érdemi eredményeket pedig csak minimálisan tudott felmutatni. Szerintünk sokkal több eljárásnak kellett volna indulni, sokkal több feljelentést kellett volna tenni, és sokkal több szocialista, SZDSZ-es politikusnak kellene a vádlottak padján ülnie. Ítélet nagyon kevés esetben született, most Szilvásyék ügyében végre történt ugyan valami, de ha ők tényállásszerűen elkövették azt a rendkívül súlyos bűncselekményt, amit az elsőfokú ítélet megállapított, akkor sokkal nagyobb büntetést érdemelnének. Így azonban ez tényleg csak egy „tettünk azért valamit” jellegű elszámoltatásnak minősül. Ugyanez igaz a privatizációs visszaélések leleplezésére, a kitalicskázott milliárdok kérdésére, és továbbra sem látjuk a tömegesen benyújtott feljelentéseket. A kormányzati ciklus közepén leállítani ezt a törekvést, ahelyett hogy még több eszközzel, elkülönült ügyészi szervezet és erre a célra szervezett operatív erők bevonásával felderítették volna a nemzetellenes bűnök elkövetőit, megdöbbentő és elfogadhatatlan.
Amikor Magyarországot kívülről, és belülről is ennyi támadás éri, a hazafias erőknek össze kellene zárni a soraikat, és a kormánypártoknak is be kellene végre látni, hogy sokkal nagyobb mértékben kéne teret engedniük a Jobbik véleményének, javaslatainak, nem törődve a külföldi kritikákkal. A nemzeti radikális táborban is le kell tisztázni, hogy kit tekintünk alapvető ellenfélnek, és ki az ellenség. Azt a helyzetet mindenképpen el kell kerülni, hogy a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy féle erők bármilyen kombinációban visszajöjjenek a hatalomba, hiszen akkor valóban a totális gyarmatosítás vár ránk, és esélyünk sem lesz a szuverenitásunk visszaszerzésére. Akkor pedig csak a szabadságharc marad. Fontos, hogy a nemzeti radikális mozgalom képviselői minél nagyobb számban legyenek jelen az Országgyűlésben és az Európai Parlamentben, mert ez az igazi garancia arra, hogy a valódi rendszerváltozás végre megtörténjen, hazánkat, szabadságunkat visszaszerezzük.
